Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-236

140 A Nemzetgyűlés 236. ülése 1921, évi július hó 26-án, hedden. országi munkásság helyzete javult s hozzájáiult ahhoz is, hogy Olaszországban, amint méltóztatnak látni, bolsevizmus nem tud lenni. Próbálkoznak ugyan vele, de nem tudják megcsinálni, mert ahol a munkásság gazdasági helyzete rendezett, ott nem lehet bolsevizmus. Epen azért kellene pékünk minden erőnkkel arra törekednünk szintén, hogy a munkásság gazdasági helyzete itt is rendeztessék, hogy a munkásság meg tudjon élni ha nem is olyan fényesen, de valahogyan és legalább is nem olyan rosszul, mint ahogy most él. Azután olvastam Giulio Pugliese egy könyvét, amelyben ő azt mondja, — és akárcsak magyar ember irta volna — hogy az olaszok épen ugy szeretik a földet, mint a magyar földmivesnép, épen ugy rajonganak érte ; semmit sem kellett azoknak az olaszoknak adni, épen csak földet, aztán már el volt intézve a forradalmak kérdése, azután már rend volt. Minekünk is van, ha földünk nincs is, de legalább földreformunk. Nem hiszem, hogy ebből földet lehessen adni. És szeretném tudni, hogy annak a népnek, amely a földet annyira szereti és a földhöz annyira ragaszkodik, mindig forradalmat kelljen-e csinálnia, hogy végre hozzá jusson ahhoz a földhöz ? Mindig szükség lenne-e erre ? Az olaszoknál láttuk, hogy náluk a forradalmat nem várták be a kormányzók. Voltak ott kisebb összecsapások ugyan, de ez még mindig nem \olt forradalom, — nem várták be, hanem az eseményekből gyorsan levonták a konzekvenciákat és megcsinálták ezeket a reformokat és most már ott nem lehet szó forradalomról. Akárhányszor olvasok olaszországi hireket, hogy ott ilyen meg olyan forradalmi törekvések vannak : sohasem fogom elhinni, hogy ott a munkások forradalmat csinálnának, vagy csinálhatnának, mert hiszen nem olyan helyzetben vannak, legalább Felső-Olaszországban nem, ahol én nagyon sok város és községet csaknem személyesen ismerek és ismerem az ő intézményeiket is. Forradalmat csak olyan országban lehet csinálni, ahol az ország népével nem törődnek, vagy ha törődnek, akkor rosszul, visszafelé törődnek, mint pl. Magyarországon a múltban. Ugyanolyan a helyzet Franciaországban. Ott a »Socialiste Agrarier« című folyóiratban olvastam hasonló dolgokat. Franciaországban azonban az államhatalom nem megy ugy a munkások segítségére, mint Olaszországban ; de viszont nem akadályozza annyira a munkások dolgát, mint ahogyan Magyarországon akadályozzák. Németországban a munkások szintén ép ugy magukra voltak hagyatva, mint minálunk Magyarországon. Csakhogy a németben van erő, sokkal több, mint a magyarban ; sokkal több akaraterő és szivósság van. Ha magyar embernek azt mondjuk, hogy vedd a botot a kezedbe és csináljunk most rendet, akkor erre kész. Szijj Bálint: Talán saját tapasztalásodból tudod ? Csizmadia Sándor: De ha azt mondjuk neki, hogy : neked itt éveken át kell dolgoznod azért, hogy magadon segíts, erre már nem képes. A magyar ember fokossal, bottal tud dolgozni, tud vetekedni, — a magyar munkás is ilyen — de SZÍVÓS, hosszú ideig tartó szervező munkára nem képes. Epen azért erre kell megtanítani, hogy a magyar munkás is lássa be, hogy a forradalmak meg az ilyen Ms kiruccanások neki csinálnak kárt, hogy ezzel nem lehet dolgozni. (ügy van ! Ugy van !) A német ezt belátta, a német eszerint is járt el, még ebben az óriási szerencsétlenségben is, amelybe a német nemzet velünk együtt döntődött. Merem hinni, hogy az sokkal hamarabb ki fog belőle lábalni, mint mi, nemcsak azért, mert az ország olyan nagy s amúgy is erősebb, mint mi, hanem azért, mert az emberei egészen más nevelésüek. Láttam én akkor is, amikor még béke volt, régen, hogy a német iró azért, hogy négy oldalt irjon az újságba, képes két hónapig folyton tanulmányokat végezni. A magyar iró leül az íróasztalhoz, egy félóra alatt megírja, ezzel el van intézve, nem törődik nagyon sokat azzal, hogy az alapos legyen, nagyhamar elintézi. Ennek megvan persze a másik oka is, az, hogy a német írót meg is fizetik a jó munkájáért, a magyar irót pedig bizony nem. (Mozgás.) A költő és a sorsharag, azt tudom. Méltóztatnak látni, hogy mindenütt a külföldön, nemcsak a rrűvelt nemzeteknél, hanem még a műveletleneknél is igen gyorsan intézkedtek a murkáskérdés minél hamarább való megoldása iránt. Hiszen még a lenézett Románia is már régen megcsinálta a földosztást. Hegedüs György: De hogyan ? Csizmadia Sándor: Ezt mi nem tanultuk el tőlük, ellenben nagyon gyorsan eltanultuk tőlük a botbüntetést. Románia hozzánk képest elmaradt ország, szégyeltür.k tőle tanulr.i, amikor a földosztásról volt szó, de mikor a botról volt szó, gyorsan igv^k^ztü^k tanulr.i tőle. (ügy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ami pedig csak annyit ért, hogy törvényt hoztunk, amelyet nem hajt végre sem a bíróság, sem senki, (Ugy van ! Ugy van! a szMsóoalóldalon.) ugy, hogy csak szégyent szereztünk, semmi pgvpbet. MeskÓ Zoltán : Botot mutattunk és megjavultak az emberek! Csizmadia Sándor : Egész sereg tudományos munka jelenik meg a mur káskérdésről és azok praktikusak is, mert hiszen láttuk, hogy mindazt meg is valósították, esperanto lapokban, olvastam, hogy mir den országban történnek a mur kasok érdekében gyako"lati intézkedések. Ezzel szemben ugy látom, hogy sehogy sem beszélnek talán annyit a mur kasokról, mint nálunk, de sehol sem cselekszenek a munkásokért olyan keveset, mint nálunk. Most tehát már itt vagyunk Magyarországon. Magyarországon az a helyzet, hogy még mindig azon az állásponton vagyunk, hogy a mur.kásr épet pártfogolni kell, szeretni kell, de azután lehetőleg vissza kell szorítani. Azt mondják, hegy vele jót kell cselekedni, holott a munkásokkal nem kell jót cselekedni, hanem azokat polgároknak kell tekinteni és eszerint bánni velük. Mindazokat a jo-