Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-215
184 r À Nemzetgyűlés 215. ülése 1921. évi június hó 24-én, péntelcen. ierakott és megvalósított elvek századoknak szenvedésein, véráldozatain, megmérhetlen kínzásokon, tortúrákon, rengeteg önkényen keresztül jutottak a fejlődésnek arra a fokára, amelyet a mi 1896. évi törvényünk is elfogad s a művelt államok törvényhozásai is megvalósítottak. Minthogy sehol a müveit világon most már véleményeltérés a tekintetben nincs, hogy azok az elvek, amelyeket a törvényünk megvalósít, főképen a vádeljárás és más egyéb garanciák, amelyeket most ez a javaslat feldönteni akar, igenis jók ; nem olyan könnyű dolog és nem lehet olyan könnyedén venni, hogy ezt a törvényt, amelyet a nemzet felfogása is szankcionált, megváltoztassuk. Épen ezért, ha mégis valami különös ok, majdnem vis major kényszerit bennünket arra, hogy a törvénynek ilyen vitátlan tételeit bár csak ideiglenesen is félre tegyük, hogy áttörjük azokat az elveket, amelyekre nézve most már sem a tudományban, sem a gyakorlatban nézeteltérések nincsenek, akkor nagyon is vigyáznunk kell a határokra. T. Nemzetgyűlés! Megengedem azt, hogy igen lehetetlen állapotok állottak elő a büntető igazságszolgáltatás terén, hogy rengeteg az a hátralék, amely különféle okokból, a társadalmi és államéleti zavarok s a bűnözés fokozódása miatt felgyűlt. Megengedem azt is, hogy segítenünk kell azon, hogy emberek, kik hosszú idő óta letartóztatva vannak — amint azt a törvényjavaslat indokolása is jelzi és amint az előadó ur is emiitette — már hosszabb ideje, mint amennyi a várható büntetésük, mielőbb kiszabaduljanak. Szükségesnek és sürgősnek tartom ezt. Azonban maga az, hogy ebből az indokból hozzák ide a törvényjavaslatot és kérik tőlünk a novelláris módosítást, egyúttal igen súlyos vád a mai rendszer ellen és igen súlyos vád elsősorban az ügyészségek ellen, de a bíróságok ellen is, hogy a letartóztatás hosszura nyúlt, mert a ma érvényben lévő bűnvádi perrendtartás is minden módot és utat megadott arra nézve, hogy azokat az embereket pedig, akiknek az előzetes letartóztatása túlhaladta a várható büntetés nagyságát, máról-holnapra minden pillanatban szabadlábra helyezzék. Mondom, a mai bűnvádi perrendtartás is kifejezetten módot ad, hogy akkor helyezik őket szabadlábra, amikor akarják, (Ugy van! balfelől.) Ezt az indokot tehát nem fogadhatom el, nem fogadhatom el már azért sem, mert nem akarom, hogy az a vád megálljon, amellyel az igazságügyminister ur javaslata és az előadó ur is előállt, hogy itt eddig mulasztás történt. Ha elfogadom azt, hogy emberek letartóztatásban vannak hosszú idő óta, olyan hosszú idő óta, amekkora a büntetésük nem lesz, akkor azt kellene mondanom, hogy az ügyészség és a bíróságok nem teljesítették kötelességüket, nem voltak lelkiismeretesek, mert nem vették igénybe már az igazság érdekében is a bűnvádi perrendtartás engedelmét, amely szerint a bíróság mindenkit bármely napon szabadlábra helyezhet. Nem is abból az okból, hogy az emberek szabadságát visszaadjuk, hogy mi itt most a királyi ügyészség inditványozási jogát, a vizsgálóbírónak, a vádtanácsnak, vagy az itélőtanácsoknak a jogát gyakoroljuk és szabadlábra helyezzünk embereket száz és ezerszámra, nem ebből a szempontból tartom ezt a javaslatot gyakorlati okokból, szükségből, kényszerhelyzetből folyóan tárgyaihatónak és általában — ha eléggé módosittatik — elfogadhatónak, hanem azért, hogy ez ügyekre vonatkozó eljárások befejeztessenek, hogy a múlt hátraléka végre feldolgoztassák. Minthogy azonban ez az egyetlen cél, hogy a múltban felgyülemlett nagy hátralék feldolgozható legyen, mert ez az egyetlenegy szempont indokolja azt, hogy most ideiglenesen, rövid időre kivételt tegyünk s a tudomány és az élet által is helyeseknek és jóknak tartott elveket, a polgári szabadságnak helyes garanciáit áttörjük : azért ennek nem szabad továbbmennie, mint amit épen a gyakorlati szükség parancsol. Nem az az oka annak, hogy nagy hátralék gyűlt össze, hogy rendkivüli zavaros idők voltak ; nem az az oka, hogy a bíróságok nem dolgoztak elég szorgalmasan, hanem nagyon sok ügyben hibásak főleg a nyomozó hatóságok, az ügyészségek is, mert nem siettek, vagy létszámuk miatt nem siethettek eléggé a perek előkészítésével, amint ugy látszik, ezentúl sem történik változtatás, hiszen a nyomozati fázis nagyobb részében ezentúl is a régi marad és ezentúl is csak hátráltatja az ügyeknek megérését és fokozhatja a hátralékokat, annál inkább, mert az ügyészséget ujabb teendőkkel terheljük. Ami a bírósági ügyek halmazát illeti, annak okát, hogy hátralék van, főleg abban látom, hogy az igazságügyi kormányzat elkésett azzal, hogy kellő időben iniciálja az anyagi büntetőtörvényhozás területén a kellő reformokat. Nevezetesen hosszú időn keresztül, amióta az értékek annyira eltolódtak, elmulasztotta, hogy a büntetőtörvénynek, az anyagi jognak értékhatárait megfelelően felemelhesse. így következett azután be, hogy a lopás, sikkasztás és csalás rengeteg tömege zúdult mint bűntett a törvényszékek nyakába, mert akármilyen jelentéktelen kis dolgot, elvétele, sikkasztása vagy egyéb eltulajdonítása már bűntett volt, minthogy a régi értékhatárok megmaradtak. Bűntetté váltak cselekmények rengeteg nagy számban, amelyek azelőtt legfeljebb csak kihágások lehettek, így például a Kbtk. 127. §-a alá vonható tulajdon elleni kihágások legnagyobb része is. Ugy látom, t. Nemzetgyűlés, hogy most a hátralékok igen nagy részét szünteti meg az az általunk már elfogadott törvény, amely a büntetőjogi értékhatárokat lényegesen felemelvén, jelentősen szűkíti a törvényszékek határkörét. Rengeteg ügy kerül le a királyi járásbiróság elé
