Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-247

400 A Nemzetgyűlés 247. ülése 1921. évi aug. hó 11-én, csütörtökön. változniok azért, hogy annak az előre kitűzött pénzügyi politikának alapjául szolgálhassanak, A pénzügyminister ur azt várta, hogy itt el fog következni a konszolidáció. Egységet remélt, azt gondolta, hogy megérezvén a nagy veszedelmet, a súlyos helyzetet, amelyben vagyunk, majd egységes lesz az ország; termelést várt a pénzügyminister ur és megértésre számított ellenségeink részéről. Ezen várakozások közül talán egyik sem teljesedett be. Mert ki szeretne adót fizetni, t. Nemzetgyűlés? Én emlékezem Hegedüs Loránt pénzügyminister urnák egy kifakadására, amelyet akkor hallottam tőle, mikor egyik értekezletünkön nagyon erősen szorongattuk a vagyonváltság miatt. Akkor azt mondotta a pénzügyminister ur, hogy adjanak nekem egy integer Magyarországot, s akkor sokkal kevesebb lesz az adó, mert Magyarország természeti kincseiből ki fogom fizetni az ország terheinek legnagyobb részét. Mi azonban integer Magyarországot nem adhatunk, ezért vállalnunk kell a terheket. T. Nemzetgyűlés ! Ha vállaljuk is az ország népének ezt a súlyos megterheltetését, meg kell mondanunk, hogy ugy a vagyonváltság, mint a többi adójavaslatok végrehajtásának útjában olyan nagy akadályok vannak, amelyek igazán szinte félénkké, szinte aggodalmaskodóvá tesznek bennünket e tekintetben, hogy vájjon ezeket a javaslatokat, az igy meghozott törvényeket az életben keresztül tudjuk-e vinni. Akármilyen nemét tekintem az adóknak, azt kell látnom, hogy a végrehajtás legnagyobb akadálya a pénztelenség. És itt nem a tisztviselőkre gondolok, mert — sajnos a magyar tisztviselőknek a háború alatt és a forradalmak alatt sem volt pénze. Meskó Zoltán: Azelőtt sem volt! Szabó Balázs : De azt szokták mondani — nagyon sokszor halljuk — hogy a falu tele van pénzzel, a falu zsiros, a falu nem bir a maga bőségével, a falu nagyon gazdag. Hát én magam, aki a vidéken élek, látom, hogy az a vidéki nép, amely tulajdonképen a vagyonváltságnál is a legnagyobb terhet fogja viselni, igen nagyfokú pénztelenségben szenved. Meskó Zoltán: Megint a bankok karmai közé fog kerülni a falu népe. Szabó Balázs: Szerencsétlen politika volt, amely ide juttatott bennünket. Nemcsak a háború, nem is csak a forradalmak okai ennek, hanem az a politika is, amely az uj parlamentáris élettel kezdődött, s amely szerencsétlenségünkre ide juttatta ezt az országot. Mert emlékezzünk csak vissza a pénzlebélyegzésre, amely váratlanul jött. Meskó Zoltán : Csak a falura nézve jött váratlanul ! Szabó Balázs: Ugy van, nagyon helyesen mondja t. barátom, a pónzlebélyegzés is épen a falu népét fosztotta ki a legjobban, elvevén tőle forgótőkéjének 50%-át. És emlékezzünk vissza azokra a körülményekre, amelyek között a pénzlebélyegzés bekövetkezett. Lassanként köztudomásúvá vált a pénzügyi körökben és a fővárosnak bizonyos köreiben is, hogy pénzlebélyegzés lesz. Ezek nagyon jól tudták, hogy mi fog következni, a falu népe azonban mit sem tudott erről. Bizonyos fenyegetések, gyanúk hallatszottak, amelyek bizonytalanná tették a pénzügyi helyzetet. Ennek folytán a pénzlebélyegzésnek kétféle hatása lett : szubjektív és objektiv hatása. A szubjektív hatás az volt, hogy a magyar közönség bizalmatlanná vált a pénz iránt, a másik hatása pedig, amely pedig épen ennek a szubjektív hatásnak következményekép állt elő, az lett, hogy az emberek dobálták a pénzt. (Igaz ! Ugy van!) Dobálták a pénzt, mert a rossz •politika miatt bizalmatlanná lettek és mert a pénzt dobálták, részben ,ők maguk is segítettek felverni a drágaságot. És különös jelenség, t. Nemzetgyűlés, hogy bár az a falusi nép dobálta a pénzt, az a pénz, amit ipari és kereskedelmi cikkekre elköltött, soha többé nem tért vissza a faluba. Megfoghatatlan, hogy az igy kivándorolt pénz, amely annak a gazdag parasztnak zsebéből kikerült, hova lett, az azonban bizonyos, hogy a faluban nem láttuk többé viszont. Nagyon szerencsétlen dolog volt ez a pénzlebélyegzés, amelynek következményeit most látjuk, akkor, amikor tudjuk, hogy eső után köpönyeg, amiről beszélünk, de tudjuk, hogy mit kellett volna cselekedni, amit az akkori pénzügyminister urnák jobban kellett volna tudnia. Látjuk ennek következményeit akkor, amikor végre kellene hajtani az 1916. esztendőben hozott törvények alapján az 1917., 1918., és az 1919. évi háborús vagyon-nyereség- és jövedelmi adókat ; látjuk, hogy nincs pénz, amelyből ezeket az adókat behajtsuk. Csak a kerületemből mondok egy nagyon érdekes esetet. Az én kerületem egyik községében ugyanis ennek a három évi adóhátraléknak cimén 28 millió korona adót vetettek ki. Amikor összeszámlálták a helybeli pénzintézetek összes betéteit, kiderült, hogy nincs több betét az összes pénzintézetekben, mint 20 millió korona. Ha tehát az összes betétpénzeket el is vonják, még akkor sem elég a három esztendei adóhátralék fizetésére. Vájjon mi következik ezután és miből fogja fizetni a többi adókat az adózó polgár? Igaz ugyan, hogy a pénzügyminister urnák szives közbenjárása ós jóindulata segített ezen a helyzeten, de nemcsak ez az egyetlenegy eset volt, hanem számos ilyen eset fordult elő ; hiszen akkoriban, amikor az adófizetések történtek, a pénzügyministeriumban naponként 4—5 deputáció járt hasonló panaszokkal. A vége a dolognak az, hogy a pénzlebélyegzés következtében támadt bizalmatlanság folytán elfogyott a falusi adózó polgárok zsebéből a pénz. Mi lett volna akkor a helyes politika? Az lett volna az okos dolog, hogy minden késede-