Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-213

Í58 'À Éemzetgyülés 213. ülése 192Î. évi június hó 33-én, szerdán. indított arra, hogy ezt az interpellációmat elmondjam. Egy hetvenesztendős asszony állott elém három kis unokájával, azt mondta : Uram, elvesztettem a fiamat a harctéren, meghalt a menyem, itt vagyok ezzel a három gyermekkel, ház nélkül, vagyon nélkül, házról-házra koldulva, sirva járok, hogy a mindennapi kenyeret ezeknek megszerezzem. Csontos Imre : Számtalan van ilyen ! Szabó József (bihari) : Nagy erkölcsi tartozásra vagyunk kötelezve azok iránt a szerencsétlenek iránt, és ebben a kategóriában anélkül, hogy sokat kellene magyaráznom, hiszen mindenkinek szivót-lelkét érinti ezeknek a sorsa, ezeket is a népjóléti minister urnák és a háznak szives jóindulatába ajánlom. Elnök : Az interpelláció kiadatik a munkaügyi és népjóléti minister urnák. Ki a következő interpelláló ? Forgács Miklós jegyző : Huszár Károly ! • Huszár Károly : T. Ház ! (Halljuk! Halljuk !) Nagyon fontos ügyben kérem a t. Ház szives türelmét. Elérkezett az utolsó pillanat arra, hogy végre valahára valami történjók ebben a kérdésben, amely körülbelül másfél év óta, ugy látszik, holtponton van. A forradalom napjaiban Magyarországról 400.000 hadifoglyot néhány nap alatt, néhány hét alatt hazaengedtünk Oroszországba, abban a reményben, hogy miként egész Európa minden államából szukcesszive szabadon bocsátották a hadifoglyokat, Oroszország területén lévő hadifoglyaink azokból az államokból, melyek ott megalakultak, szintén szabad utat találnak hazájukba és minél előbb visszajönnek munkahelyükre, családjuk körébe. Ennek dacára az történt, hogy — ebben a pillanatban pontos számot sem a kormány, sem a Vöröskereszt-missziók, sem senki más," nem tudnak mondani — emberi becslés szerint megközelitőleg még mindig 60.000 magyar ember van Oroszországban, (Felkiáltások : Borzasztó !) 6—7 éves rabságban, emberhez nem méltó körülmények között, a legborzasztóbb véres terror Üldözése között, olyan messze hazájuktól, hogy még ebben a pillanatban sincs kilátás arra legtöbbjüknek, hogy ennek az évnek folyamán hazajöhetnek. Ugron Gábor: Mind éhen halnak addig! Huszár Károly: T. Ház! Kendelkezésenire állanak különböző levelek. Van egy, amely egy osztrák úrtól származik, aki egy magyar hadifogoly feleségének megirta az ő férjének állapotait, akivel együtt volt egészen április 20-ig Pétervárott a börtönben. (Félkiáltások: Borzasztó!) Van egy másik levél, amelyet egy másik fogolytábor fogdájából irt egy magyar hadifogoly haza a feleségének, amely levelet egy másik hadifogoly, aki haza tudott jönni, juttatott el neki. (Felkiáltások! Fél kéli olvasni!) Fel fogom olvasni. És itt van egy nagy jelentés, amely a magyar hadifogolytáborok állapotát 1916. év óta összefoglalja. Ezt egy oly személy irta lé, aki odakint a hadifogoly ok ügyét vezető bizottság titkára volt. Leírta a krasznojarszki és más fogolytáborok állapotát a cári rezsim alatt, a forradalom alatt és a forradalom után. Leirta, hogy borzalmas, vérlázító dolgok történtek a cseh-szlovák rémuralom alatt, amelyet hadifoglyaink ellen Szibériában életbeléptettek. Benkő Gábor: Gazemberek! Huszár Károly: Le van irva részletesen az élelmezésük dolga, ruházkodásuk dolga és az is, hogy a különböző országok vöröskeresztes missziói mit csináltak. Le van irva azután az a nagyon humánus és az egész európai keresztény civilizációt mélyen megszégyenítő emberi bánásmód, amelyben Kína és Japán részesitettte a hozzájuk kerülő hadifoglyainkat és menekültjeinket, így Kina és Japán valósággal megszégyenítették Európa népeit abban, hogy milyen emberségesen bántak a magyarokkal. Le van irva azután a túszok helyzete, élelmezése és ruházkodása. En nem akarom itt most ez interpellációval kapcsolatban az Összes adatokat felsorolni, mert interpellációm végén egy olyan tervezettel fogok előállni, hogy ezeket a dolgokat annak rendje és módja szerint hivatalos szakértők bevonásával hosszabb tanácskozáson le fogjuk tudni tárgyalni és mindezeket memorandumba összefoglalva, talán majd nagyobb nyilvánosság elé tudjuk vinni. Méltóztassék, azonban megengedni, hogy három dolgot mégis felolvassak. (Halljuk! Halljuk!) Az első levél, amely Krasznojarszkből április 26-i kelettel érkezett ide egy magyar hadifogoly budapesti feleségéhez. Azt irja az illető, hogy legnagyobb szegénységben és nélkülözések közepette teljes bizonytalanságban tengődnek táboruk gerendái között, mig a honfitárs kollegák nagyobb része, mintegy négyszázan, polgári szabadságot élveznek. Ezek ugyanis azok, akik bolsevisták lettek. (Nagy mozgás.) Elmondja a levél, hogy (olvassa) : »körülbelül kétszázat feltételes szabadon bocsátottak, negyvenen azonban, épen a legkorosabbak, a legidősebbek, a legtiszteségesebbek a táborban, akik két invalidus vizsgán is keresztülmentek és munkaképteleneknek nyilváníttattak, itt sínylődnek és immár kilenc hónap óta a legnagyobb nyomorúságban, rabságban élnek. Folyadékon kivül, egy napi tányér levesen kivül egyáltalán nem kapunk semmit enni. (Nagy mozgás.) Fekhely, ágynemű egyáltalán nincs. Proletár testvéreinket hetenként 2—3 kisebb-nagyobb csoportban szállítják haza. Örülünk, ha látjuk őket, de hogy velünk mi lesz, azt nem tudjuk ebben a pillanatban. A revali tárgyalások alapján remélni kezdtük, hogy nyáron reánk is kerül a sor, azonban ez nem teljesült, már pedig a tapasztalatok szerint, — és már vannak tapasztalataink — akit a nyár itt ér

s az legfeljebb a jövő tavaszra