Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-208

A Nemzetgyűlés 208. ülése 1921. évi június hó 14-én, kedden, 25 honfitársaink gyermekei ezen a hozzájuk legközelebb eső magyar helyen szivhatják csak magukba a magyar tudományt. Ezért is szükségesnek tartom azt, hogy a kolozsvári egyetem Szegedre helyeztessék. (Helyeslés.) Szükségesnek tartom itt kitérni azokra az aggályokra, amelyek egyesek lelkében élnek a kolozsvári egyetemnek Szegedre való helyezése tekintetében. Ugyanis több oldalról elhangzott az, hogy Szegeden sem a tudományos intézetek részére alkalmas helyiséget, sem a tanárok részére megfelelő lakást nem lehet szerezni. Én mint szegedi származású ember, aki a szegedi viszonyokat tökéletesen ismerem, állitom és vallom, hogy ez az állitás nem felel meg a valóságnak. Már most is megvan ott minden tudományos intézetnek a megfelelő hajléka, és a tanároknak is tudnak már ott megfelelő lakást biztositani. Barla-Szabó József: Csak azok mondják, akiknek a eirkulusait zavarja. Temesváry Imre : Ugy van ! De ha a trianoni béke következtében fel fog szabadulni Újszeged, akkor ott felszabadul a gyermekmenhely, azután van ott egy kétemeletes épület, a szerb internátus, és egy hatalmas nagy épület, a kenderakadémia. Már maga ez a két nagy középület elegendő arra, hogy az egyetem több fakultását ebben elhelyezzék. Azonkívül fel fog szabadulni a város leggyönyörűbb, legegészségesebb helyén, Újszegeden, 50—60 három-négy szobából álló villalakás, amivel egyszerre meg lesz oldva a tanárok lakásának kérdése is. Ezek a villák téli lakásra is alkalmasak. De nem mulaszthatom el, hogy itt, a nemzet szine előtt, ugy is, mint szegedi származású ember, de ugy is, mint kolozsvári menekült, köszönetet ne mondjak szülővárosomnak azért az igazán nagy, megbecsülhetetlen vendégszeretetért, amelyben a kolozsvári egyetemi tanárokat részesítette. Ugyanis midőn a románok 1919-ben megszállták Kolozsvártt és ugyanakkor a franciák megszállva tartották Szeged városát, Szeged városában összegyűlt délvidéki hallgatók el voltak zárva ugy Budapesttől, mint Kolozsvártól és igy nem tudtak sehova sem menni, hogy vizsgáiknak eleget tehessenek. Akkor Szeged város hatóságának meghatalmazásából két szegedi fiatal ember, Hajabács László és Grassner Béla, elmentek Kolozsvárra és megkérték a kolozsvári profeszorokat, — akiket akkor már katedrájuktól megfosztottak az oláhok — hogy menjenek el Szegedre és vizsgáztassák le az ottani hallgatókat. Fájdalom, ez nem történhetett meg. Később, 1919 december 8-ikán Somogyi Szilveszter, Szeged város polgármestere és dr, Vasek Ernő, az akkori kormánybiztosfőispán, velem együtt jött fel Bethlen őexcellenciájához és felajánlotta akkor Szeged városát a kolozsvári egyetem elhelyezésére. Tehát Szeged városa volt az, amely a tudomány menekült professzorainak elsősorban nyujNEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. — XI. KÖTET. tott segédkezet. Megérdemli ezért Szeged városa, hogy most, amikor a menekült egyetemek elhelyezéséről van szó, akkor neki első helyet biztosítsunk. Hiszen tudjuk, hogy ugy Szegeden, mint Pécsett a két menekült egyetemnek remélhetőleg csak ideiglenes lesz az elhelyezése, mert reméljük és hisszük azt az örök igazságot, hogy a tőlünk elszakított területek nemsokára visszakerülnek Magyarországhoz és akkor ez a két menekült egyetem is visszatérhet ősi fészkébe. Azonban már most ki kell jelentenünk, hogy Szeged városa azután is számítani fog arra, hogy falai között egy uj egyetem legyen, amely ott mindenkor a legalkalmasabb helyet találja meg a kultúra terjesztésére. Abban a reményben, hogy Szeged városa később is egyetemi város lesz, a törvényjavaslatot a, magam részéről teljes egészében elfogadom. (ÉlénJc helyeslés és tetszés.) Elnök: Ki következik szólásra? Gerencsér István jegyző: Eupert Eezső! Rupert Rezső: T. Nemzetgyűlés! Az előttünk fekvő javaslat olyan javaslat, amelynek nem lehet ellenzéke, amelyet az ellenzék padjairól is csak örömmel lehet üdvözölni. Annyira örömmel, hogy itt, ezen az oldalon még azt a kérdést, hogy fentartandók-e ezek az egyetemek vagy sem, még csak vitathatónak sem tartjuk. Annyira természetetesnek tartjuk, annyira magyar akxiomának tartjuk, hogy ezt a kérdést — mondom — vitatni sem akarjuk. Amikor erről a helyről, innen, az ellenzék padjairól felszólalunk, — jogom van feltételezni, hogy ezúttal az egész ellenzék osztatlan helyeslésével beszélek — akkor mi csak örömünknek adhatunk kifejezést. Legfeljebb némi kis aggódással bocsátjuk útjára a magunk részéről ezt a javaslatot azért, mert mi még elégnek sem tartjuk. Gyönyörű szép elmélet, csak ami benne van, szeretnők, ha igazán valósággá válnék. Magam részéről örülnék ennek azért is, mert az egyetemhez a vén diák szeretete fűz,. Mi, akik az egyetem padjairól kerültünk ki az életbe, sohasem tudjuk feledni az ott töltött éveket, örök szolidaritásban maradunk az egyetemmel, mindenkor egytestvérnek érezzük magunkat, meg-megujuló ifjúsággal és igy nagyon természetes, hogy minden dolgában, ügyében szívesen — mondom, a vén diák szeretetével — mellette állunk. Aki egyszer az egyetem padjain ült, az többé onnan elszakadni nem tud. Nem tud azért, mert azokat a nagy, hatalmas ideálokat, azt az ábránd életet, azt a nagy illúziót, amelyet az egyetem padjain nyert, azt a rideg életben, amikor az egyetem padjairól oda kilép, nem találja fel. Neki a rossz, komisz, mostoha életből boldog emlékekért vissza kell járnia a múltba. S ezt csak a, régi boldog, szép diákéletben találhatja meg. Épen ezért, mert bennünket ilyen szeretet füz az egyetemhez, főleg annak küzködő ifjúságához, ebből az egész egyetemi ügyből mindjárt az a kérdés kap meg minket leginkább, ami a 4