Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-213

À Nemzetgyűlés 213. ülése 192. gondolhat arra, hogy hazakerülhet innen. Hogy azonban addig még mi minden történik, azt nem lehet tudni. Az ember hogyan rendezkedjék itt be 7-—8 hónapos télre, 40 fokos hidegben ? De még nagyobb kérdés az, hogy ezen az éles levegőn valamennyiünknek tüdeje, minden európai ember tüdeje teljesen tönkremegy és az élelmezési viszonyok folyton romlanak. Euházatunk úgyszólván már egyáltalában nincs. Vájjon van-e valaki, aki törődik velünk, fog-e valami érdekünkben történni ?« Méltóztassék elgondolni, hogy ez a levél milyen hatást r keltett abban a házban, ahová megérkezett. És ilyen család Magyarországon 60.000 van. (Felkiáltások: Borzasztó!) Fangler Béla : Már levél sem igen érkezik. Huszár Károly : A levél írója azután kijelenti, hogy valahogyan bele kell nyugodni a sorsába, mert belátja, hogy »a háború szolgavilágba sülyesztette vissza az embereket, de legalább valami biztosat tudnának és akkor rendezkednének be, 5—10 évi, vagy talán örökös rabszolgaságra itt ebben az idegen országban. De hiszen nincs mit ezen csodálkozni, mert mi nem réz- vagy bronzkorszakban élünk, hanem a bádogkorszakban, bádogból eszünk, bádogból iszunk, hajlitott bádoglemezen sütünk, főzünk, bádog ibrikből, findzsából fogyasztjuk el a kávénak vagy teának csúfolt folyadékot, szóval ezen kivül semmit a kultúrából nem iszunk és nem élvezünk.« Azt mondja továbbá, hogy azért, hogy a telet ne legyen kénytelen ott tölteni, csupa szimpátiából a bádog iránt, jelentkezett bádogosnak, de jelentkezését semmi esetre nem fogadták el, hanem visszautasították mereven, mert ama bizonyos negyven közé tartozott. Ezek t. i. a fogolytábornak azon emberei, akik a leghívebbek, ós épen ezek szenvednek legtöbbet, olyan dráma játszódik itten le, amelynél borzalmasabbat elgondolni sem lehet. Mint szemtanú leirom az ottani állapotokat, nem azért, hogy felizgassam és kétségbe ejtsem, hanem azért,hogy adataim felhasználtatván, hozzájáruljak ahhoz, hogy a szerencsétlen áldozatok minél előbb kiszabaduljanak. 1921 április lO-ig voltam e pokolban. Azt irja továbbá, hogy nem akarja szomoritani feleségét ezekkel a sorokkal, csak leírja a fogolytábornak egy-két más mozzanatát. De ennél sokkal szomorúbb az a levél, amelyet egy osztrák ur irt egy hadifogoly feleségének megszállt területre. Az asszony kétségbeesésében megszállott területről, Jugoszláviából idejött és átadta nekem a levelet. A levél német nyelven van írva, lefordítottam, méltóztassék meghallgatni. (Olvassa) : »Nagyságos Asszonyom! a Szentpéterváron levő Kresti kényszermunka-fogházban van az ön kedves férje 2000 magyarral együtt. A foglyok 6—7 évi szenvedés után Szibérián, Turkesztánon keresztül jutottak SzentPétervárra. Sokszor 1000 versztnyi utat tettek meg gyalog. Mint üldözött vadak> élet-halál . évi június hó 22-én, szerdán. Í59 között voltak minden bokorban. A bolsevisták mindenütt az inteligencia és volt tisztek után kutatnak. Őserdőkön, rohanó folyókon, üres pusztaságokon és a polgárháború által feldúlt községeken keresztül menekültek a legtöbben, rongyokban, álruhába bújva, mert jaj nekik, ha felismerik őket. Sokan szeneskocsikon és vagonok alatt elbújva utaztak. (Mozgás.) Egy vágyuk volt : hogy hazájukat és szeretteiket még egyszer láthassák. Mikor Pétervárra értek, mind fellélegzettek, azt hitték, hogy szabadok, csak lajstromozni fogják őket és azután útra kelhetnek hazafelé. Az orosz-magyar katonatanács mindenkit letartóztat, aki nem áll nyíltan a »világforradalom« szolgálatába. A pétervári fogda Spalernája Oroszország legszigorúbb Tjurmája. A börtön pincéjében csaknem teljes sötétségben penészes, bűzhödt odúkban sok hadifogoly elvesztette már szemevilágát. (Felkiáltások : Borzasztó !) Az élelem 20 deka kenyér és üres leves. Reggel-este kávélőre egy kis kanál cukorral. Ezenkívül semmi. (Zaj és felkiáltások : Hallatlan !) Benkő Gábor: Jogrend! (Mozgás.) Huszár Károly: »Még fekvőhely sem jut mindenkinek. Szalmáról, takaróról még álmodni se lehet. Ablak nincs a börtönön, csak vasrács. A léghuzat rettenetes. Innen a krestibe kerülnek hónapok múlva a foglyok, ott hasonló állapotok vannak. Régebben szabad volt dolgozni. Ezt október 20-ika óta eltiltották. Egész napi papirzacskóragasztással 20 deka kenyeret lehetett keresni. A fogság végeredményben a biztos éhhalált jelenti. Mikor én kiszabadultam, társaim közül 20 magyar tiszt szenvedett táplálkozás hiánya miatt vizibetegségben. A szemétdombon az őrség által eldobott heringfejeket és rothadt burgonyát kotorásztak szegény magyar túszok.« (Zaj.) Benkő Gábor: Itt meg pezsgőznek! Huszár Károly : »A skorbut rémségesen pusztít. Az egyik fiatalember érverése csak 42 volt percenként a teljes elgyengüléstől. A lábai térdig hidegek és már teljesen érzéktelenek. A táplálkozás napról-napra romlik. A visszatartott intelligens fogoly túszok száma 6000. A jók legjobbjai ezek, akik hivek maradtak hazájukhoz. Ne hagyjátok őket elpusztulni.« Megrendítő, hogy egy országban, amely magát kulturállamnak meri nevezni, az egész emberiségnek szeme láttára 60.000 ember rothad, pusztul, hal éhen,... Gaal Gaszton : Idegen állampolgárok ! Huszár Károly : . . . idegen állampolgárok, anélkül, hogy bármiféle számottevő segítségben vagy támogatásban részesülnének. Gaal Gaszton : Ezt nem látja meg a jóvátételi bizottság! HuSZár Károly: Én azt hiszem, hogy ezt a dolgot nekünk nem szabad annyiban hagyni. (Igaz ! Ugy van !) A magyar Nemzetgyűlésnek, a magyar nemzetnek és a magyar kormánynak mindent el kell követnie, hogy a világhistóriának