Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-217

242 A Nemzetgyűlés 21?. ülése 1921. évi június hó 30-án, csütörtökön. iránt; hanem inkább abban látom, — és ez az igazság — hogy a magyar kultúrpolitikának a múltban nem volt kellő fogékonysága a magyar nép lelki és szellemi szükségletei iránt (Ügy ran ! a halóidalon.) és nem tette meg azt, amit kellett volna azért, hogy a magyar néptömegnek a megfelelő 'műveltséget megadja és azokat olyan eszközökkel lássa el, amelyek e műveltség megszerzését biztosithatják. /Ügy van! a Mzépen.) T. Nemzetgyűlés! Én nem akarom gáncscsal illetni ezt a múltbeli kultúrpolitikát. De az az igazság, hogy a múltban épen azok a megvalósítandó eszmék, amelyek a magyar nép tömegeinek értelmi szükségleteit elégítették volna ki, a nagy közjogi harcokban elsikkadtak. (TJgy van! a középen.) Kisebb érdekeltségeket szolgáltak iskolatörvényeinkkel s ezek a kisebb érdekeltségek tényleg bizonyos mértékben a magyar oktatásügy előbbrevitelét" jelentették, de nem jelentették a magyar fajtának, tömegnek szellemiekben való előrehaladását. Leginkább mutatja ezt az elmaradást, illetőleg ezt a különbséget a városnak és a falunak a képe. Ahogy a múltban közgazdasági és kereskedelmi politikánkban, ipari politikánkban a városok fejlesztésére mindent elkövettünk, épugy semmit sem tettünk a falu fejlesztésére. A városok fényesekké váltak, a falu pedig maradt a porban és verejtékben. Az iskolaügynél is ugyanez a párhuzam mutatható ki. Nézzük csak meg Budapest iskoláit. Fényes, nagy iskolaépületeket emeltek itt, és ha az arányszámot nézzük, számszerint is meglehetősen sokat. De a falun nem voltak iskolák kellő számban. Felnőttek vannak ezrek és százezrek, akik iskolába nem járhattak, mert a tanyákra, uradalmakra, kisebb vagy nagyobb községekre a magyar államnak vagy felekezeteknek gondoskodása nem terjedt ki, ez utóbbiaké talán azért sem, mert anyagi eszközökben szűkölködtek Valóban elmondhatjuk, t. Nemzetgyűlés, múltbeli kultúrpolitikánknak vezetőiről, vagy annak szolgálatvivőiről, hogy nem értették meg azt az igazságot, hogy a társadalmi veszedelmeknek és bajoknak alapoka nem a vagyoni, hanem tulajdonképen a szellemi disszonanciában van. Cserti igen t. barátom nagyon jól mutatott rá erre és hivatkozott az orosz viszonyokra. Ha nem is oly élesek az eltérések nálunk, de az bizonyos, hogy nagyon sok mindent, ami a közel múltban bekövetkezett, azzal tudunk megmagyarázni, hogy a magyar néptömegek kultúrájára a magyar múlt kultúrpolitikája nem sok ügyet vetett és érette keveset tett. Az 1868 :XXXVIII. törvénycikknek már az elmúlt félszázad alatt feltétlenül módosulnia kellett volna. (TJgy van!) Elsősorban módosulnia kellett vclna a tanítás anyagának ; hogy a tanításnak a törvénycikkben megjelölt anyaga valamiképen a magyar nép életszükségleteihez igazodjék ; hogy az elemi iskolák tanítási anyaga több szállal legyen kötve a magyar földhöz és magyar élethez. Ezt elmulasztottuk. Épigy elmulasztottuk azt is, amit ez a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslat kivan pótolni, hogy az 1868 : XXXVIII. törvénycikknek az iskolakötelezettség tekintetében tett intézkedései végrehajtassanak. A szóbanforgó és tárgyalás alatt levő törvényjavaslat ezt a célt szolgálja és ezért melegen üdvözlöm. T. Nemzetgyűlés! Amikor azonban örömömet fejezem ki azért, hogy az igen t. minister ur ezt a törvényjavaslatot benyújtotta, legyen szabad azt is kijelentenem, hogy az iskolakötelezettség végrehajtása vagy végre nem hajtása semmi tekintetben sem múlt azon, hogy ez a törvényjavaslat nem előbb került ide, mert bármennyire is értékelem azokat a szigorú intézkedéseket, amiket ez a törvényjavaslat tartalmaz, a tulajdonképeni beiskolázás lényege nem ebben van, hanem azokban, amiket elmulasztottunk, amikor nem állítottunk fel a múltban kellő számmal iskolákat és iskoláink legnagyobb része osztatlan, egytanitós iskola, ugy hogy egy tanítónak vezetésére 100, 140, 160 gyermek van bízva. (TJgy van! Ügy van! Ma is! bal- és jobbfelöl.) Ez az igazi akadályozója, gátlója az iskolakötelezettség biztosításának. Ha az igen t. minister ur azt a kötelezettségét, amelyet a gazdag és boldog Magyarország ráhagyott erre a szegény és kifosztott, koldussá tett Magyarországra, ismert erős munkaerejével és nemes akaratával megvalósítja és rábírja a pénzügyminister urat, hogy anyagi segítséget adjon, akkor, ha meglesznek iskoláink és lesznek tanítóink elegendő számban; hanem osztatlan iskolák lesznek a magyar falvakban és egy tanítónak vagy tanítónőnek nem 100—140—150 gyermekkel kell bajlódnia : akkor elmondhatjuk, hogy ez a beiskolázási törvény valóban a magyar jövendő alappillérjévé fog válni. (Helyeslés jobbfelöl) T. Nemzetgyűlés ! Eddigi fejtegetéseimben érintettem olyan tényeket, amelyeknek megvilágítására most néhány statisztikai adatot kívánok felhozni. Ezek a statisztikai adatok minden részletesebb fejtegetés nélkül önmaguk fognak beszélni. Világosságot vetnek majd arra az iskolapolitikára, melyet a múltban követtünk és azokra az eredményekre, amelyekkel nekünk most számolnunk kell. Állami iskoláinknak száma a trianoni békekötés előtt 3502 volt. Ezek közül az állami iskolák közül a trianoni békekötéssel elvesztettünk 2583 iskolát és maradt mindössze 919 állami iskolánk, (Felkiáltások : Borzasztó!) pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy legjobban felszerelt, legjobb tanítói karral rendelkező iskoláink, amelyek az állami tanterv követelményét valóban megvalósították, az állami iskolák voltak. Most méltóztassék véleményt alkotni arról az iskolaügyi politikáról, amely a magyar állam pénzét évtizedeken keresztül a perifériákra