Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-208

34 A Nemzetgyűlés 208. ülése 1921. evi június hó 14-én. kedden. irányban való működésükbe és akkor le fog hullani róluk a reakciónáriusság vádja, ("ügy van ! ügy van ! a jobboldalon.) mert akkor a numerus clausus azt fogja jelenteni, hogy a szak­képzésre csak annyit bocsátunk, amennyinek lelkiismeretes szakképzést tudnak biztositani és csak azokat, akik szellemi tulajdonságaiknál fogva erre érdemesek. De az egyetem hivatása abban is áll, hogy terjeszti a tudományt és a felvilágosítást a legszélesebb néprétegekben ( ügy van! ügy van! a jobboldalon.) és minthogy erre nemcsak Budapesten, hanem az országunk minden szögletében szükség van és Szeged egyike azoknak a szögleteknek, amelyeket eddig igen elhanyagoltunk, örömmel üdvözlöm a törvény­javaslatot és azt elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. A szónokot üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Kontra Aladár jegyző: Kováts J. István! Kováts J. István: T. Nemzetgyűlés! A ko­lozsvári és a pozsonyi egyetemek ideiglenes el­helyezéséről szóló törvényjavaslatot a magam részéről is a legnagyobb örömmel üdvözlöm, mert ez a törvényjavaslat jelentős lépést jelent mind nemzeti kultúránk kiépítése, mind pedig — amire még eddig egyik előttem szóló sem mutatott ra a menekültügy rendezése terén. Örömmel üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot nemzeti kultúránk kiépitése szempontjából, mert a két egyetem, amelyeket a végekre helyezünk, — hisszük, hogy az ideiglenes végekre — véle­ményem szerint világítótorony lesz ott, amely egyfelől fényét kisugározza a tőlünk igazságta­lanul eltépett területeken élő testvéreink milliói felé, másfelől hatalmas vonzóerőt fog gyakorolni az elszakított részeken élőkre. Ebből a szem­pontból én semmiféle áldozatot nagynak nem tartok, (ügy van! jobbfelöl.) Minden áldozatot, amelyet erre a célra fordítunk, minden igaz magyar embernek föltétlenül a leggyümölcsö­zőbb befektetésnek kell tartania és ezek nagy­ságától soha visszariadnia nem szabad. Annál kevésbé szabad ezektől visszariadni mert hisz megkötözött kezeinkkel, amelyekből a kardot és a fegyvert kicsavarták, a nemzeti integritásnak nagy és szivünkből kitéphetetlen gondolatáért -•— fájdalom — alig tehetünk be­látható időn valamit, egy fegyvert azonban semmiféle hatalom a kezünkből ki nem téphet: ez a tudásnak, a szellemnek a fegyvere, (ügy van!) Nekünk ezekkel a fegyverekkel kell az integer Magyarországot céltudatos, hatalmasan kiépített munkával visszaszereznünk. Épen azért, mert ezt látom ebben a törvényjavaslatban, örömmel üdvözlöm ezt a benyújtójával együtt. Azért is fontos és azért is üdvözlöm öröm­mel ezt a törvényjavaslatot, mert szerintem jelentős lépést jelent a menekültügy rendezése terén. Lehetetlenség, hogy a hazáját szerető magyar ember szivét aggodalom ne fogja el annak láttára, hogy az ideglenes határokon minő sürü rajokban özönlenek a csonkán hagyott Magyarország felé a magyarok. Átérzem az ő nehéz, szorongatott helyze­tüket s teljes részvéttel és megértéssel viseltetem az ő szenvedéseik iránt, de ezt az átözönlő tömeget nagyobbnak látom, mint amennyit a dolgok természete szerint kívánatosnak kellene minden magyar embernek tartania. Tudom, hogy egyeseket kiüldöznek onnan, hogy egyesek hely­zete tarthatatlanná válik ott, azonban ezeknél sokkal többen jönnek. Yonzza őket valami lát­hatatlan erővel Budapestnek mágneses ereje, amely az elmúlt évtizedekben is annyi embert vonzott a vidékről ide. Valami ismeretlen gyö­nyört, élvezetet, mulatságot igór nekik ez a modern Babilon és jönnek az emberek sereges­tül. Fájdalom, a most átözönlő menekültek sere­gében vizsgálódó szemeim olyanokat is látnak, akik azt a régi álmukat, hogy valaha Budapestre jöhessenek, ottani szorongatott helyzetükből való szabadulással kapcsolatban remélik megvalósít­hatni. Ezt a jelenséget nem tarthatom örven­detesnek. De a menekültek világában van egy még kevésbé örvendetes jelenség is és ez az, hogy a menekültek valami céltudatos, vagy valami ösztönszerű érzéstől indíttatva mind Budapestre akarnak menekülni és innen Budapestről tovább, lejjebb, vagy feljebb, vagy nyugatra menni a világért sem akarnak. Ezt a jelenséget, hogy a menekültek nagy tömege Budapestre özönlik és Budapesthez görcsösen ragaszkidik, még betegebb és még egészségtelenebb jelenségnek tartom. A vidékről számos panaszhang hallatszik ide, hogy iskoláikban, bíróságaikban, közigaz­gatási, pénzügyi hivatalaikban nagy szükség van emberekre és ezek a menekültek innen Buda­pestről, ahol százával, ezrével sétálgatnak munka nélkül, nem akarnak a vidékre költözni. Végtelenül fontosnak tartom ezt a javas­latot azért, mert GZ &Z első határozott lépést jelenti azon a téren, hogy az ide — tudjuk nagyon jól — nem saját jószántukból, hanem saját akaratuk ellenére jött tudományos inté­zetek tanerőinek egy részét vidéki kulturális gócpontokba telepiti a kormány. Nagyon kívá­natosnak tartanám, ha a kormány ezt az akciót más tereken is folytatná és a tanügy ala­csonyabb fokozatain működő tanerőkből is minél többet igyekeznék vidéken elhelyezni, hasonló­képen birói, közigazgatási és pénzügyi téren is, mert lehetetlenség az, hogy az állam eltartsa azokat, akik itt vannak s azok vonakodjanak a vidék szükségletet fölmutató helyeire költözni. Fontosnak tartom ezt a törvényjavaslatot azért is, mert megszünteti azt a képtelen álla­potot, hogy csonka Magyarországon egyetlenegy városba koncentrálódott a három meglévő orvosi fakultás. Az orvosi fakultásnak a többieket messze túlhaladó fontosságot tulajdonitok, külö­nösen a háborút követő betegségekkel telis-tele világban. Az orvosi fakultásra mindig különös

Next

/
Oldalképek
Tartalom