Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-217

À Nemzetgyűlés 217. ülése 1921. évi június hó 30-án, csütörtökön. 241 nem látom célszerűnek; ezt gyökeresen csak maga a népiskola tudja megoldani. Mert mi a helyzet? Ha nézzük a külföldi államokat és összehasonlitjuk őket a miénkkel, azt látjuk, hogy a zsidóság túlsúlyra csak ott tudott feljutni, ahol a nép kevésbé volt művelt, de pl. Angol- és Franciaországban nem tudott túlsúlyra jutni. Viszont Oroszországban és Magyarországon az volt az oka, hogy a nép nem részesült kellő műveltségben ; amint az erősebb a gyengébbet elnyomja, ugy a műveltebb a tudatlant elnyomja. Tehát a népnek adjuk meg a lehetőséget arra, hogy a műveltségben vegye fel a versenyt. így lesz a zsidókérdés megoldva. (Ugy van!) Én Magyarország gazdasági- és területi integritását egyedül a magyar népiskolától várom ; egyedül a magyar népiskola van hivatva nevelni olyan katonákat, akikkel aztán e szép célt el fogjuk érni. Orbók Attila: Csak fizetni kell a tanítókat! Cserti József: Ha a múltba visszamenve nézzük a katonai nevelést, a katonaságnál nem nevelték az embereket, mert nem az volt a jó katona, aki a linkszumot és rekszumot meg tudta csinálni, hanem az volt a jó katona, aki a lelkében hozta a hazaszeretet. Ezt kell beoltani és azt a tudatot, hogy Magyarországnak egységesnek kell lenni. Ez sokkal fontosabb, mint a katonaságnak az a gépies munkája. Tehát tényleg Magyarország területi integritása, gazdagodása, minden a jó népiskolától függ. Ehhez pedig pénz, pénz és pénz kell. Eddig a jó akarat megvolt ugyan, de midőn pénzről volt szó, akkor előjöttek a többi ministerek, különösen a honvédelmi minister és a közös hadügyminister urak, hogy másra kell pénz. Ugy, hogy az 1868 .-XXXVIII. tcikk megalkotása óta vajmi keveset haladt előre a magyar népoktatás. Beszédemet azzal fejezem be, hogy hiszem, ez után az üdvös törvényjavaslat után jönnek a többiek; mert ez csak a kezdet kezdete. De azt mondom, hogy a minister ur bármilyen ideális javaslattal jön is, bármilyen bölcs javaslatot terjeszt elő, mindez addig célra nem fog vezetni, mig a tanítóságot nem fogja teljesen átszervezni, és elsősorban : nem fogja tisztességesen megfizetni, hogy ne éhes, ne rongyos emberek tanítsanak, mert meg kell vallanom, hogy ezektől valami nagyon sok szépet és jót nem igen lehet várni. (Ugy van! a középen.) Még csak arról akarok megemlékezni, hogy mik voltak a mulasztások okai. Amint én figyelemmel kisértem, a mulasztásoknak nem mindig a rosszindulat volt az oka. Utánanéztem és ugy találtam, hogy ennek legnagyobb oka a nyomorúság volt. Amikor hiányoztak azok a gyermekek és a szülőket becitálták a községházához, az anya azt mondta : »Szivesen küldenem, nem szivesen tartom otthon. De reggeltől estig rongyokban van otthon, nincs cipője, nincs NEMZETGYŰLÉST NAPLÓ. 1920-1921. — XI. KÖTET. ruhája. Szivesen küldöm, ha az idő enyhül.« Körülbelül a gyermekek 90 százaléka ezért nem ment iskolába. (Ugy van! balfelöl.) Arra kérem a t. kormányt, hogy a jövőben az olyan jótékonycélu eljárásoknál, amikor ruhákat, cipőket és más eféléket osztanak, ne csak Budapest részesüljön e kedvezményekben, mert falun is nagy a reászorultak száma ; (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) csak különbség, hogy ott nem oly kirívó, hogy megláthassák, a vidéken jobban szétoszlik. Azt pedig tényleg nem tudom, hogy a falun egyetlenegy pár cipőt is valaha kiosztottak volna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez volt tehát annak a mulasztásnak az oka, amely most, sajnos, olyan óriási százalékban szaporítja a mulasztás statisztikáját. Különben ezt a törvényjavaslatot, mint — ahogy mondottam — az első fecskét, a legnagyobb örömmel üdvözlöm és az általános vita alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Gerencsér István! Gerencsér István: T. Nemzetgyűlés ! A törvények igazi értéke tulajdonképen azokban az eredményekben van, amely eredményeket a törvények végrehajtása során biztosítani lehet. Hogyha ebből a szempontból vizsgáljuk azon törvényes intézkedéseinket, amelyek a magyar közoktatásügyre vonatkoznak, minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk azt, hogy a legmostohább eredményt mutat azon törvényeink végrehajtása, amelyek a magyar népoktatásügyet szervezték, fejlesztették volna ki, amelyek tehát a magyar nép tömegei számára az iskolát alapozták volna meg, fejlesztették volna ki és látták volna el tartalommal. Ennek konstatálása annál inkább fájdalmas, mert a népoktatás ügyének alapvető törvényét a legnagyobb szellemek egyike alkotta meg- és a magyar kultúrpolitikának félszázad tapasztalata állott rendelkezésre, hogy az 1868: XXXVIII. te.-et végrehajtsa, és ha hiányok vannak, ezeket a hiányokat pótolja. Maga a törvény, az 1868 : XXXVIII. te, az akkori idők szellemének elsőrangú jeles alkotása, egy emberszerető, meleg sziv, egy egész Európát átfogó műveltségnek műve. E munkában az akkori magyar viszonyok figyelembevételével tulajdonképen a sokkal fejlettebb franciaországi népoktatási viszonyok applikáltattak és ezekkel szabták meg a magyar népiskolák kereteit és ezek szem előtt tartásával jelölték ki a magyar népiskolák fejlődésének irányát. És mégis, noha ilyen jeles alaptörvényünk volt, azt kell megállapítanunk, azt kel] tapasztalnunk, hogy az a félszázados haladás, ami mégis 1868-tól kezdve napjainkig mutatkozik,

r nem kielégítő. En ennek az okát nem abban látom, amit itt igen tisztelt Cserti barátom felszólalásában érintett, hogy a mi magyar népünk nem szereti az iskolát, nincs kellő fogékonysággal a kultúra