Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-242
300 A Nemzetgyűlés 242. ülése 1921. földbirtokreform, ha mi most a kitbizományok felől nem intézkedünk olyan értelemben, hogy a szegények és rokkantak földhöz jussanak. Az igen t. minister ur ma miniszter, holnap tán, nem lesz az, s kérdés, hogy az ő felfogását egy másik minister magáévá fogja-e tenni. Feltétlenül megkívánom, hogy a törvénybe beiktattass ék, hogy az állam tulajdonába kerülő hitbizományok egy éven belül a szegények és rokkantak részére jussanak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Á tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 3. §-hoz Meskó Zoltán képviselő ur egy uj bekezdés hozzátoldását hozta javaslatba. Ennélfogva azt tartom helyesnek, hogy előbb felteszem a kérdést az eredeti első bekezdésre, -és ha ezt el méltóztatott fogadni, azután fogom feltenni a kérdést, a Meskó Zoltán képviselő ur által javaslatba hozott második bekezdésre. Méltóztatnak a kérdésnek ilyen értelemben való feltevéséhez hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a 3. § első bekezdését változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) A Nemzetgyűlés az első bekezdést változatlanul elfogadta. Most felteszem a kérdést, méltóztatnak-e elfogadni a 3. §-hoz Meskó képviselő ur által javaslatba hozott második bekezdést, igen. vagy nem ? (Igen ! Nem !) Minthogy igent és nemet is hallottam, kérem azokat, akik magukévá teszik Meskó képviselő ur módositását, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Minthogy nem tudom kivenni a többséget, kérem a jegyző urakat, méltóztassanak a képviselő urakat megszámolni. (Szabóky Jenő és Vasadi Balogh György jegyzők megszámlálják a képviselőket.) Szíveskedjenek felállani azok, akik nem fogadják el Meskó képviselő ur indítványát. (Megtörténik) Rassay Károly : Bravó ! Elfogadja a minister ur is ! Szabóky Jenő jegyző; 28 képviselő szavazott mellette és 12 ellene. Elnök : Megállapítom, hegy a többség Meskó Zoltán képviselő ur módositását magáévá tette. (Taps a szélsőbaloldalon.), ennélfogva a 3. § ezzel a kiegészítéssel fogadtatott el. Következik a 4. §. Vasadi Balogh György jegyző (olvassa a törvényjavaslat 4. %-át.) Elnök : Kivan valaki a szakaszhoz hozzászólni ? Az igazságügy min ister kivan szólni. Tomcsányi Vilmos Pál igazság ügy minister: T. Nemzetgyűlés ! A 4. §-hoz második bekezdésként egy rövid kiegészítést van szerencsém indítványozni. Ez a második bekezdés igy szólna (olvassa) ; »Ahol korábbi jogszabály az 1915 : :XVIII. tc.-re hivatkozik, ott e törvénycikken felül a jelen törvényt is érteni kell.« Erre azért van szükség, mert vannak törvényeink, ilyen különösen a miristerek felelősségéről szóló 1920 : X. te, mely azt mondja, hogy az a bíróság, mely a ministerek felett itél, bizonyos bűncselekmények esetében j évi augusztus hó 3-án, szerdán. alkalmazhatja az 1915 : XVIII. tc.-et is. Most tehát ki kell mondani, kvázi kiegészítve a törvényt, hogy ugyanazon bíróság alkalmazhatja ezt a törvényt is, ha mondjuk egy minister követett el ilyen bűncselekményt. Kérem, méltóztassanak ezt a kiegészítést elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: Kíván valaki hozzászólni? (Nem.) Ha senki sem kivan hozzászólni, a vitát bezárom, és a tanácskozást belejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A kérdést olyképen leszek bátor a Nemzetgyűlés engedelmével feltenni, hogy a 4. § eredeti első bekezdését teszem fel először szavazásra és ha a Nemzetgyűlés efelett határozott, akkor az igazságügyminister ur által most javaslatba hozott második bekezdést fogom szavazásra feltenni. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen!) Felteszem tehát a kérdést, elfogadja-e a t. Nemzetgyűlés a 4. § első bekezdését, igen vagy nem ? (Igen!) A z első bekezdés elfogadtatott. Most felteszem a kérdést, elfogadja-e a t. Nemzetgyűlés a 4. §-nak a minister ur által javaslatbahozott második bekezdését, igen vagy nem ? (Igen!) A Nemzetgyűlés a második bekezdést is elfogadta, tehát a 4. § ezzel a kiegészítéssel fogadtatott el. Ezzel a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat részleteiben is elfogadtatott és harmadszori olvasása iránt napirendi javaslatom során fogok előterjesztést tenni. Következik a napairend szerint a mentelmi bizottság jelentése őrgróf Pallavicini György nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Mikovínyi Jenő: Igen t. Nemzetgyűlés! Tomori Jenő nemzetgyűlési képviselő ur a Nemzetgyűlés 1920 november 16-án tartott 130. számú ülésén őrgróf Pallavicini György nemzetgyűlési képviselőnek a xnentelmi bizottsághoz való utasítását kérte azon a címen, hogy a Nemzetgyűlés tekintélyét súlyosan megsértette. A mentelmi bizottság előtt Tomori Jenő nemzetgyűlési képviselő kijelentette, hogy a mentelmi bizottság elé való utalás alapjául szolgáló bejelentést a Nemzetgyűlés házszabályainak téves értelmezése alapján tette és bejelentette, hogy őrgróf Pallavicini György nemzetgyűlési képviselőnek mentelmi bizottság elé utalása iránti kérelmét visszavonja. A bizottság a Nemzetgyűlés házszabálya alapján megállapította, hogy őrgróf Pallavicini György képviselőnek a mentelmi bizottság elé való utasítására ok fenn nem forgott, tudomásul vette Tumori Jenő nemzetgyűlési képviselő kérelmét, mellyel a Nemzetgyűlés előtt tett bejelentését visszavonja s tisztelettel javasolja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy a bejelentés felett térjen napirendre. Elnök: Kivan valaki hozzászólni? (Nem!) Ha senki sem kivan hossászólni, akkor a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek ny il váratom. Következik a határozathozatal : hozzájárul-e a Nemzetgyűlés a mentelmi bizottság azon