Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-236

A Nemzetgyűlés 236. illése 192 kérdezni : »Was hast du geträumt %« {Derültség). Mert abszolúte nem ismeri a munkáskérdést. Beszélnek ict a munkáskérdéssel kapcsolatban szeretetről, jóakaratról és sok minden jóról. Gazdasági téren nincs szeretet, épugy mint a politikában sincs. Ne szedessük mi a munkásokat olyan nagyon, hanem cselekedjünk értük valamit. Tavasz óta itt a Nemzetgyűlésben is, a sajtónkban is állandóan hangsúlyoztuk, hogy a munkásokat sürgősen munkával kell ellátni, és a munkásoknak még ma sincs munkájuk, holott már ősz felé megyünk. Nem tudom elképzelni, hogy mi lesz ebből az országból a télen, ha a munkások most sincsenek munkában. Anélkül, hogy a munkások részére sürgősen munkáról ne gondoskodjunk, nem lehet —legalább sikerrel — szeretni a munkásokat. A szeretet nagyon szép dolog, de a szeretet csak akkor érvényesülhet az ország közgazdaságában, ha azt valami módon átgyúrjuk és ugy adjuk oda a munkásoknak. Elméletileg hiába szeretjük őket. Vannak példák más országokban, amelyekből tanulhatnánk, ahol a munkásokat nem szerették annyira, hanem cselekedtek értük. Itt van pl. Olaszország. Egy amerikai angol lapban körülbelül tiz évvel ezelőtt megjelent egy cikksorozat angolul, amelyben leitták, hogy az olasz mezőgazdasági munkások micsoda nagyszerű alkotásokat csináltak Olaszországban. Ezt a cikksorozatot én lefordítottam magyarra, ki is adjuk azután s ottan igazán hallatlan nagy dolgok történtek. A mezőgazdasági munkások ott termelőszövetkezeteket alakítottak már húsz évvel ezelőtt és óriási eredményeket értek el. Persze előzőleg ott is nagy harcok folytak a munkások és a polgárok, meg az államhatalom között. Később azonban a kormány és a parlament belátták, hogy csak igy lehet a dolgokat csinálni. Már ezelőtt több mint tiz esztendővel Olaszország húszmillió lirát szavazott meg olyan célra, hogy ezeket a munkásszövetkezeteket támogassák ; azóta is mindig támogatják. Ezeknek a munkásszövetkezeteknek köszönhető, hogy a Róma vidékén volt óriási mocsaras, maláriát tenyésztő területeket lecsapolták és termelőterületekké alakították át, ami igen sok munkásnak állandó foglalkozást juttatott és az amerikai kivándorlást is csökkentette. Most már nem lehet nálunk más m.unkáról gondoskodni, mert az aratáson túl vagyunk. Azonban volnának minálunk földmunkák. Csodálattal látom,, hogy az indemnitási törvényjavaslatban nem igen történt intézkedés, holott pedig ez fontosabb talán mindennél, hogy a munkásokat gyorsan beállítsuk munkába. Földmunkák még vannak, aratás már nincs, azzal már lekéstünk, —de földmunkák vannak s ott lehetne a munkásokat foglalkoztatni. Ezek a termelőszövetkezetek Olaszországban szocialista vezetés alatt állanak, de a tagok, természetesen nem szocialisták, hanem mindenféle emberek, természetesen mindnyájan földmunkások,— és nagyszerű eredményeket érnek el, azonkívül önfeláldozók a legszélsőbb mértékig,.amryira. f

. évi július hó 26-án, 'kedden. !?>9 hogy mikor a közgyűlés van, az elszámolás az év végén, a részesedésüket sohasem veszik fel, hanem csatolják a tartalékalaphoz. Hat ez Magyarországon persze még nincs meg, a magyarorszá gí munkásság nem ilyen áldozatkész közügyekre ; de erre rá lehet és rá kell nevelni és rá lehet nevelni akkor-, ha erre törekedve mindnyájan dolgozunk. Én jártam Olaszországban és megnéztem ilyen termelőszövetkezetet, s mondhatom, hogy azok a legnagyszerűbb eredménnyel dolgoznak. Nagyszerű gépeik vannak beállítva. Calvenzanóban, Milano mellett, künn jártunk a földeken az olasz vezetőséggel és kérdeztem, hogy mi itt a napszám. Azt mondták : »Napszám ? Itt nincs napszám, ebben a községben napszámos egyáltalán nincs, mert mindenki, aki itt lakik a községben, a szövetkezet tagja és itt napszám.os egyáltalán nincs.« Aztán más helyeken is jártam, ahol ugyanez volt a helyzet. Ravennában talán egyetlenegy üzlet sincs, amely ne szövetkezeti bolt volna, egyetlenegy üzlet és műhely sincs, amety magántulajdon volna s a legnagyobb rendben mennek a dolgok. Ugyanezt meg lehetne csinálni minálunk is, — azonban a munkások a maguk erejéből erre nem képesek. Az olasz kormány támogatta ezeket a munkásokat, támogatja most is, bár a munkásoknak most már kevésbé van szükségük erre ; a leghihetetlenebb munkákat végzik, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek nemcsak csatornákat ásnak, nemcsak földmunkákat végeznek, hanem mindenféle osztályaik vannak, nagyszerű hidakat és műutakat is építenek, mindent elintéznek, nagyszerű mérnökeik vannak, óriási munkákat képesek teljesíteni. Ehhez, jött segítségül aztán egy ember, amilyen ember minálunk még eddig nem született. Nem tehetek róla, hogy ez az ember zsidó volt : Prospeco Moise Loria. Ez egy szegény zsidógyerek volt s miután ott mindenütt nagyon üldözték a zsidókat, kénytelen volt elmenekülni, kiment Afrikába. Nem tudom, meddig volt ott ; de egyszer csak hazajött és 10 millió lirát hagyott hátra oly célra, hogy abból a munkásoknak egy intézményt állítsanak fel, amely a munkások szegénységén segítsen. 10 millió lira akkor őrült nagy összeg volt ; de kikötötte, hogy nem jótékony célra hagyja ezt az összeget, hanem olyan célra, hogy a munkásoknak munkaalkalom nyittassék, hogy maguk keressék meg a kenyerüket és a maguk erejéből boldogulhassanak. Ez az összeg akkorára, amikor aztán a hátrahagyónak az akarata érvényesülhetett, felnövekedett 13 millió Urára s akkor megcsinálták a Societá Uumanitaüat. Ebben az intézményben magam is voltam. Ott mindenféle szakosztály van: mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi szakosztály, van munkásköz vetítés, stb. Az egyik hivatalnokkal összejártam Felső-Olaszországot és mindenütt a legnagyobbszem dolgokat láttam. Mi pedig itt eléggé szidjuk a zsidókat, de azért itt nekünk nem akad ilyen zsidónk. Nem tehetünk róla, de az intézmény szintén nagyban hozzá járul ahhoz, hogy Olaszországban a kivándorlás csökkent és az olasz•--•- 16*