Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-228
olß A A'' emzeigyüUs 228. üUse 1921. évi Julius hó ll-ên, csütörtökön. van az emberiség faciesén hullafolt, azt mondanám : seb, amelyből a gyűlölet, a meg nem értés sugárzik. De, mélyen t. Nemzetgyűlés, a mi fátumunk, a mi rettenetes esélyünk az, hogy nekünk nemcsak elesetteink vannak, nekünk nemcsak rokkantjaink vannak, nekünk nemcsak vérszegény generációnk van, — hanem foglyaink vannak, akik hősöknek indultak, akik hősökből rabok lettek, akik rabokból túszok lettek, akik valamiféle érthetetlen, rettenetes pokolba kerültek, természetes, hogy a gyűlölet de egyszersmind ennek a világháborúnak érthetetlen paroxizmusai, ellenmondásai révén. És a mi fátunmnk még az, hogy amikor segiteni akarnánk "és akartunk volna, hát ez nem igen sikerült nekünk ; nem sikerült nekünk a vörös uralom alatt, mert hiszen akkor hiába fordultunk a világhoz, az bevágta az orrunk előtt az ajtót ; nem segithettünk rajtuk később a restauráció idejében, szegények voltunk. Igaz, hogy valaki azt mondhatná, amint Széchenyi Viktor t. barátom mondta : elő kellene kaparni azt a pénzt véres körmökkel, hogy ezeken az embereken segitsünk ! (Ugy van ! Ügy van !) Hiszen megindult Magyarországon valamiképen egy aranyakció. Én is benne voltam ebben az arany-akcióban. Jobb erről az arany-akcióról nem beszélni. Taszler Béla : Elég szomorú ! Prohászka Ottokár : Ez nem volt, kérem, az a nemes arany-akció, amely három milliárd márkát hozott és tett le a német haza oltárára. Hát ez nem sikerült ! De én nem nagyon okolom a magyar közönséget ; mert hiába, a magyar nemzet gazdagsága, tőkegazdagsága még nagyon gyenge arra, hogy az ilyen feladatokat teljesíteni képes volna. Tehát ismétlem, mélyen t. Nemzetgyűlés, nem segítettünk tényleg, nem segithettünk, Most, most van itt az ideje, hogy ezzel a kiáltványnyal ez a kézen-lábon megkötött és érzéseiben fellázított Magyarország legalább a hangot találja el. (ügy van ! Ugy van !) Kiáltványt intézzen nemzetekhez, emberekhez, testvérekhez, az emberi kultúrához : »Emberek, testvérek ! Segítsetek ! Segítsetek ! mert nem mi vesztettük el a világháborút, hanem ha ez a fogság tovább tart, akkor voltaképen az egész kultúra veszítette el a háborút ! (Ugy van ! Ugy van !) Az egész emberiség kivetkőződött emberi formájából, emberi érzéséből. (Ugy van ! Ugy van !) Itt egy nagy kötelesség hárul az emberiségre, amely kötelességet itt az ideje, hogy teljesítsen !« (Ugy van ! Ugy van !) En meg vagyok győződve arról, hogy az emberiség — általában szólva — nem kerülhet el, nem léphet le, nem térhet ki az ezen kiáltvány által reádiktált felséges kötelességteljesítés elől. Miért ? Azért, mert mikor nagyok a szenvedések, akkor az emberek mégis csak egymásra találnak ; mikor nehéz, szerencsétlen idők terhe borul az emberiségre, akkor valamiképen azok a különbségek, amelyeket történelem, amelyeket nemzetiség, amelyeket társadalmi alakulás épit közénk, —> azok lehullanak, azok szétfoszlanak s az ember az emberrel áll szemben. Láttuk azt, ugy-e, hogy volt itt lengyel-kérdés — mert az emberiség nem birta el a lengyel nemzetnek a szenvedését. Volt azután, főleg Angliában és Amerikában, örménykérdés, amikor az örményeket mészárolták rettenetes módon a törökök. Hát, legyen egy magyar fogoly-kérdése az emberiségnek ! (Ugy van ! Ugy van !) Erezze át, hogy ez egy kínzó gondolat ; érezze át, hogy ez az emberi léleknek a kinja ; szabaduljon fel, mert felszabadithatja önmagát ettől a megalázó, szégyenteljes kíntól és gyötrelemtől ! (Ugy van ! Ugy van !) De meg különben is azt gondolom, hogy manapság voltaképen az egész kultúra forradalmi hangulatban van. Nem értem én csak azt a forradalmat, amely császárok, királyok, hatalom ellen indul ; én azt a szociális forradalmat értem, amely a jobbat akarja. Mi tele vagyunk vággyal a jobb után, tele vagyunk vággyal a felszabadulás után. A francia forradalomnak kellett még egy Napoleon ; manapság a szociális forradalmaknak nem kellenek Napóleonok. A szociális forradalmaknak kellenek technikusok, akik a szénbányákat becsukják és a vizi erőket és a nap sugarát befogják erő gyanánt a motorokba és mindenféle gépekbe, még a kályhákba is. (Ugy van ! Ugy van !) Napóleonok nekünk nem kellenek, nekünk kellenek szociológusok, akik az emberiséget a kultúrának nem rabjaivá, hanem uraivá avatják ! (Ugy van ! Ugy van !) Nekünk kellenek törvényhozók, akik az embereket hazájukhoz fűzik, mert nekik hazát, nekik földet, nekik kertet, niekik édes otthont teremtenek / (Zajos helyeslés és taps.) Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Egy ilyen világban vezetőpólus a jóság és a szeretet. Az emberiség ezt megérti. Na hát, emberiség, nézz oda Oroszországra ! Vedd ezt a rettenetes, szemléld ezt a rémséges poklot. Nem dantei poklot, a képzelet világát, hanem ezt a rettenetes, valóságos poklot, a magyar rabok, a magyar foglyok világát ! És érezd át, hogy ezen okvetlenül épen annak a forradalmi szellemnek kell segítenie, amely a jobb világot, amely a több boldogságot akarja közénk hozni. (Igaz ! ügy van I) De meg azután, ugy-e, rettenetes szégyenfoltja ez a világnak ? (Igaz ! ügy van !) Csakhogy hála Istennek, nem a magyarság szégyenfoltja. Ez a szégyenfolt másutt virul, más arculaton. (Igaz 1 Ugy van !) Nos hát, tegyen róla az emberiség, tegyen róla a művelt Nyugat, az a felséges kultúra, (Igaz ! ügy van ! a Ház minden oldalán.) hogy oszlassa el ezt a szégyenpirt, a gyalázatnak ezt a pírját az emberiség arculatáról és hozzon haza annyit, amennyit még hozhat a mi kedves, édes véreink közül saját hazájukba. Amikor én pártom nevében ezt a kiáltványt elfogadom, arra kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy texJÊSSzjik fel ezt"akiáltványt ö szentsége a pápa 1 elé is. (Általános Jielyeslés.) Tesszük ezt azért, mert nagy tradíciók szálait fűzzük itt, amikor igy cselekszünk, azoknak a tradícióknak szálait, amelyek