Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-228

À Nemzetgyűlés 228. ülése 1921. hazajött 1919. augusztus 1-étól máig 35.395 ember. Oroszországból összesen hazajött 79.274 ember, künn volt 401.000 magyar és osztrák hadifogoly, akik közül körülbelül 300.000 volt magyar. A számok nem teljesen pontosak, hiszen annyira szétömlöttek az orosz birodalom külön­böző részein, tanyákon, pusztákon, bányákban dolgoznak, hogy rendes felvételt nem lehet adni róluk, csak a Vörös-Kereszt által regisztrált emberek vannak a létszámba felvéve, és teljesen hiányoznak a vörös gárdának kötelékébe tartozó emberek. Olaszországból hazajött 95.946 ember, Franciaországból 5905 ember, Angliából 3400 ember, Szerbiából 430, Amerikából 58, Romá­niából 7800, Japánból 27, vagyis mindössze hazatértek 192.000-en. E pillanatban tehát ugy áll a dolog, hogy körülbelül azzal kell számi­tanunk, hogy 60—70.000 ember, talán még néhány százzal vagy ezerrel többen is vannak idegen földön. T. Nemzetgyűlés ! Ez oly nagy létszám, hogy az ember megborzad, ha átgondolja, hogy idehaza hány család van ezáltal érintve. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha számbavesszük, hogy mindezen családokból hiányzik a kenyér­kereső, s hogy ezek közül a hadifoglyok közül akárhányan vannak, akik 1914-ben elmentek mint 19—20 éves fiuk, s mint teljesen meg­őszült, megtört emberek fognak hazajönni s hogy ott vannak közöttük a mi 42 éves nép­fölkelőink ezrei is, akik hazafognak jönni mint 50—70 éves emberek és teljesen aggok. (Igaz! Ugy van!) El kell szörnyűködni és meg kell borzadni mindazoknak a kimondhatatlan testi­és lelki szenvedéseknek átérzésénél, amelyek őket eltölthették. Én nem akarok ebben a pillanat­ban szónoki formákat és általánosságokat mon­dani ; szeretném, ha az az anyag, amelyet elő fogok adni, a hírlapok és külföldi lapok révén bele­kerülne az európai köztudatba, és ón sehonnan máshonnan nem meritek, mint az Oroszország­ban még ma is künnlevő hadifoglyoknak be­csempészett leveleiből, amely hadifoglyoknak neve biztositék arra, hogy hiteles adatokat közölnek, ezenkivül Oroszországból szökés utján hazaérke­zett embereknek közleményeiből és jelentéseiből. Méltóztassanak megengedni, hogy ezeket egymás­után előterjesszem. (Halljuk ! Haíljuh ! olvassa) : A legborzasztóbb helyzetben vannak a Pétervárott elzárt tisztek és intelligens legénység a Kresti-féle börtönben. Ismerjük névsorukat, a helyzetükről itt van az ő küldött jelentésük hiteles másolata. Egy kissé talán szokatlanul többet fogok olvasni ezekből, mint máskor, de nagyon kérem a t. Ház engedelmét, hogy ez ma engedtessék meg nekem, mert konkrét ada­tokat akarok előhozni és ezáltal is a hitelesség­nek és teljes megbízhatóságnak látszatát akarom biztosítani, hogy csak azt olvasom fel, amit ide­küldtek. (Haíljuh ! Haíljuh ! Olvassa) : »Mind valamennyien öt-hat éven át sinylőd­évi 'július hő 14-én, csütörtökön. -509 tünk Szibéria különböző hadifogoly-táboraiban, átélve súlyos politikai, élelmezési és egészség­ügyi viszonyokat, átszenvedve a cseh és román légionisták, a vörös gárdisták sokszor kegyetle­nül szigorú bánásmódját. Kánk egy politikai rezsim sem hozott soha semmi jót. Azok, akiket a folytonosan dühöngő járványos betegségek megkíméltek, vagy azokat nagykeservesen át­szenvedték, a mulő év tavaszán legyengülve, le­rongyolódva, megkezdték a hazafelé való utazást, igazán nehéz körülmények között, gyalog, külön­böző vonatok fékjein, üres kocsijain, többszörösen feltartóztatva, de azon szép reményben, hogy Pétervárra érve, a kopenhágai egyezmény értel­mében ott az óhajtott szabadulás rég nem látott hazánkba, szeretteink minden bú-bajt felejtető, ápoló karjaiba való elirányítás vár ránk.« »Nagy lett a csalódásunk. Pétervárott az orosz kommunista párt magyar szekciója — természetesen az orosz hatóságok közreműködé­sével — letartóztatott bennünket s a különböző kényszermunka-táborok és börtönök — a szó legszorosabb értelmében — szűrőin át a II. számú Ereszti nevű, hivatalosan kényszermunka­táborba, tényleg azonban börtönbe jutottunk. Kacsok és lakatok mögött, tökéletesen elzárva a külvilágtól, összpontosították a háború előtti Magyarország területéhez tartozó vagy ott szol­gáló tiszteket és intelligens legénységet, hol a múlt év júliusa óta sínylődünk napról-napra, veszítve a szabadulás azt a halvány remény­sugarát is, mely néha-néha börtönünkbe szűrő­dik. Fűtetlen cellákban szenvedtük át az elég kemény ós nedves telet, nap-nap után éhezve, amennyiben táplálékunk állandóan a minimáli­son alul van. Ebédünk egy hig leves, sós vízben főtt 16 zolotnik kása, és ugyanannyi káposztá­val, vacsoránk háromnegyed font fekete kenyér és három zolotnik cukor. Csoda-e, hogy ily vi­szonyok közt fogyunk, mint az önmagát emésztő égő gyertya, hogy fellépett közöttünk a nagy­fokú vérszegénység, melynek következtében a legtöbbnek pulzusa már csak 40­et ver, hogy eddig már 30—35-nek vizibetegsége van a hiá­nyos és értéktelen táplálkozás következtében, csoda-e, hogy jelentkezik a skorbut, a tüdővész, hogy általánosan és triviálisan szórva szédel­günk, mint ősszel a legyek. Kissé fellélegzettünk nyomorúságunkban, midőn a Nansen-féle akció hírét hallottuk. Karácsony előtt, ugyancsak az orosz kommunista­párt magyar szekciója utján, kaptunk több­kevesebb ruhaneműt, élelmiszert azonban egy falatot sem, bár ugyanazon adományból az osztrák és cseh-tót alattvalók hetenként egy-egy nagy doboz húskonzervet, x \% font szalonnát, egynegyed font cukrot, ugyanannyi sót, egy csomagocska dohányt és két font kétszersültet kapnak. Orvosi segítség majdnem egyenlő a semmivel. Nagy részünk orosz orvosi bizottságok által el­ismert invalidus — most már mind az van

Next

/
Oldalképek
Tartalom