Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-233
94 A Nemzetgyűlés 233. ülése 1921. évi július hó 20-án, szerdán. juk, hogy a birtokviszonyok abszolúte nem esnek össze a megjelölt határokkal és bogy voltaképen alig van község, amelynek határa igy ketté ne volna szelve. Csak egy-két kis példát emlitek. Van olyan eset, hogy a szőlőprésház a mi területünkön van, de a hozzátartozó szőlő már teljesen a demarkacionális vonalon túl van. Vannak falvak, saját kerületemben is, ahol az utolsó ház mellett, az országúton, megy el a demarkacionális vonal. A szőlők ; azok már mind a demarkacionális vonalon túl esnek. Nem szükséges magyaráznom, hogy ilyen birtokviszonyok mellett békés élet a szomszédközségek között csak akkor lehetséges, ha mindkét féllel az egyenlő elbánás módja érvényesül és ha megvan a reciprocitásnak az a becsületessége, hogy amit az egyik megenged a másiknak, azt a másik is megengedi az egyiknek. Ez volna a józan észnek is a követelménye. A megélhetésnek szempontja és a szegény néppel szemben követendő szempontok is ezt követelnék. Evvel szemben azonban jugoszláv részről egészen más elbánást találunk és a zaklatásoknak, jogba ütköző cselekedeteknek egész sorozatát látjuk most is, amikor a trianoni szerződós valósággal már tető alatt van. Én nem akarok egyes eseteket felsorolni, azokat egyszerűen átadom a külügyminister urnák — csupán az esetek két csoportjára akarok rámutatni. (Halljuk! Hallj uh!) Először is hiába állit ki a magyar hatóság hatósági igazolványt a határ-átlépésre, a jugoszlávok bizonyos ürügy alatt mindig elzárják a határt, és — csodálatos — ez akkor történik, amikor vagy a gyümölcs érik, vagy mikor szüretelni lehet, vagy aratni kell, vagy legjobb munkaidő van, ugy, hogy csak a negaiiv kár, amelyet ezek a határmenti községek azáltal szenvednek, hogy kellő időben és mindig nem juthatnak át, jóllehet megvan a hatósági igazolványuk, felbecsülhetetlen. (Igaz! Ugy van!) De jönnek a pozitív károk. Ezek abból állanak, hogy nemcsak a munkát akadályozzák, de a munkát megengedik, azt a magyar elvégzi, de az u. m felszabadító állam elveszi. (Mozgás.) Megtörtént például, hogy egyes községeknek egész gyümölcstermése, cseresznyetermése igy prédául esett. De még ennél is tovább merészkednek ezek a jugoszlávok: nemcsak a békés polgárság, hanem a jugoszláv lakosság, a katonai kirendeltség, amely a jugoszláv demarkacionális vonalat őrzi. Megtörténtek olyan dolgok — csak röviden említem — hogy pl. vadászatokat rendeznek magyar területen. Az őrségnek megvan a maga puskája. Öt-hat ember összeáll — igy jelenti a főszolgabíró — a reszneki demarkacionális vonal közelében, a Politzei Majorból kiindul öt-hat jugoszláv őr, nagy vadászatot rendez. És amikor a magyar polgárság meg akarja ezt akadályozni, rálődöz. (Mozgás és nyugtalanság.) • Hogy ne csak ezt az uri passziót említsem, hanem a formális rablást is, fel kell egypár példát hoznom. Megtörtént az is, hogy 50—60 holdnyi területen a réteket lekaszálták. Ez valóságos rablás. Itt van a kezemben erre nézve legalább négy eset. Csak kettőt emlitek meg. Ott van a demarkacionális vonalon túl a herceg Esterházy birtokainak egy jugoszláv szekvesztere, valami Eales Alsólendván, amely már meg van szállva, egyenesen kirendelte a magyar területre az alsólendvaiakat és ott 50—60 hold területről a szénát velük lekaszáltatta. (Felkiáltások a középen : Hallatlan !) Birtha József: Magyarokkal! Túri Béla : Igen, az alsólendvai magyarokkal. Ilyen a nemzetközi jogba ütköző cselekmények, amelyek közül itt egy nagyobb birtokkal szemben elkövetettről beszélek, fel vannak emlitve apróbb esetekben is, főleg kis bérlők esetében. Most ezt méltóztassék meghallgatni. Az az uradalom, amelynek megvan a maga kirendelt tisztje ott a magyar területen is, Rédicsen, emiatt a nemzetközi jogba ütköző cselekmény miatt feljelentést tett, illetve arra kérte a jugoszláv részen levő jugoszláv hatóságot, hogy ezt a dolgot bonyolítsa le valamilyen találkozás utján a demarkációs vonalon és reparálja ezt a sérelmet. Nemcsak nem történt meg az orvoslás, de lefogták azokat a magyar polgárokat, akik ott megjelentek, névszerint Vrán Györgyöt, Tóth Sándort és még egyet. Egyszerűen lefogták azokat az embereket, akik a nemzetközi jog szabályai szerint tárgyalni akartak. De még ezzel sincs vége a dolognak, hanem ilyenkor azután szárnyra kel egy kémkedési álhír, azt mondják, hogy a magyarok itt magyar propagandát csináltak, kémkedni akartak és következnek a letartóztatások. Épen ilyen esetből kifolyólag Alsólendván legalább 7—8 békés és jobbmódu magyar polgárt letartóztattak. Ilyen példát felhozhatnék Bödeháza községének határából és birtokairól is, de nem fogom ezeket egyenkint említeni. Tény azonban az, hogy ezek az esetek előfordulnak kisbirtosoknál is, ugy, hogy az ő rétjüket kaszálják igy le vagy ha nekik át kell menniök földjükre a demarkációs vonalon, nem engedik termésüket elvinni. Ezeken a rablásokon kívül — ezt nem lehet másnak minősíteni — napirenden vannak a zaklatások ezek körül a helyhatósági igazolványok körül. Azokat ugyanis, akik ilyen igazolvánnyal átmennek, igazoltatás címén nagyon gyakran megverik, ugy, hogy vannak kezeim között orvosi látleletek arról, hogy ilyen békés polgárt, aki birtokára át akart menni a helyhatósági igazolvánnyal, agyba-főbe verték és egy párszor le is tartóztattak. (Zaj a középen.) Birtha József: Halljuk minél bővebben! (Helyeslés a középen.)
