Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-246

A Nemzetgyűlés 246. ülése 1921, meket ugy mint másutt, a pápai járás területén is orvosolni fogja. A következő interpellációt terjesztem, az igen t. pénzügyminister ur elé (olvassa): '»1. Van-e tudomása a pénzügyminister urnák az 1918. és 1919. évi jövedelem- és hadinyereségadók kivetése alkalmával a pápai járás gazdaközönségét csaknem egészében ért aránytalanságokról, igazságtalanságokról? 2. Hajlandó-e a pénzügyminister ur a pápai járás gazdaközönségének e súlyos sérelmeit oly módon orvosolni, hogy az adókivetések revízióját elrendeli, az eddigi fizetéseket felfüggeszti, illetőleg a Pápavidéki Gfazdák Szövetségének a pápai járás gazdaközönsége nevében felterjesztett memorandumaiban összegezett kívánságokat gondos mérlegelés tárgyává teszi s azoknak megfelelő intézkedéseket tesz?» Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügyminister urnák. Soron van? Forgács Miklós jegyző : Rupert Rezső ! Rupert Rezső : T. Nemzetgyűlés ! A magyar államvasutaknak van egy kitűnő jóléti intézménye, nevelő- és tápintézeteket tartott fenn a múltban három, helyen : Szegeden, Kaposvárott és Szatmárnémetiben. A megszállás folytán a szatmárnémeti intézmény elveszett s ma már a MÁV-nak csak Szegeden és Kaposvárott van ilyen nevelőés tápintézete. Félő, hogj^ amíg a szatmárnémetii táp- és nevelőintézet elveszett amiatt, hogy az ellenség szállta meg Szatmárnémetit, a két magyarországi jóléti intézet pedig elvész azért, mert a kormánynak ezekkel az intézetekkel szemben nincs megfelelő szociális érzéke. Ezek a jóléti intézmények nemcsak kultúrintézmények voltak, hanem határozottan szociális intézmények is, arra szolgáltak, hogy azoknak a MÁV. alkalmazottaknak gyermekei is, akik sokszor egy-egy pusztán izolálva, el vannak zárva úgyszólván az élettől, megkapják a kultúrát. Ezekben az intézetekben a kisgyerek-kortól, az elemiiskolás kortól egészen az érettségiig, a gimnázium nyolcadik osztályáig voltak elhelyezve a gyermekek nevelés, tartás és ellátás végett. Igen hasznos, nagyszerű intézmény volt ez, amely nemcsak Magyarországon éreztette áldását és részesült nagy elismerésben, hanem a külföldi vasúti intézetek is mindenkor mint példára tekintettek ezekre a kiváló intézetekre. Ezekben az intézetekben a távoli helyeken, az iskolától messzeeső vidéken lakó vasúti alkalmazottak gyermekei igen olcsó ellátásban és kitűnő nevelésben részesültek és eleinte évenkint 20—150 koronát fizettek. Egy-egy intézet mintegy kétszáz gyermeknek elhelyezésére szolgált. 1919-ben ez a nevelési illetmény, nevelési díj a családi pótléknak 75%-ára, azaz körülbelül 300—600 koronára emeltetett fel. Ezt a díjat a vasúti alkalmazottak -— bár a legzöbbnek fizetése igen csekély — még elbírták, szívesen áldozták, Ma azonban veszedelem fenyegeti ezeket az intézeteket a tekintetben, hogy hivatásukat a jövőben is betölthetik-e, mert a kormány a következő NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—-1921. — XII. KÖTET, évi augusztus hó 10-én, szerdán. .393 évre egyszerre 6000 koronára emelte föl az évi nevelési és tápintézeti járulékot. Kerekes Mihály : Ezt nem bírják megfizetni ! RUpert ReZSŐ : Nem tudom., mire valók ezek a jóléti nevelőintézetek, ha egyszer a vasutasok számára vannak rendelve, a vasutasok közül a kisemberek számára is, mert mondhatnám, hogy a vasutasok között nagyember nincs is, mert hiszen a legmagasabb rangú tisztviselőnek a fizetése is alig hatezer korona. Most tessék elképzelni : talán kéthárom gyermeke is van az illető vasutasnak, aki olyan állomáson van, amelynek közelében vagy működése területén sehol sincs iskola, miképen tudja azokat a gyermekeket nevelni. Sőt megtörtént az is, hogy a gyerek elvégzett már 3—4, talán 5 iskolát is ; miképen fogja tudni a gyerm,ek a tanulmányait folytatni akkor, ha 6000 korona díjat kellene érte fizetni? Egy-egy ilyen intézetnek ellátása az 1919es keretekben — 200 tanulót számítva — az államnak csak másfél millió koronájába került. Ezt a másfél millió koronát nem akarja az állam áldozni ezekre az igazán kiváló, az ország büszkeségét képező intézetekre, hanem 6000 koronára felemelvén a díjat, egyenesen lehetetlenné teszi, hogy ezek az intézetek továbbra is fennmaradjanak és hivatásukat betölthessék. Nem látom be, hogy ilyen régi, jóhirü, hasznos intézeteknek miért mér olyan szűk marokkal, olyan fukarul a magyar államvasuti alkalmazottakkal szemben, annak az intézménynek alkalmazottaival szemben, amely fentartásának egész rezsijét, egyáltalában mindent, amibe kerül, nemcsak önmaga keresi meg, mert az állam kereső, hasznos üzemei közé tartozik, hanem még jövedelmet is szolgáltat az állam számára. Nem látom be, hogy miért kell ilyen szűk marokkal mérni, miért kell ezt a jóléti intézetet megfosztani attól, hogy betölthesse a maga szerepét. Azt mondják, hegy nincs az országnak pénze, takarékoskodni kell. Ezt vallom én is. Ezekből a padokból mir dig csak azt hirdetjük, hogy tessék takarékoskodni. De a takarékoskodásban természetesen különbséget kell tenni, mert van olyan takarékoskodás is, amely pazarló takarékoskodás. Hiszen hegy a múltból csak egy példát en litsek, ott volt a dohányjövedék. Méltóztassék megnézni, hogy mi történt az egész háborúban. Ez a dohányjövedék egynéhány millió korona jövedelmet hajtott. A végén a háború alatt elfogyott a dohány, pénzért sem lehetett kapni. Ekkor ahelyett, hogy az állam megengedte vohia a szabad termelést, szűkmarkúan, ztugori módon továbbra is a markában tartotta ezt a monopóliumot és nem volt dohány, nem volt jövedelem. Emellett pedig, — méltóztassék elhinni, kissé talán tréfás a dolog, — de mondhatom, hegy ez is egyik oka volt annak, hegy a háborút elvesztettük. Méltóztassék elképzelni, hogy ha annak a nagy orosz fogolytömegnek, amely itt volt, elég dohányt tudtunk volna adni, a harmadrész kenyérrel is beérte volna. Méltóztassék elképzelni, hogy ha elég dohánnyal 50