Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-212
118 A Nemzetgyűlés 212. ülése 1921. évi június hó 21-én, kedden. vájjon a záloglevelek fognak-e vagy on váltságot fizetni, mire én, mint Bodóné, mikor a bor árát kérik, másról kezdtem beszélni. Az, hogy a záloglevelek fognak-e fizetni vagyonváltságot vagy nem, azon fordul meg, ami most már körülbelül eldőlt, hogy vájjon sikerül-e rábirni a záloglevélintézeteket arra, ami azt hiszem, sikerül, hogy én záloglevélkölesönömmel az ő záloglevélkölcsönük elébe menjek. Ha eléjük mentem, akkor a záloglevelek vagyonválsága abban van, hogy az ő fedezetük van hátratolva, és ezáltal ők maguk vagyonválság alól mentesek. Erre való a legelső helyen betáblázott záloglevél, amelyet, azt hiszem, jobb lesz, ha magánosok bocsátanak ki és nem az állam. ; az állam csak a pénzt kapja belőle, ha ennek kell lenni az alapnak, annak a papirosnak, amelyen a jövendő magyar államhitel fel fog épülni. Ez a konstrukció a Nemzetgyűlés elé fog kerülni egy javaslatban, de csak majd az ősszel. Addig azonban, hogy semmi baj ne történjék, tegnap megállapodtam a magyar bankokkal abban, hogy egyenlőre lekötnek egy milliárd kölcsönt és ha szükségem lesz rá, nekem, vagy utódomnak rendelkezésre bocsátják. Ez az első 5'2°/o alapon kötött kölcsön, tehát jóval jobb, mint bármely kölcsöne szomszédainknak, s a pénzügyi politikámnak legnagyobb eredményét látom benne. Tisztelettel megjegyzem, hogy a kölcsönnek azon részével, hogy előleget vegyek igénybe, nem akarok élni, mert ez az inflációt növelné. Én nem akarok a bankba bemenni, és igyekezem majd kimászni úgyis, hogy majd a vagyonváltsággal és az adókkal fizetem az adósságokat, de biztositani kellett magamat és utódaimat, hogy ne legyenek folyton egy irtózatos idegállapotnak kitéve, hogy minden hónap elején kétmillióháromszáz koronát elő kell teremteni és nem tudják, honnan. Egy megnyugtatás van abban, hogy van egy háttér, — s itt meg kell mondanom, hogy a sokat szidott magyar tőke, amelyre e Házban és a Házon kivül is annyi méltatlanságot mondtak, a helyzet magaslatán volt. Az ember ugy van, hogj vannak napok, amelyeket sohasem felejt el. En sohasem fogom elfelejteni május 30-át. Május 30-a volt az, amikor a valutapiacon egyszerre egy záporeső támadt, ultimo volt, és a magyar korona egyszerre leesett 2'lO-re. Mindenféle profociák jelentek meg, különféle lapok támadtak meg, hogy a középosztály ismét tönkrement. A középosztály tönkremenését azonban nem kell összetéveszteni némely cikkiró urnák börzei angazsmánjával. (Derültség.) Különféle próféciákat hallottam, hogy a magyar korona megint vissza fog esni l-re, s abba a nagyablaku szobába, a pénzügyministeriumban, ahol dolgozom, egyre-másra ugy jöttek a hirek, mint a vezérkarhoz, hogy emelkedik a szokolj a, márka, a magyar korona meg esik lefelé. En akkor magamhoz vettem két t. barátomat, báró Ullmann Adolfot, a Hitelbank és "Weisz Fülöpöt a Kereskedelmi Bank vezetőjét. Ök nemcsak, hogy megerősitettek abban a hitemben, hogy a magyar valuta javulása biztosan várható és hogy ez csak egy momentán zápor, amely el fog múlni, aminthogy már el is múlt, hanem velem együtt tudták, hogy hogyan kell értékelni a zürichi árfolyamot, amely nyáron mindig emelkedik. Annyi bizonyos, hogy amikor jöttem, a zürichi jelentés szerint az osztrák volt duplája a magyar koronának, most pedig a magyar korona épen duplája az osztráknak, amennyiben a magyar 2'30, az osztrák 115. T. barátaim tehát akkor nemcsak megérő•sitettek ebben, hanem már akkor, amikor ilyen helyzet volt, mindketten felajánlották az egymilliárdos kölcsön megkötését. Ez példája annak, hogy a magyar tőke épugy, mint a hadikölcsön idején most IS S) helyzett magaslatán állt. Ezt ki kellett emelnem azért, mert higyjék meg nekem, az adópolitika nem elég. A költségek leszorítása, ami különösen az önök dolga, nem elég. Hitelpolitika nélkül boldogulni nem lehet. Mindhárom szükséges ahhoz, hogy költségvetésünk rendben legyen és mindhárom megy arra, amerre megyünk, t. i. a jóvátételi bizottság elé, hogy az egész igazságot feltárjuk. Erre kéreni még szives figyelmüket. Önök látják, hogy van itt egy költségvetés, amely 6 1 /ä milliárd, a beruházások nélkül iVs miliard deficittel végződik. Most azt kérdezik tőlem, hogy mikor fog ez a négy és félmilliárd deficit eltűnni a költségvetésből. Azt felelem önöknek, hogy ez részben önöktől függ, részben, nagyobb részben azonban Európa nagyhatalmaitól. Itt van az a pont, ahol a jóvátételi bizottság elé érkezünk. Először is függ tőlünk azért, mert az adókat fenn kell tartanunk, biznunk kell magunkban és tovább [kell kiépítenünk a vagyonváltságrendszert. Amint mondtam, evvel a ma beadott javaslatommal, amellyel elértem a 25. számot, a pénzügyi programmomnak több mint felét elvégeztem. Önök kegyesek emlékezni arra, hogy kész rendszerrel jöttem, amely 32 javaslatot foglalt magában. Ma is igy van. A 32 javaslatból 25-öt beadtam, minthogy azonban három indemnitás volt, 22 a valóságos javaslatok száma. E 22 javaslaton kivül tehát még 10 javaslat az, amely őszre vár. E tiz javaslat közt van, amint voltam bátor mondani, a két illetékkódex, a jövedelemadó átalakítása a gyermekszám alapján, a vagyonadó átalakítása a szociális méltányosság alapján, a kereseti adó akkénti szabályozása, hogy a tisztviselők kijöjjenek és ne fizessék, és azt hiszem, a hadinyereség adóját a vállalatoknak át kell alakítani, hogy több osztalékot kell fizetin; ehhez jön az adókezelési törvény, idetartozik a vámtörvény, amelyet feltétlenül szükségesnek tartok, a hitel javaslat, amelyről szóltam, az Angliával való konvenció, mely meg lesz kötve, és végül a pénz értékének szabályozásáról szóló javaslat, amely hogy mikor