Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-216

206 A Nemzetgyűlés 216. ülése 1921 alatt sokszor ártatlanul szenvedő és a vizsgálati fogságban elfeledve sínylődő vádlottakat is meg akarja kímélni, két szempont van ennél, amelyet a javaslatban biztosítani kell : az egyik ezen nagy érdek, hogy. a perek minél előbb lebonyolítva legyenek; a másik fontos érdek, amelyet a javaslatban megtestesítve akarunk látni, az, hogy ez a gyors tempó, amelyre szükség van, hogy ez a rendkívüli eljárás, amelyet a javaslat is csak ideiglenesen három érre tervez, ne sújtsa és ne tegye lehetetlenné vagy ne nehezítse meg azoknak a jogát, akik felett az ügyészségek kezdeményezésére a bíróságok ítélkeznek, akiknek az életéről, szabadságáról, polgári becsületéről és vagyonáról van szó. Amint helyeslem a törvényjavaslat intencióit, végtelenül sajnálom,... (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Szilágyi Lajos: Pártértekezlet az ingatlan vagyonváltságról ! (Zaj. Elnök csenget.) Pető Sándor :... hogy az eszközöket, amelyeket erre a célra felhasználunk, minden tekintetben kielégítőknek nem találom. Azért a javaslatot ezen szövegében, amely előttünk fekszik, mint jogásznak nem áll módomban elfogadni. Meg kell jegyeznem, hogy teljes elismeréssel vagyok az ügyészség és a bíróság működése iránt és igazságtalan volnék, ha az ő nagy munkájukat, az ő végtelenül nagy áldozatkészségüket, tevékenységüket elismeréssel nem honorálnám. De nem mindenben a körülmények az okai még sem annak, hogy ilyen tömegesen gyűltek össze a büntetőperek, s hogy a fogházak már nem tudják, befogadni azokat, akiket az ügyészség és a bíróság oda beutalt. Bizonyos felületességet kell megállapítani, hogy ilyen rendkívüli intézkedések nélkül is enyhülhetne a dolog, mert mindennapi eset, — ezt az igazságügyminister ur nagyon jól tudja — hogy embereket letartóztatnak, vizsgálati fogságba helyeznek és 6—8 hónap, de egy év is eltelik a legegyszerűbb büntetőperekben, ahol 10 perc alatt, vagy egy óra alatt tisztázódhatnának a dolgok anélkül, hogy az ilyen előzetes letartóztatásban vagy vizsgálati fogságban élő emberrel, akár. a bíróság foglalkoznék. Hat-nyolc hónap, vagy egy év múlva akárhányszor megesik, hogy az illetőre rákerül a sor és a legrövidebb idő alatt és a legegyszerűbb módon kiderül, hogy az az ember ártatlanul ülte le a 6—8 hónapi vagy egyévi vizsgálati fogságot. Reform nélkül sem szabad ilyen eseteknek előfordulniuk, pedig sajnos, sokszor fordultak elő ilyen esetek. Már most vizsgálni akarom ennek a javaslatnak az értékét. Elismerem azt, hogy a javaslatnak intenciói igen dicséretreméltók s hogy ezeknek keresztülvitelére feltétlenül szükség van. Vizsgálom azt, vájjon a törvényjavaslat akkor, amikor gyorsítva kívánja a bűnperek lebonyolítását, a bűnvádi perrendtartás szabályait sokszor félretéve, módot ad-e a vádlottaknak arra, évi június hó 25-én, szombatod. hogy igazságukat megvédelmezzék, becsületüket, szabadságukat, legszentebb emberi jogaikat tisztán a törvény által megengedett módon, törvényes utón megvédhetik-e ezen novella, ezen javaslat intézkedéseinek súlya alatt. Azt vagyok kénytelen megállapítani, hogy az igazság mérlege nagyon egyoldalú ebben a javaslatban. Minden rendkívüli joggal felruházza különösen az ügyészséget s ezzel szemben a védekezés szabadságát és lehetőségét — kivéve a főtárgyalást, amelyről külön lesz szó — úgyszólván elvonja azoktól a vádlottaktól, akiknek az ügyét a törvényjavaslat 2. §-a szerint az itt előirt szabályok szerint kell elintézni. Nem szabad lekicsinyelni azt a jogát minden terheltnek és vádlottnak, — és különösen sajnálom, hogy ezt érvényesiti ez a törvényjavaslat — hogy nem közömbös kérdés ez annak, akit bűncselekménnyel vádolnak és terhelnek, hogy mikép és hogyan tisztázza a maga becsületét, ha tudja tisztázni, be tudja igazolni a maga ártatlanságát. Mert az sokszor nagyon kétes értékű eredmény, ha valaki a főtárgyaláson lesz felmentve a nyilvánosság előtt történt meghurcolások után. Akárhány olyan vád van, amelyet a nyomozás és vizsgálat során és a vádtanács előtt tisztázni lehet, és ez az illetőnek, aki igazságtalanul, vagy félreértésből, vagy tévedésből vád alákerült, sokkal nagyobb elégtétel. Az ilyen elégtétel megszerzéséhez joga van, hogy ne kerüljön az ügye főtárgyalásra, hanem| már a főtárgyalást megelőző bűnvádi eljárás során is tisztázhassa a maga becsületét és tisztességét, és hogy rehabilitálva legyen. Nagy különbség az, — azt hiszem, ezt minden jogász belátja — hogy nyilvános, sokszor talán a nyilvánosság által rosszul is reprodukált főtárgyaláson kerülne valakinek a becsülete tisztázás alá, vagy pedig a nyilvánosság kizárásával a főtárgyalást megelőző eljárás során tudja-e igazolni és bizonyítani a maga ártatlanságát. Ez a legsarkalatosabb hibája ennek a javaslatnak, hogy ilyen lehetőségektől fosztja meg azokat, akik a 2. § szerinti váddal vannak terhelve. Ezeket megfosztja annak lehetőségétől, hogy vizsgálatot kérhessenek, hogy a vádirat ellen kifogásokat adjanak be és a kifogásokat a vádtanács, amint a büntetőperrendtartás ezt megszabja, elbírálhassa. Ez igen lényeges hibája ennek a törvényjavaslatnak, és ha ezeket a tételeket nem orvosolják, mint jogász, igazán alig vagyok abban a helyzetben, hogy elfogadhassam. Beszélni kívánok azonban először arról a túlzott nagy hatalomról és intézkedési jogról, amelyet ez a javaslat a királyi ügyészségnek ad. Legelsősorban is átlyukasztja ez a javaslat teljesen felesleges módon és szükség nélkül az 1896. évi bűnvádi perrendtartás igen sok szép rendelkezését. Az a bűnvádi perrendtartás a védelem ós az emberi jogok szabadsága szempontjából is igen becses és klasszikus törvényalkotás. Kilyukasztja ez a javaslat azt az elvet.