Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-216
r  Nemzetgyűlés 21?. ülése 1921. évi június hó 25-én, szombaton. 207 hogy a királyi ügyész, aki nem független állásában, aki felsőbb hatóság utasítására kénytelen intézkedni, javaslatokat tenni és határozatokat hozni, a régi bűnvádi perrendtartásban épen ezen függő helyzeténél fogva nem igen kapott szuverén jogokat és a 84. § csak azt a jogot adta meg neki, — bíróságra bízván a nyomozás és a vizsgálat lefolytatásának munkáját — hogy a királyi ügyész a nyomozás menetét irányítsa, a nyomozó cselekményeket ellenőrizze. Ezzel szemben az előttünk fekvő javaslat 5. §-a megadja azt a jogot az ügyésznek, aki nem független és aki felsőbb utasításokhoz van kötve, hogy a nyomozást maga teljesíthesse is. Teljesen érthetetlen előttem a 6. §-nak az a rendelkezése, amely az ügyésznek kegyelmezési jogot ad, és zavaros # a vádirat mellőzéséről szóló 8. §, amely a tettenkapás esetében azt rendeli el, hogy az ügyész elé kell állítani a tettest s az ügyész nyomozás nélkül, vádirat mellőzésével, három napon belül a királyi törvényszék elé állithatja az ilyen tettest. A tettenérésnek a bűnvádi perrendtartás 142. §-a szerint többféle esete van és van olyan eset, amely nem is tettenérés, ahol tanuk jelentik be, hogy valamit láttak. Ez nem más, mint közönséges, formaszerinti igazolása egy büntetendő cselekménynek. Ha ilyen eset is van, hogy ilyen joga legyen az ügyésznek, hogy vádiratot se adjon, ki se hallgasson, nem is nyomoznak, nem is vizsgálnak, hanem egyszerűen három nap alatt főtárgyalást tartanak, ez, azt hiszem, a védelemnek, az emberi jogoknak olyan korlátoolyan veszedelme, amelyre semmi szükség nincs. Elvégre is, amikor szemben áll a nagy hatalommal és erővel jelentkező, minden erejét érvényesíteni tudó államhatalom, azzal a szerencsétlen vádlottal, aki felett teljes erővel rendelkezni tudnak az államhatalom szervei és erői, valami módot és lehetőséget annak a szerencsétlen vádlottnak is kell adni arra, ha érzi a maga igazságát és érzi, hogy ártatlan, azt a maga kellő utján és módján be is igazolhassa. Igen súlyos és felesleges sérelmet találok a javaslat további intézkedéseiben is, mert végre is annak a vádlottnak van valami köze ahhoz a bűnperhez és van valami érdeke abban a bűnperben, amelyet ellene lefolytatnak, hiszen végeredményben az ő becsületéről, az ő életéről, az ő szabadságáról, az ő családjáról és exisztenciajáról van szó. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Valami jogot a legnagyobb mértékben gyorsított eljárásnál is kell adni ennek a vádlottnak, hogy esetleg a védekezésre ideje, , alkalma és módja legyen. És amikor az 1896. évi bűnvádi perrendtartás egyik sarkalatos védelmi útja és módja, hogy a királyi ügyész által egyolclalulag az államhatalom szerve részéről beadott vádirat ellen, vagyis azon kérdésben, hogy vád alá helyeztessék-e vagy sem, a vádlottnak van joga kifogásokat beadni és a bíróság ítéletét provokálni, hogy az ő esete olyan-e, amelyben büntető főtárgyalást kell tartani vagy sem, ami a bűnügyek jelentékeny számát azután redukálja, csodálatos, hogy a 2. § eseteiben, ahol pedig nem bagatellügyek kerülnek elbírálás alá, mert itt öt évig terjedhető börtönnel, öt évig terjedhető fegyházzal büntetendő bűncselekmények kerülnek ilyen gyorsított eljárás alá, a törvényjavaslat 10. §-a kizárja azt, hogy a vádlott, aki előzőleg a vizsgálat kedvezményében sem részesült és aki ellen egyoldalúan az ügyész nyomozott, aki azután egyoldalú vádiratot is ad ellene, kifogásaival a bírósághoz fordulhasson és ott kérje bűnügyének megvizsgálását. Szerény nézetem szerint ez nem igen késleltetné az ügyek lebonyolítását, vagy ha késleltetné is, minden esetre az objektiv és megnyugtató igazságszolgáltatás javára dőlne el, ha a vádlottnak, aki úgyis az államhatalom súlya és ereje alatt nyög, nem kötik meg kezét, lábát, hanem módot és alkalmat adnak neki arra, hogy igazságát védekezés utján diadalra vigye ugy, hogy a vádirat elleni kifogásokat, meg méltóztatnak engedni, ezen 2. § eseteiben is. Szerény nézetem szerint súlyos hibába esik ez a javaslat akkor, amikor a perek egyszerűsítésénél és gyorsításánál, ami igen helyes cél, a 2. §-ban felsorol olyan bűncselekményeket, amelyek ezen gyorsított bűnvádi eljárás alá kerülnek, azután azonban a 7. §-ban túllő a célon. Túllő a célon azzal, hogyha nem is teljesen, de lényegileg hatályonkivül helyezi a bűnvádi perrendtartás azon rendelkezéseit, amelyek a vizsgálatról szólnak és a vádlottat körülbelül abba a helyzetbe hozza, hogy mindenkinek, aki ellen az ügyész vádat emel, a főtárgyalást kell megvárnia, hogy ügyét tisztázza és hogy esetleg a maga igazságának valódiságát beigazolhassa. Teljesen nélkülözhetetlen különösen komplikált ügyekben a bűnvádi eljárás során a vizsgálat, mert minden gyakorló jogász igazat ad nekem abban, hogy valahány komplikált ügyben vizsgálat nélkül került bírósági tárgyalásra a dolog, annak rendszerint az a sorsa, hogy a bíróság nem tudja tisztán elbírálni a kérdést, visszaadja a vizsgálóbírónak, aminek következtében az ügyek húzódnak és soha véget nem érnek. Tehát még ha volna is valami indokolása annak, hogy a 2. §-ban megjelölt eseteknél a vizsgálat mellőztessék, abszolúte nincs értelme, hogy az ilyen rendkívüli, speciális esetekre kontemplált törvénynél a bűnvádi perrendtartásnak egy ilyen igen lényeges és nemcsak a védelemnek, hanem a vádnak is nagy szolgálatokat tevő vizsgálati intézménye kiküszölböltessék. Es igen lényeges különbség van abban is, ha nem a teljes kiküszöbölésről, hanem csak a korlátozásról lehet beszélni, mert hiszen egészen más szabályokat tartalmaznak a bűnvádi perrendtartásnak a vizsgálatról szóló intézkedései, mint aminőket
