Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-228
À Nemzetgyűlés 228. ülése 1921. hazajött 1919. augusztus 1-étól máig 35.395 ember. Oroszországból összesen hazajött 79.274 ember, künn volt 401.000 magyar és osztrák hadifogoly, akik közül körülbelül 300.000 volt magyar. A számok nem teljesen pontosak, hiszen annyira szétömlöttek az orosz birodalom különböző részein, tanyákon, pusztákon, bányákban dolgoznak, hogy rendes felvételt nem lehet adni róluk, csak a Vörös-Kereszt által regisztrált emberek vannak a létszámba felvéve, és teljesen hiányoznak a vörös gárdának kötelékébe tartozó emberek. Olaszországból hazajött 95.946 ember, Franciaországból 5905 ember, Angliából 3400 ember, Szerbiából 430, Amerikából 58, Romániából 7800, Japánból 27, vagyis mindössze hazatértek 192.000-en. E pillanatban tehát ugy áll a dolog, hogy körülbelül azzal kell számitanunk, hogy 60—70.000 ember, talán még néhány százzal vagy ezerrel többen is vannak idegen földön. T. Nemzetgyűlés ! Ez oly nagy létszám, hogy az ember megborzad, ha átgondolja, hogy idehaza hány család van ezáltal érintve. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha számbavesszük, hogy mindezen családokból hiányzik a kenyérkereső, s hogy ezek közül a hadifoglyok közül akárhányan vannak, akik 1914-ben elmentek mint 19—20 éves fiuk, s mint teljesen megőszült, megtört emberek fognak hazajönni s hogy ott vannak közöttük a mi 42 éves népfölkelőink ezrei is, akik hazafognak jönni mint 50—70 éves emberek és teljesen aggok. (Igaz! Ugy van!) El kell szörnyűködni és meg kell borzadni mindazoknak a kimondhatatlan testiés lelki szenvedéseknek átérzésénél, amelyek őket eltölthették. Én nem akarok ebben a pillanatban szónoki formákat és általánosságokat mondani ; szeretném, ha az az anyag, amelyet elő fogok adni, a hírlapok és külföldi lapok révén belekerülne az európai köztudatba, és ón sehonnan máshonnan nem meritek, mint az Oroszországban még ma is künnlevő hadifoglyoknak becsempészett leveleiből, amely hadifoglyoknak neve biztositék arra, hogy hiteles adatokat közölnek, ezenkivül Oroszországból szökés utján hazaérkezett embereknek közleményeiből és jelentéseiből. Méltóztassanak megengedni, hogy ezeket egymásután előterjesszem. (Halljuk ! Haíljuh ! olvassa) : A legborzasztóbb helyzetben vannak a Pétervárott elzárt tisztek és intelligens legénység a Kresti-féle börtönben. Ismerjük névsorukat, a helyzetükről itt van az ő küldött jelentésük hiteles másolata. Egy kissé talán szokatlanul többet fogok olvasni ezekből, mint máskor, de nagyon kérem a t. Ház engedelmét, hogy ez ma engedtessék meg nekem, mert konkrét adatokat akarok előhozni és ezáltal is a hitelességnek és teljes megbízhatóságnak látszatát akarom biztosítani, hogy csak azt olvasom fel, amit ideküldtek. (Haíljuh ! Haíljuh ! Olvassa) : »Mind valamennyien öt-hat éven át sinylődévi 'július hő 14-én, csütörtökön. -509 tünk Szibéria különböző hadifogoly-táboraiban, átélve súlyos politikai, élelmezési és egészségügyi viszonyokat, átszenvedve a cseh és román légionisták, a vörös gárdisták sokszor kegyetlenül szigorú bánásmódját. Kánk egy politikai rezsim sem hozott soha semmi jót. Azok, akiket a folytonosan dühöngő járványos betegségek megkíméltek, vagy azokat nagykeservesen átszenvedték, a mulő év tavaszán legyengülve, lerongyolódva, megkezdték a hazafelé való utazást, igazán nehéz körülmények között, gyalog, különböző vonatok fékjein, üres kocsijain, többszörösen feltartóztatva, de azon szép reményben, hogy Pétervárra érve, a kopenhágai egyezmény értelmében ott az óhajtott szabadulás rég nem látott hazánkba, szeretteink minden bú-bajt felejtető, ápoló karjaiba való elirányítás vár ránk.« »Nagy lett a csalódásunk. Pétervárott az orosz kommunista párt magyar szekciója — természetesen az orosz hatóságok közreműködésével — letartóztatott bennünket s a különböző kényszermunka-táborok és börtönök — a szó legszorosabb értelmében — szűrőin át a II. számú Ereszti nevű, hivatalosan kényszermunkatáborba, tényleg azonban börtönbe jutottunk. Kacsok és lakatok mögött, tökéletesen elzárva a külvilágtól, összpontosították a háború előtti Magyarország területéhez tartozó vagy ott szolgáló tiszteket és intelligens legénységet, hol a múlt év júliusa óta sínylődünk napról-napra, veszítve a szabadulás azt a halvány reménysugarát is, mely néha-néha börtönünkbe szűrődik. Fűtetlen cellákban szenvedtük át az elég kemény ós nedves telet, nap-nap után éhezve, amennyiben táplálékunk állandóan a minimálison alul van. Ebédünk egy hig leves, sós vízben főtt 16 zolotnik kása, és ugyanannyi káposztával, vacsoránk háromnegyed font fekete kenyér és három zolotnik cukor. Csoda-e, hogy ily viszonyok közt fogyunk, mint az önmagát emésztő égő gyertya, hogy fellépett közöttünk a nagyfokú vérszegénység, melynek következtében a legtöbbnek pulzusa már csak 40et ver, hogy eddig már 30—35-nek vizibetegsége van a hiányos és értéktelen táplálkozás következtében, csoda-e, hogy jelentkezik a skorbut, a tüdővész, hogy általánosan és triviálisan szórva szédelgünk, mint ősszel a legyek. Kissé fellélegzettünk nyomorúságunkban, midőn a Nansen-féle akció hírét hallottuk. Karácsony előtt, ugyancsak az orosz kommunistapárt magyar szekciója utján, kaptunk többkevesebb ruhaneműt, élelmiszert azonban egy falatot sem, bár ugyanazon adományból az osztrák és cseh-tót alattvalók hetenként egy-egy nagy doboz húskonzervet, x \% font szalonnát, egynegyed font cukrot, ugyanannyi sót, egy csomagocska dohányt és két font kétszersültet kapnak. Orvosi segítség majdnem egyenlő a semmivel. Nagy részünk orosz orvosi bizottságok által elismert invalidus — most már mind az van
