Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-224

422 A Nemzetgyűlés 224. ülése 19 középosztály volt az, amely nagy fogyasztást biztosított az egyes ipari vállalatoknak. De nem fejtegetem hosszasabban ezt a kérdést. Vannak itt még mesterséges okok is és vannak speciális hazai okok is. Az igaz, hogy ezek mindenesetre sokkal kisebb jelentőségűek, mint az a nagy világválság, amely végigvonul nemcsak Európán, hanem a világnak összes földjein, magán Amerikán, tehát a leggazdagabb államon is. Be kell ismernünk, hogy a pénzügyminister ur valutapolitikája bizonyos pontig szintén egy tényező ebben a krízisben, de nem elég jelentős tényező arra, hogy arra indíthatná a kormányt, hogy ezt a politikát tovább ne folytassa. Mert, bocsánatot kérek, ha hozzá is járul bizonyos pontig a mi pénzügyi politikánk ahhoz, hogy gazdasági életünkben bizonyos bizonytalanság mutatkozzék, ugy a másik oldalon ez a pénzügyi politika a maga rendezési művével hozzájárul ahhoz, hogy megszilárdulás is létesüljön a gazdasági életben (Igaz ! Ugy van !) és a pénzügyi helyzetnek, az államháztartás rendjének helyreállítása révén legalább is oly hasznot hoz a magyar közgazdaságnak, mint amily kárt okoz avval, hogy valutánk időlegesen emelkedik és ezáltal a gazdasági életbe bizonyos bizonytalansági momentum kerül bele. (Igaz ! Ugy van !) Vannak bizonyos átmeneti okok is. Itt van pl. az a körülmény, hogy egyik-másik iparunk kénytelen még ma is átalakításokat keresztülvinni, úgyszólván a háborús termelésről a béketermelésre átmenni, amely természetszerűleg nem foglalkoztathat olyan nagy munkáslétszámot, mint akkor, amikor termelés teljes menetében van. Vannak természetesen bizonyos törekvések máris bér-redukciókra nézve. Azonban a munkaadókkal való értekezésem alapján megállapíthatom, hogy mai napig bér-redukciók nem történtek. (Helyeslés.) Történtek bizonyos eddig tapasztalt különlegességek tekintetében megszüntetések. Keresztülvitték bizonyos speciális munkabérek megszüntetését, ez azonban bér-redukciónak nem nevezhető, ma is tehát azok a bérek fizettetnek, amelyek eddig fizettettek. Már most kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy, noha a helyzet ma még nem olyan súlyos, félős, hogy ez javulni nem fog, hanem ellenkezőleg még csak rosszabbodni. Eddig főleg női munkások bocsátattak el ; olyan munkások nagy részben, akik nem voltak szakmunkások. Tudjuk, hogy a háború folyamán a vidéki, a falusi lakosságnak nagy tömegei kerültek Budapestre és nyertek alkalmazást a különböző háborús iparokban. Ezek természetszerűleg az elsők, akik az iparból kiszorultak. Ezeknek a leszereléséről volt szó eddig, de félős: hogyha igy haladunk, akkor szakmunkások elbocsátására is rákerülhet a sor. Ez az oka annak, amiért a kormánynak most már mindent el kell követnie, hogy ezen !. évi julius hö 8-án, pénteken. jelenséggel szemben a gazdasági élet támogatására siessen. Eddig — hogy még egy körülményt felemlítsek — még volt alkalom arra, hogy az elbocsátott munkások más téren megszerezzék és elnyerjék a maguk megélhetését. Amig a láncolás vígan dívott az országban, addig ez egy nagy kereseti forrás volt az ipari munkások bizonyos klasszisaira nézve és addig munkanélküliség nem is mutatkozott olyan nagy mértékben; de most, hogy a belső forgalom helyreállításával a láncolás jövedelmezősége megszűnt, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) ez is minden körülmények közt hozzájárul ahhoz, hogy a munkanélküliek egyre nagyobb számban jelentkeznek és követelnek munkát. Továbbá rá kell mutatnom arra is, hogy a vasipar, tehát a vezetőipar ma még el van látva bizonyos hosszabb lejáratú rendelésekkel, de ha ezek effektuálva lesznek, akkor nagyon félős, hogy ez a vezetőiparunk kerül abba a helyzetbe, hogy munkásait nem lesz képes eltartani. Sándor Pál : ügy van ! Gr. Bethlen István ministerelnök; Itt van a bútoripar, itt van a textilipar, a vegyészeti, ipar, amelyekre rámutattam és amelyek önerejükből úgyszólván lábra állani alig képesek; ezek mind indokok arra, hogy a kormány ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozzék és most már gyógyítás olyan eszközeit vegye igénybe, amelyektől eddig talán visszariadt. Ezek a gyógyítási eszközök természetszerűleg úgyszólván a kormányzat összes ágaira kiterjednek. így pl. a pénzügyi téren foglalkoznunk kell a következő kérdésekkel : Az ipar munkaképessége elsősorban attól is függ, hogy milyen hitelforrások felett rendelkezik, illetve, hogy ha raktárra dolgozott, milyen utak és módok állanak rendelkezésére, hogy nyersanyagokhoz újból hozzájuthasson, addig is, amig a raktárait apasztani képes. Itt az állam a maga részéről is tehet egyetmást. Elsősorban még ma is vannak az iparvállalatoknak nagy követelései az állammal szemben még a háborús időkből, forradalmi, szovjetidőkből bizonyos szállítások után, amelyeket az ipar az állam részére teljesített és amelyek még ma sincsenek egész összegükben kifizetve. Azután itt vannak azok a kölcsönök, amelyeket az iparvállalatok terhére a munkástanácsok felvettek volt annak idején s amelyek még ma is részben rendezetlenek, tehát ezek rendezése és alehetőségig való leszállítása is sürgős feladat, amellyel a kormánynak foglalkoznia kell. De komoly felszólítást kell intéznem e helyről a nagyobb hitelintézetekhez is, a magyar pénzintézetekhez, (Ugy van! Ugy van!) amelyek a magyar iparral szemben a mai viszonyok között, amikor egy ilyen krízissel állunk szemben, nem helyes kamatpolitikát folytatnak. (Ugy van! a középen.) Mert ha helyes és lehető is volt, hogy a háború folyamán a nagyobb pénzintézetek magas kamatláb mellett bizonyos pro-