Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-226
\2L évi július hő 12-én, kedden. 458 A Nemzetgyűlés 226, ülése IS deni, azt hiszem, csak nevetséges állítás, (ügy van ! a' szélsőbaloldalon.) Nevetséges az ő részéről azért, mert amikor ő a Népszavába írt. amikor népbiztoskodott, amit a t. túloldal annyira a szemére vetett . . . (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Szilágyi Lajos : Beszélni sem akarták engedni ! Rupert Rezső : . . . ugyanakkor én a Népszava börtönében ültem. En nem vagyok az a természet, aki könnyen metamorfózisokon megyek keresztül és, méltóztassék megállapítani minden tisztességes embernek saját lelkében, hogy Csizmadia t. képviselőtársamnak ez az állítása miként jellemezendő, miféle szóval illetendő. Végre is azzal szemben, hogy itt az ország pénzét pocsékolják, hogy ők bűntársai annak az irányzatnak, annak a mozgalomnak, amely az ország pénzeit haszontalan célokra költi, . . . Csizmadia Sándor : Nem igaz ! Rupert Rezső : ... ha még valami szimpátiát éreznék is a Népszava körül csoportosuló munkások iránt és védeném is őket, akkor is megvolna — ugyebár — az a mentségem, hogy remélhetném, hátha azzal a védelemmel, azzal az istápolással, amellyel a munkások felé fordulok, elérhetem, hogy ők épugy megtérnek, mint ahogy megtért Csizmadia Sándor. (Derültség jobbfelől.) Csizmadia Sándor: Nem tértem meg, nem voltam olyan bátortalan, mint te ! Elnök: Napirend szerint áttérünk az állami kislakások építéséről szóló törvényjavaslat harmadszori olvasására. Vasadi Balogh György jegyző (olvassa a törvényjavaslatot). Elnök : Kivan valaki szólni ? Ha senki sem kivan szólni, felteszem a kédést : méltóztatnak-e a törvényjavaslatot harmadszori olvasásban elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) A törvényjavaslat harmadszori olvasásban elfogadtatott. Kihirdetés céljából elő fogom terjeszteni. Következik az üzleti záróráról szóló 1913 : XXXVI. te. kiegészítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Róbert Emil előadó : T. Nemzetgyűlés ! Amikor a nyilt árusítási üzletekben, valamint az azokhoz tartozó irodákban és raktárhelyiségekben foglalkoztatott üzleti alkalmazottak munkaidejét' korlátozó intézkedésre az első lépés az 1913 : XXXVI. tc-kel, amely az üzleti zárórát szabályozza, megtörtént, bár a kormánynak megvolt a legjobb szándéka arra, hogy az üzleti alkalmazottaknak emberséges munkabeosztást biztosítson, mégis azzal a köteles óvatossággal, amellyel a legkülönbözőbb érdekeket érintő szociálpolitikai törvényhozásnak eljárnia kell, a kérdés merev szabályozása helyett egyelőre csak oly intézkedéseket kodifikált, amelyek alapul szolgáltak volna ennek a kérdésnek végleges rendezésére. E probléma megoldásánál ugyanis, amikor egyrészről a törvényhozás meg akarta akadályozni az emberi munkaerővel folytatott rablógazdálkodást és biztosítani kívánta az üzleti alkalmazottak részére a szociális haladás előfeltételeit, másrészről figyelemmel kellett lennie ugy a munkaadónak, mint a közönségnek érdekeire, és mikor e két egymással nem mindig ellentétben lévő érdekeket összeegyeztette, kellett hogy arra gondoljon, hogy az üzleti életben általában előforduló tisztességtelen versennyel szemben megvédje azt a hivatása magaslatán álló kereskedelmet, amely saját jól felfogott érdekében vallotta azt, hogy az felel meg érdekeinek, ha munkásait jól fizeti és gondoskodik arról, hogy azok szociális érdekeit ki tudja elégíteni. Ez a megoldás abból a feltevésből indult ki, hogy ilyen módon a rendezés jobban simulhat a gyakorlati élethez, kevesebb ellenállást vált ki és ezáltal oly helyzetet teremt, amelynek alapján ez a kérdés a gyakorlat és az időközben szerzett tapasztalatok segélyével véglegesen rendezhető lesz. A háborús évek azonban az államnak ezt az egész intencióját meghiúsították, és eltekintve azoktól az intézkedésektől, amelyek a kivételes hatalom alapján a szénnel való takarékos gazdálkodás miatt és más szempontokból szükségessé váltak, kevés alkalom nyílott arra, hogy ezen intézkedés tapasztalatait levonhassuk és hogy ezen kérdésben a kormányvégleges álláspontot foglalhasson el. Épen azért a kormány most sem gondolhat olyan definitiv megoldásra, amely ennek a kérdésnek a rendezését a kereskedelemügyi ministeriumra bizza. Igaz ugyan, hogy a törvényjavaslat az 1913. évi XXXVI. tc.-nek a továbbfejlesztése, annyiban, hogy módot ad a kereskedelemügyi minister urnák arra, hogy az üzleti zárórát hat órára rendelje el, azonban e joggal csak a munkaadók és alkalmazottak mérvadó egyesületének előzetes megállapodása utján élhet és korlátozva van avval, hogy a záróra korábbra, mint hat órára, illetve élelmiszerüzleteknél hét órára nem helyezhető. A háború befejezése óta a törvényhozás világszerte nagyon sokat foglalkozott a munkáskérdés rendezésével és a kormány is elérkezettnek látja az időt, hogy addig is, amig a hazai törvényhozásban az ipari és kereskedelmi alkalmazottak munkaidejére vonatkozó végleges intézkedés nem történik meg, a munkaadók és alkalmazottak e kívánságát, amely egyúttal a kereskedelmi alkalmazottak viszonyainak rendezését előkészíti, teljesítse és ilyen módon lehetőséget nyújtson arra, hogy ezen kérdés végleges rendezése a gazdasági célszerűségnek és a szociálpolitikai követelményeknek megfelelő intézkedések utján megtörténjék. Ezért kérem, méltóztassék a jelén törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés.) Elnök : Ki következik szólásra ? Vasadi Balogh György jegyző : Szabó József 1 Szabó József (budafesti) : T. Nemzetgyűlés ! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot a főnökök és alkalmazottak közös megállapodása hozta ide a törvényhozás elé. A javaslat felhatalmazza a kereskedelemügyi minister urat, hogy a zárórát rendelettel szabályozza^ még pedig ugy, hogy az élelmiszerüzleteknél hét óránál korábban és az egyéb árusoknál hat óránál korábban ne lehessen.
