Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-228

A 'Nemzetgyűlés 228, ülése 1921. évi Julius hó 14-én, csütörtökön, 517 szerint a pápák mindig szeretettel, mindig segítő kézzel voltak a magyarság szolgálatára. (Igaz ! ügy van !) Itt pedig ugyancsak egy nagy intervenciónak van helye. Itt kell azt a legnagyobb jótéteményt közénk varázsolni, amelyet a Szentszék az ő erkölcsi tekintélyével megteremthet. Mert itt nem fegyveres hatalomról van szó, nem is csak politikáról, hanem, ha valami segíthet rajtunk, ugy az a jóság, a részvét, a szeretet, a tekintély, a. bensőség és — amint Huszár Károly barátom mondta — a magábaszállás, de nemcsak a magyar parlament magábaszállása, hanem az egész művelt világé. (Igaz ! ügy van !) Ezt az irányt reprezentálja a Szentszék, ezt a jótéteményt hozza közénk és adja meg nekünk az ő intervenciója és így fogjuk megérni azt, hogy, amint a pápa neutrális volt, mert nem lehetett más —- és fölségesen neutrális volt, kifogástalanul, olasz környezetben, a világháborúban, de a világháború után — az emberi nyomorúsággal, az emberi kultúra szégyenfoltjával szemben nem lesz neutrális, mert itt neutralitásnak helye nincsen, főleg nincsen helye a legfelső erkölcsi hatalom trónján, a Szentszéken. (Igaz! Ugy van! jóbbfelől.) Ezt nem buzdításul, hanem meggyőződésem kifejezéséül mondom, mert meg vagyok győződve róla, hogy a Szentszék igy fog eljárni. Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Mikor ezt a kiáltványt pártom nevében is teljesen magamévá teszem, elgondolom, hogy hányan jönnek hát onnan vissza ? Talán nagyon kevesen. A holtakat ott hagyjuk, de az élőket, azokat kérjük. Mikor Varró elveszítette a római légiókat s Caesar felsóhajtott : »Redde mihi legiones ! — azok vissza nem jöttek. De ezek a légiók, ez a 60.000 ember, ha visszajön, akkor a magyar Nemzetgyűlés ezzel a kiáltvánnyal nemcsak saját hazájának tett óriási szolgálatot, hanem szolgálatot tett és babért fűzött homlokára az egész kultúrának. (Igaz ! Ugy van !) Ezt a babért én odaképzelem a kultúra homlokára. S mikor ezzel a reménynyel zárom szózatomat, felszólalásomat, csak azt. kérem az Istentől : adjon a nemzeteknek megértést, adja azt a kegyelmet, hogy »durch Mitleid wissend«, hogy látók, érzők, tudók legyenek a nagy közös szevedésben való részvét által, s akkor azután majd nem diadalkapukkal, hanem szerető szívvel fogadhatjuk vissza a mi megmaradt rabságunk romjait. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a Ház minden oldalán. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Gerencsér István jegyző : Kiss Ferenc ! Kiss Ferenc : T. Nemzetgyűlés ! Abban az indítványban, amely Huszár Károly t. képviselőtársam nemes hevületéből fakadt, ugy érezem, hogy az egész nemzet lelkiismerete mozdult meg. Rég várom már én ezt a napot, amikor a magyar nemzet legnagyobb tartozásának lerovására kerül a sor, amidőn a nemzet önmagára, eszmél, amikor a világ léha örömeinek a szokottnál is nagyobb hajszolása, (Zaj. Halljuk ! Halljuk I) a minden áron meggazdagodni akarás kísértései, a késhegyig menő pártoskodás, a benső széttépettség öngyilkos jelenségei között a nemzet annak a nagy kötelességnek tudomására döbben, hogy lelkén egy olyan nagy teher súlya fekszik, amelytől meg kell szabadulnia, egy olyan kötelesség háramlik reá, amelynek teljesítése előtt tulaj donképen ebben a hazában nem lett volna szabad karoknak felemelkednie ölelésre, avagy öklelésre. (Igaz ! ügy van !) Ez a nagy, ez a legelső, ez a lélekbevágó kötelesség, amely reánk hárul : hadifoglyaink mielőbbi hazaszállítása. Megnyitása annak az irtózatos börtönajtónak, amely mögött megszámlálhatatlan ezer magyar fin és magyar apa vivja a kétségbeesés utolsó harcát az őrülettel és az ehhalállal. (Igaz ! Ugy van !) Letörlése a világ arcáról annak az örök szégyenbélyegnek, amelyhez hasonlót az idők és a történetek felmutatni és produkálni nem tudtak. (Igaz ! Ugy van !) A háborút elvesztettük, ez más néppel is megtörtént. Korbáccsal vágtak az arcunkba — nem a mi szégyenünk. Széttépték országunkat, az Istennek ezt a legtökéletesebb, legremekebb alkotását, (Igaz ! ügy van ! a Ház minden oldalán.) de erőszakot szenvedni minden népnek lehet sorsa és hivatása. Kiraboltak bennünket vagyonúnkból, eszményeinkből, csak a »Vae victis« a »Jaj a legyőzöttnek« törvénye teljesedett be rajtunk ; de az, hogy foglyaink a háború nyolcadik s az ugymondott béke harmadik esztendejében, ma is, amidőn más nemzetek foglyai már uj hajlékot építettek maguknak és családjaiknak, még ma is, amikor a békekötés aktái már a múltéi, ott künn, idegenben szenvednek és olyan brutális bánásmódnak vannak kitéve, aminőre példát a legvadabb korok és a legvadabb népek története se mutathat fel : (Igaz ! Ugy van !) ez a világtörténelem legnagyobb igazságtalansága, mondhatnám gazsága, (Igaz ! Ugy van !) ez az emberiség örök Káin bélyege. (Igaz ! Ugy van ! a Ház minden oldalán.) T. Nemzetgyűlés ! Ne beszéljen nekem senki ezen a mai világon kultúráról, civilizációról, humanitásról (Igaz ! Ugy van ! Felkiáltások : Az nincs !) és némuljon el minden ajak, amely hagyományos szavakat akar bolonditásul a világba szórni népjogról, népszövetségről, elnyomott nemzetek védelméről (Igaz ! Ugy van !) ne szóljanak addig semmit, amig egyetlen egy magyar fogoly ott vakul Oroszország ablaktalan börtöneiben. (Igaz ! Ugy van ! Taps a Ház minden oldalán.) Es a nagy entente, a művelt entente, a művelt nyugat ne igyekezzék megnyugtatni- áltatni lelkiismeretét azzal, hogy hiszen ő hazabocsátotta nála levő hadifolgyainkat, Igen, azokat hazabocsátottá, de tudja, látja, elnézi, hogy mi történik Oroszországban a mi foglyainkkal ; (Ügy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) elnézi, hogy a világszabadság vörös banditái milyen emberi képzelmet felülmúló módon szaporítják napról-napra a börtöntemetőket agyonkinzott magyarok tetemeivel, v T. Nemzetgyűlés ! Itt voltaképen egy világ-