Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-218

A Nemzetgyűlés 218. ülése 1921 ittmaradt régi rendszer végre-valahára eltűnjék a föld szinéről. (Helyeslés a jobboldalon.) PlóSZ István : Már régen el kellett volna törülni ! Dräxler János : Általában le kell szögeznem, hegy a múlt kormányok a nemzet napszámosán, a tahitón mindenkor csak rúgni tudtak ; legfeljebb ha elég alázatos volt, vagy kész volt politikai szolgálatra, vagy valamely ügykörén kivül álló cél szolgálatában kivanták igénybe venni, abban az esetben volt része szép szóban, vállveregetésben, nagy nemzetfentartó hivatásának és súlyának virágos szavakba öltöztetett méltatásában, sikeres működés esetén pedig kapott 30—50 koronás jutalmat, esetleg a hivatalszolgának is kijáró királyi kitüntetést, az ezüst érdemkeresztet. Végtelenül sajnálom és fáj a lelkemnek, de hangot kell adnom annak az aggodalmamnak és megállapításomnak, hogy ugy látszik, mintha a régi rezsimnek ezeket a hibáit az uj rezsim se vetkőzte volna le teljesen, mintha nem tudna eltérni elődeinek a nyomdokaitól s a felekezeti tanitón és rajta keresztül az iskolán szintén sebet kívánna ejteni. Rettentő nagyot vétkezhetett a magyar felekezeti tanitóság. Bizonyára mi, felekezeti tanítók okoztuk az ország szerencsétlenségét, bizonyára mi csináltuk a forradalmat, mi hoztuk a nemzet nyakára a szörnyű kommunizmust, bizonyára mi adtuk Kun Bélát és társait, bizonyára mi téptük szét darabokra ezt a szerencsétlen országot. Mert ha mindezeket mi nem' tettük volna, bizonyára nem kapna a felekezeti tanitóság annyi sérelmet a nyaka közé, mint amennyit az utóbbi időben ettől a kormánytól kapott. Talán igazságtalan, talán elfogult lehetek ebben a kérdésben, mert hiszen felekezeti tanitó vagyok. Épen azért, hogy a mélyen t. Nemzetgyűlés bölcsessége dönthesse el, vájjon ez igy van-e, elmondom az okokat, amelyek e kifakadásra késztetnek. A kormány belátta a tisztviselők tarthatatlan helyzetét és iparkodott bizonyos kedvezményekkel és fizetésemelésekkel segítségére jönni. Ezt megkapta mindenki, megkapta a tanitóság is, kivéve a felekezeti tanítóságot. Mikor a felekezeti tanítósághoz ért a pénz ügy minister ur, akkor eszébe jutott, hogy ennek az országnak rettenetes nagy terhei vannak, tehát a felekezeti tanítónak az úgynevezett drágasági segélynek csak a felét fogja megadni. Azt hozta fel okul, hogy a felekezeti tanítónak esetleg van természetbeni járuléka. Számtalan esetet tudok, hegy ez a természetbeni járulék egy öl fa, amely már régebben 30—40 koronával van megváltva és ezért a 30—40 korona jövedelmi többletért, amely azonban nem is többlet, mert be van számítva a rendes fizetésbe, elesik a 4800 korona drágasági pótléktól. Azt gondoltam, hogy a volt pénz ügy minister urnák ezt a hibáját nem örökölte az uj pénzügy minister ur, azonban itt is meglepetés ért engem, mert — mint méltóztatnak tudni — annak a gyorssegélynek, amelyet először három hónapra, most utólagosan ujabb három hónapra utalványozott ki '.. évi július hó 1-én, pénteken. 263 a pénzügyi kormány, megint csak 50%-át utalták ki a felekezeti tanítóknak ugyanazon az alapon, mint az első izben is tették. Ezt én rendkívül igazságtalannak tartom, mert hiszen naponként fordulnak hozzám panaszokkal és sarkalnak, hegy szólaljak fel e kérdésben. Én azonban nem vagyok hajlandó interpellálni mindaddig, mig a kormányzópártnak tagja vagyok, ezt nem tartom összeegyeztethetőnek az én kormányt támogató pártiságommal. Csak itt említem meg, és hívom fel az illetékes minister urak figyelmét erre, hiszen a kérvények egész özöne fekszik a ministeriumban, magam is jó csomó kérvényt továbbítottam, melyekben kérik ennek az anomáliának megszüntetését. A kultusz ministeriumban meg is kaptuk a kedvező választ, hogy áttették pártolólag a pénzügyministeriumba, ott azonban hónapok óta elfekszik az akta és a felekezeti tanitóság csak várhatja, hogy mikor lesz az ügy elintézve. Amikor a kommunizmus letört és a társadalom által lenézett, a kormányok és illetékesek részéről csak mellőzésben részesülő tanítóság bedőlt a kommunizmus eszméinek, akkor borzasztó felfordulás volt, itt a Házban is nagyon sokan leszögezték, hogy a magyar tanitóság nem állta meg a kommunizmussal szemben oly sziklaszilárdan a helyét, mint ahogy azt elvárta volna tőlük a nemzet. En koncedálom, hogy ez igy volt, de mielőtt a követ dobnók erre a tanítóságra, méltóztassanak figyelembe venni azokat a bűnöket, melyeket vele szemben a törvényes, békés időben követett el a hatalom gyakorlója, és akkor emberileg érthető lesz, ha az a tanitóság nem állta meg ugy a helyét, amiként vártuk volna. Én nem kívánom menteni azokat a kollégáimat, akik megtántorodtak, csak rámutatok arra, hogy emberileg és pszichológiailag érthető és magyarázható és a büntetés kiszabásánál figyelembe veendő az a lelkiállapot, amely a behódolást megelőzte. Legyünk tisztában azzal, hogy amint bármely hivatal csak a vezetőjén keresztül lehet jó vagy rossz, az iskolánál is igy van ez. És ha fontos az, hogy a nemzet újjáépítési munkájából a népiskola is kivegye a részét, és ha megáll az a tétel, hogy nélküle ez a nagy feladat meg sem oldható, akkor becsüljük meg a népiskola lelkét, a tanítót, és én biztosítom a Nemzetgyűlést és a közvéleményt, hogy a magyar tanítóságban a jövőben sem fog csalódni. Bármennyire a helyzet magaslatán álljon is azonban a magyar tanitóság, ha nem lesz céltudatos, minden részletében kidolgozott tervszerű tanügyi programmunk, ha nem dobjuk sutba a régi elavult elveket, nem állítunk fel uj irányt jelző oszlopokat, ha nem a valláserkölcsi alapokra építünk, ha nem nevelünk és nem az életnek tanítunk, ha az iskolát továbbra is nehéz, szükséges tehernek tekintjük, ha nem igyekszünk édes gyermekünkké tenni : akkor ez az ország elveszett, mert ezt az országot régi fényébe csak az általános haladás, kulturális fejlődés képes visszavezetni.