Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-217
MO À Nemzetgyűlés 217. ülése 1921 gőben, benne volt az emberekben, hogy az iskolát alig becsülték valamire. Láttuk, hogy amikor kitört a háború, az első dolog az volt, hogy az iskolákban katonákat szállásoltak el, az iskolákat kórházakká, raktárakká alakították át. (Felkiáltások a középen: Most is!) Ott van pl. Szilágyi képviselőtársam kerületében Berettyóújfalu, ahol egész éven át nem volt iskolázás a katonák beszállásolása miatt. Evvel szemben egyetlenegy kocsmát be nem zártak. Magát a kormányt okolom tehát; olyan volt a felfogás, hogy az nem baj, ha a gyermek ne a tanul. Tényleg ennek nincs mindjárt megnyilvánuló következménye, de annál szomorúbb következményei fognak mutatkozni majd később. A múlt télen láthattuk, hogy az összes mozik, színházak, mulatók nyitva voltak, a kávéházak ablakaira mindenütt ki volt irva, hogy »fűtve van«, ellenben majdnem valamennyi iskola zárva volt Budapesten. Zárják be a kocsmákat és nyissák ki helyettük az iskolákat! Hasson oda a kormány, hogy ne a kocsmáknak, hanem az iskoláknak legyen elsősorban szene. (Helyeslés.) A magyar társadalomban, mondom, szinte benne él az, hogy az iskolát nem becsüli kellőképen. De van egy nagyobb hiba, amelyet elkövettek és ma is elkövetnek magyar néppel szemben, ez pedig az, hogy az iskola lelkét nem gondozzák kellőkép. Az iskola lelke alatt a tanítót értem. Iskolát nem tudok elképzelni tanitó nélkül, épugy, amint embert is csak lélekkel tudok elképzelni. Az iskola fogalma alatt értem nemcsak az épületet, hanem a tanítót is. Ezt hanyagolták el a múltban. Tudjuk, hogy a tanítóság miként küzdötte fel magát száz forintonként kétszáz forintról ötszáz forintig, amig a háború előtt végre hatszáz forintot, ezerkétszáz koronát kapott. A sok kérésre sem tudott máshoz jutni, mint ahhoz a szép elismerő névhez, hogy: »a nemzet napszámosa«. Addig, amig a magyar tanitó nyomorban van, éhezik, rongyos, addig valami sok szépet és jót nem várhatunk tőle. A volt vallás- és közoktatásügyi minister ur egy rendelettel kimondta volt a tanítóképzés nívójának emelését és a négy osztályt hat osztályra emelte fel. Én ennek nagyon örvendtem. A tanítók nívóját tényleg emelni kell. Az a felfogásom azonban, hogy evvel a volt minister nem tett semmit. Mert hogy áll a helyzet? A múltban nyolc osztályt kellett tanulni, hogy valaki a tanitói oklevelet elnyerhesse. Nagyon sokan ezt is sokalták és más pályára mentek, mert hiszen ugyanazt a fizetést megkapták a vasútnál és a postánál négyosztályos végzettséggel. Ki fog majd a jövőben tiz évig tanulni a tanitói oklevélért, ha négy középosztály elvégzése után anyagilag ugyanoda juthat ? Evvel tehát a volt minister ur nem tett semmit, ösak akkor tett volna, ha ugyanakkor rendezi a tanítók fizetését is. Akkor inkább mentek évi június hó 30-án, csütörtökön. volna erre a pályára, és igy ebből később óriási haszna lett volna az államnak. A tanítóságnak felróják azt a hibát, hogy nagy része kommunista volt. Elismerem, hegy a magyar tanítóság jó része tényleg exponálta magát a kommunizmus alatt. Akiket ismertem, azokat két csoportba tudom osztani. A egyikbe tartoztak azok, akik tényleg nyomorban voltak, és tényleg beugrottak a kommunistáknak, mint ahogy beugrottak sokan más társadalmi ágakból is, annyira, hogy fegyverrel is küzdöttek a kommunizmus mellett. Ezek voltak a gyengébbek, akik jobb jövőt reméltek maguknak. A másik fele azok közül került ki, akik felekezeti iskoláknál a lelkészekkel rossz viszonyban voltak. Nagyon nagy százalékban ezek az esetek épen erre a torzsalkodásra vezethetők vissza. De olyan elem, amely tényleg hazafiatlan lett volna, nagyon kevés találkozott. Megmutatta a tanítóság a háborúban is, hogy hazafias, amikor a véráldozatból ugyancsak kivette a maga részét. Azt szeretném, ha az egyházak odahatnának, hogy ezek a torzsalkodások mielőtt szűnjenek meg teljesen, mert ezek csak a magyar tanügy hátrányára szolgálnak. Magyarországon jóformán minden kérdés megoldása a jő népneveléstől függ. Itt van pl. a többtermelés. Magyarországnak tényleg meg kell fognia most a szerszám végét, és minél többet, minél jobbat kell termelnie. Azonban a magyar nép eddig semminemű gazdasági szakoktatásban, mondhatni, nem részesült. Az u. n. gazdasági ismétlőiskoláknak az volt a bajuk, hogy a törvényt bölcsen meghozták, de elfelejtettek a fizetésről gondoskodni. Már pedig rendesen olyan a munka, amilyen a fizetés. Amellett nem gondoskodtak a tanítók kellő kiképzéséről sem. Kövid kis tanfolyamot tartottak neki, ez volt az egész. Természetes, hogy az eredmény teljesen nulla volt. Usetty Ferenc: Nem értettek hozzá, akik eddig csinálták. Cserti József: Ezt mással, mint pénzzel megcsinálni nem lehet. Annak megvalósítására, hogy a magyar nép tényleg áttérjen a többtermelésre, az okszerű gazdálkodásra, egyedül a népiskola lesz hivatott. Mert ismerjük a magyar nép kozervativ gondolkozását, ha a flu átveszi az apától az örökölt gazdaságot és kilép az életbe, egy világért sem halad előre, megmarad apjának gondolkozásában, hiába magyarázzák meg. Tehát a generációkat kell előbb átnevelni, addig a többtermelésről nem beszélhetünk. Erre pedig a magyar népiskola van hivatva. Hiszem, hogy a vallás- és közoktatásügyi minister ur figyelme ki fog terjedni arra, hogy különösen a háromosztályú felsőbb ismétlőiskolát akármilyen költséggel át kell szervezni, hogy e célnak szolgálatában állhasson. Itt van maga a zsidókérdés is. (Mozgás.) En ennek a kurzussal való gyökeres megoldását
