Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-230

1- A Nemzetgyűlés 230, illése 1921, évi julvus hó 16-án, szombaton. csakugyan más célra fogják ezeket a jövedelmeket használni. Kerekes Mihály: Egészen biztos! Rupert Rezső : Ez a törvény, amennyiben a közgazdasági életünk el fogja birni, az én számitásom szerint, messze túlhaladó jövedelmet fog biztosítani annál az összegnél, amit az ellátatlanok ellátása igénybe vesz. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Már azért is, — akármilyen szép, akármilyen kivilágított görögtüzes transparentet irtak is e törvény fölé, akármilyen rózsaszínű formába burkolták is be ezt a törvényjavaslatot — én e törvényjavaslatnál abban a rózsaszínű felhőben egy fekete kis felhődarabot, egy kis viharmagot látok ; tehát én ezt a törvényjavaslatot, amely nem szolgálja azt a célt, amelyért elénk hozták, amely törvényjavaslatot a nemzetre nézve súlyosnak tartok, és amely nélkül is megoldhatónak tartottam volna a helyzetet és azt a kérdést, amelynek a megoldásáról itt szó van, minthogy egyébként sem bizom a kormányban és nem viseltetem bizalommal a pénzkezelése iránt, általánosságban sem fogadom el. (Éljenzés a szélsőhaloldalon.) Elnök: Szólásra következik ? Héjj Imre jegyző: Könyves Lajos ! Könyves Lajos : T. Nemzetgyűlés ! A mai ülés folyamán felszólalt Mátéífy Viktor igen tisztelt képviselőtársam elismerte itt ezen a helyen, hogy a háború alatt a gazdák nagy terhekkel küzdöttek. Épen ebből kifolyólag már az elmúlt esztendőben sem láttam volna szükségesnek, hogy a gazdák viseljék az ellátatlanok terhét s hogy ezekhez a terhekhez ne járuljanak hozzá más adófizető polgárok, akik könnyen viselhették volna ezt a terhet. Visszaemlékezem arra, hogy amikor a kilences bizottság összeült, abban az időben a búza ára 1500—2000 korona volt. A gazdaképviselők felajánlották 500 koronáért a búzájukat az ellátatlanok részére. Én azt hiszem, hogy a kisgazdaközönség egy cseppet sem volt önző, mert hiszen egy mázsa búzánál legalább 1000 korona áldozatot hozott. Arra kértük az akkori pénzügyminister urat, — hogy még inkább könnyitsünk az ellátatlanok terhén — hogy adjuk oda az ellátatlanok részére a búzát természetben, q-ként 200 koronáért s a hiányzó 300 koronát fizessék azok az adófizető polgárok, akik itt nem adják le a szükséges hozzájárulást. Az akkori pénzügyminister semmi körülmények között sem volt erre rábírható. Nem tudom, hogy miért, de hasztalan küzködtünk, hasztalan kértük, nem volt hajlandó a többi adózó polgárokat bevonni ennek a tehernek viselésébe. Igen tisztelt Nemzetgyűlés ! Én nem, vagyok barátja annak, hegy elvonjuk valakitől azt, amit megérdemel ; nem vagyok barátja annak, hogy éhező embereket tartsunk itt ebben az országban, amelyet magyar Kánaánnak neveznek. Épen azért nagyon szükséges lett volna akkor, amikor a gazdaközönség ezt az áldozatot meghozta, hogy ne hagyjuk ki az adóterheket könnyen viselő polgárokat, hiszen a háborús idők alatt elég sokat küzdött a gazda a sok teherrel és visszaélésekkel, amelyek a háború alatt történtek, épen a rekvírálások terén s ezért nem lett volna, szabad akkor, amikor a háborúnak vége volt, a többi polgárokat kihagyni a terhekből. Ez azonban nem történt meg, •—• mondom — az akkori pénzügyminister ur ezt megtagadta és semmi körülmények között sem volt hajlandó belemenni abba, hogy más is hozzájáruljon a terhekhez, mint csupán a kisgazda. Pedig azok az ellátatlanok, akik ebben az országban vannak, nem a gazdák, hanem az ország ellátatlanjai. Miért kellett tehát ezt tisztán a gazdák terhére irni —• ezt megmagyarázni nem, tudom soha. És mégis mi lett ennek a következménye ? A hosszú háborús idők alatt a gazdatársadalom úgyszólván türelemmel viselte ezt a terhet s a nagyközönség egyáltalán nem vetet figyelembe, hogy ez a teher tisztán csak a gazdák vállán nyugszik ; különösen Budapest lakói minden időben szidták és gyalázták a gazdákat, s az áruknak és ételnemüeknek magas ára miatt a gazdákat gyanustotta. Minden időben az volt a támadás tárgya, hogy azok tesznek drágává mindent. Sohasem jutott eszükbe az, hogy az ellátatlanokat tisztán a gazdák látják el ; nem jutott eszükbe, hogy a dúsgazdag bankárok, nagykereskedők, nagyiparosok egy fillérrel sem járulnak hozzá az ellátásukhoz. Eszembe jut Nero, a hajdani kegyetlen római császár, aki felgyújtatta Rómát és bűnhődtek érte a régi keresztények, akiket máglyára rakva, szurokba mártva, égettek meg. És ezt a közönség nézte, dacára annak, hogy tudta, hogy Nero a gyújtogató, de meg volt elégedve, mert valami áldozatot látott. Mi voltunk ilyenformán ez alatt az idő alatt, mi áldoztunk és mi voltunk a gyalázatnak kitéve. (Egy hang a jobboldalon : Ma is !) T. Nemzetgyűlés ! Szerettem volna, ha már a múlt esztendőben sem lett volna meg az egyoldalú adóztatás s ha az idén ennek már nyoma sem lett volna meg. Igazán azt tartottam volna a legszükségesebbnek, leghelyesebbnek, ha általában véve mindenki akként járult volna hozzá ehhez a teherhez, amennyi vagyonnal rendelkezik, mert ez lett volna a legigazságosabb. Én fel is hoztam az igen tisztelt pénzügyminister urnák, hogy ez képtelenség, de akkor már a törvényjavaslat más alapon volt beállítva, ugy, hogy ezt már megváltoztatni nem lehetett. Lehetetlennek tartom, hogy a városi ellátatlanokat, szegényeket, munkásokat a falusi munkások lássák el, azok a munkások, akik a kenyerüket most is 16 órai munkával tudják megkeresni, de csak annyit, amennyit, mert közülök nagyon kevés az olyan, aki ugy az aratásnál, mint a cséplésnél képes beszerezni annyi mennyiséget, amennyi neki egy esztendőre elég. Képtelenség, hogy ezek a munkások dolgozzanak a városi munkások részére és adózzanak a városi munkások és ellátatlanok részére. Ez olyan feltűnően lehetetlen dolog, hogy nem is hiszem, hogy a városnak egyetlen munkása is kívánná azt, hegy az a falusi munkás adózzon neki. Ezért nagyon kívánatos lett volna, hogy ez a teher ne megint