Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-215
178 À Nemzetgyűlés 215. ülése 192 pontból, hogy az a törvényesség keretén belül mozog-e, vagy hegy az egyáltalában törvényesen szervezett hatóság-e. Ha pedig ő ugy találja, hogy nem az, és az a szerv túllépi a meghatározott vonalat, amelyen belül neki a törvény szerint mozognia kell, akkor kell nekem a biróság és a birósági eljárásban és a biróság összeállitásában megfelelő garancia, hegy megvédje az állampolgárt akkor, amikor ő helyesen Ítélte meg, hogy az a hatóság nem törvényesen volt alakitva, vagy nem törvényes hatáskörében járt el. De annál inkább kell ennél a bűncselekménynél ragaszkodnom a súlyosabb garanciákhoz, mert amint méltóztatnak tudni, ez a bűncselekmény az, amelynek megítélésénél a legtöbb veszélynek van kitéve az állampolgár. A gyakorlati jogászok előtt bizonyára ismeretes az, hogy ezen cselekmények nagy számánál akként történik a tényállás megállapítása, hegy az a detektiv vagy rendőr egymaga elviszi azt az állampolgárt, aki vele szemben a maga igazának tudatában fellépett, és ráfogja, hegy megütötte, mellbe ütötte, nem engedelmeskedett neki. Es azonnal meg van állapítva a hatóság elleni erőszak bűncselekménye. Én nem akarom annak a polgárnak a jogát kisebbíteni és a helyzetét nehezíteni, de nem akarom a biró előtt sem ugy feltüntetni a dolgot, mintha ez olyan nagyszerű bűncselekmény volna, hogy azután az az egyes biró bizonyos súlyos teher folytán, amely a munkaszaporulattal jár, könnyedén fogadja el bizonyítéknak a személyében is sértett, de egyúttal hatóságot is reprezentáló hatósági közeg bemondását és azután súlyos ítélet következményeinek legyen kitéve. Hasonlóképén ezek az aggályaim vannak a 3. pontban a személyes szabadság megsértésének, a büntetőtörvénykönyv 323. §-ának második és harmadik bekezdése alá eső vétséget illetőleg is. Amint méltóztatnak tudni, idetartozik a jogtalan letartóztatás esete is. Ez sem olyan egyszerű dolog, hogy azt mondjam, hogy itt elég nekem a legegyszerüsitett eljárás. Arról a bizonyos 6. §-ról egyelőre nem kívánok beszélni, de majd rátérek. Most csak hangot adok azon aggodalmamnak, hogy mikor a 6. § megszövegeztetett, a szövegező előtt épen ezek a bűncselekmények lebegtek, amelyeket felsoroltam. Ezt sem tartom olyan egyszerű megítélésre alkalmas bűncselekménynek, hogy ezek az egyszerűsített eljárás alá vonathassanak. Hasonlóképen áll a magánlaksértés bűncselekménye. A közhivatalnok részéről elkövetett magánlaksértés is ezen szakasz alapján büntettetik. A mai viszonyok között, amikor nagyon jól tudjuk, hogy pl. a lakásviszonyok rendezetlenségénél fogva milyen sok visszaélés történik, nekünk a magánlaksértés bűncselekményét sem szabad ilyen csekély minőségűnek degradálni, amint azt a javaslat, a minister ur és a t. előadó ur tették. Azoktól az aggodalmaktól eltekintve, amelyek engem általában vezetnek, hogy mai viszonyaink mellett az igazságszolgáltatási viszonyoknak, valljuk meg őszintén, dezoláltsága mellett mi az - egyesbirói . évi június hó 24-én, pénielcen. rendszerre áttérjünk, ezek az aggodalmak különösen lehetetlenné teszik rám nézve a törvényjavas lat elfogadását. De itt van ebben a törvényjavaslatban egy külön szakasz, amely azt hiszem, nem fog nagy dicsőségére válni a jogi kodifikációnak. Ez a 6. §, amely a mi büntetőrendszerünkben teljesen uj, és eddig nem ismert reformot akar megvalósítani, azt, hogy egyenesen az ügyészt hatalmazza fel az amnesztia adományozási jogával, talán nem is az ügyészt, hanem helyesebben mondva a mindenkori igazságügyministert, mert amint épen az elmúlt költségvetési vita során az igazságügy minister ur erről az oldalról elhangzott inditványnyal szemben szigorúan precizirozta azt, hogy az ügyészeknek bírói függetlenséggel való felruházását nem tartja megengedhetőnek és keresztülvihetőnek akkor, amikor e szakaszt olvasom, akkor itt nem az ügyész áll előttem a főügyésszel megspékelve, hanem mindig a t. igazságügyminister ur személye. Azt mondja az igazságügy minister ur, hogy erre a szakaszra szükség van mert különben nem tudják feldolgozni a restanciát és most már az ügyésznek is módot kell nyújtani arra, hogy elbírálja a cselekményt és ha azt kisebb jelentőségűnek, a közérdeket számbavehetőenfnem sértőnek találja, akkor egyszerűen a törvényben eddig meghatározott okokon kivül is megszüntetheti az eljárást. Törvényeink eddig az eljárás megszüntetésének jogát az ügyésznek csak akkor adták meg, ha bűncselekmény nem forgott fenn, vagy ha a törvényben meghatározott okokból kifolyólag a bűntettet büntetni nem lehetett. Ez a szakasz azonban azt az esetet helyezi be jogunkba, hogyha az ügyész látja, hogy bűncselekmény forog fenn, tudja, hogy a törvény szerint azt meg kellene büntetni, ő azonban mégis diszkrecionális megítéléssel, ministeri utasítással, mint Damokleskarddal feje fölött elbírálja azt és kijelenti, hogy itt büntető eljárásra szűkség nincs. Egy ilyen intézkedés minden egyéb következményétől eltekintve is, azt hiszem hogy szégyenére válnék az országnak. Kénytelen vagyok ezt leszegezni, mert ha az igazságügyminister ur tud nekem bárhonnan ilyen esetet mutatni a külföldi jogalkotások termékeiben, akkor meg fogok nyugodni. Addig azonban, amig ilyent nem tud felmutatni, kénytelen vagyok megállapítani, hogy itt a törvényt megint bizonyos esetekre és már megtörtént esetekre kodifikálták meg. Azt mondja előttem szólott t. képviselőtársam, hogy meg van győződve, hogy itt nincsenek hátsó okok a törvény megalkotásánál. Kénytelen vagyok kijelenteni, hogy nem vagyok meggyőződve erről és kénytelen vagyok megállapítani azt, amint már az amnesztiarendeletnél mondtam, hogy az a rendelkezés nem célozza a megbékélés gondolatát, hanem mellékes célok vezették a kormányzatot, ugy ennél a törvényjavaslatnál is megvannak azok a mellékes célok,