Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-193
A Nemzetgyűlés 193. ülése 1921. évi május hó 23-án, hétfőn. 11 és kora tavasszal abbanhagyja ; mikor pedig nagynehezen az elemit elvégezte, kimegy az életbe és ettől kezdve, abban a gyermekben semmi önképzési hajlandóság nem lévén, elveszett teljesen a fc adásra nézve. Amellett tehát, hogy az életre nevelünk és hogy bizonyos irányelveket szem előtt tartunk, szükségesnek tartom a gyermek hosszabb ideig való taníttatását, iskoláztatását, hogy beleneveljük elsősorban a kötelességtudást, (XJgy van I balfelől.) másodszor azt a tudatot, hogy neki az állammal, a társadalommal szemben olyan kötelességei vannak, amelyeket teljesítenie nemcsak azért kell, mert különben megbüntetik, hanem, hogy a saját érdekeit is akkor szolgálja legjobban, ha ezeket a kötelességeket teljesíti, (ügy van! halfelől és a középen.) Nagy akadálya annak, hogy ilyen irányban nevelhessünk a gyermekeket az alsófokon az, hogy tanitókarunk jórésze sincs arra előkészítve, hogy ennek a munkának megfelelhessen ; voltaképen tehát olyan feladat elé állítanánk őket, amelyek keresztülvitelére most megfelelő szellemi eszközökkei nem rendelkeznek. Magával vonná tehát ez — mikor mi az alsófokon el akarnánk kezdeni az igazi, modern népnevelést — hangsúlyozom mindig a népnevelést, nemcsak a tanítást — hogy ezzel egyidejűleg kezdjük meg a tanítói kar tanításának átformálását is és a tanítói kart ruházzuk fel azokkal a szellemi eszközökkel, amelyek képessé teszik, hogy igazán nevelője legyen annak a falunak és igazán olyan erkölcsi példaadással és olyan magaslaton álló tudással legyen annak szolgálatában, hogy ennek határát lassúként az egész társadalomban észlelhessük, mert illuzórius gondolat az, hogy mi a felnőtteket máról-holnapra átformáljuk és az uj eszmék szolgálatába állítani tudjuk. Alapos munkát csak a gyermeknél végezhetünk, csak a gyermeki lélek képes uj dolgok felvételére és ha évről-évre elhalasztjuk ezt, ha mi csak beszélgetünk azokról a tanügyi reformokról és csak emlegetjük, hogy mit akarunk, akkor még semmit sem tettünk, csak időt veszítünk évről-évre és nem érjük el, hogy a társadalmunk olyan legyen, amilyennek lennie keH állammal, nemzettel szemben : kötelességteljesítő, olyan, amely a maga érdekét alárendeli a köz és a nemzet érdekének. Eddig túlságosan önzők voltak az emberek, mindig azt nézték, hogy nekik magunkak mi a jó, és nem jutott eszükbe, hogy az önérdeknek nem szabad szembekerülnie az állami és nemzeti érdekkel ; nem vették észre legtöbbször, hogy mikor önös érdeket követnek és ellentétben vannak az állami és nemzeti érdekkel, voltaképcn önmagukat ütik agyon. (Ugy van!) Itt vannak pl. a pénzügymin ister ur adói, amelyek nagy reszenzust keltenek nagy összegükkel, de azért elismerik, hogy ezt fizetni kell, tudják, hogy az, ha nehéz is, de kötelesség. Ez adók kivetésénél, erős nevelő hatásnak kellene érvényesülnie ; legyen meggyőződve az, akire kivetik az adót, hogy ez igazságos és ezt neki teljesítenie kell. (Ugy van ! Ugy van !) Hegedüs Loránt pénzügyminister: Ugy van! Vasadi Balogh György: Ezzel szemben mit látunk ? Egy és ugyanazon községben más és más mértékkel való kivetést tapasztal a közönség, úgyhogy az a közönség kénytelen érezni, hogy ez igazságtalan ; már pedig nem várhatjuk, hogy az igazságtalant szívesen teljesítse. Tehát a nevelő hatás elmarad és az igazságérzet megsértetik. Vannak esetek, amikor egy és ugyanazon faluban ugyanolyan vagyoni viszonyok között élő emberek máskép biráltatnak el. Egyik községemben van két gazda, mindenkjinek van három fertály földje, hogy az ő szavukat használjuk, és az egyikre kivetettek 9.000 korona hadinyereségadót, holott ő maga özvegyasszony, a fia elesett a háborúban, a birtoka pedig bérbe volt adva, viszont, aki nem is volt katona, hanem otthon volt, csak 3.000 koronát fizet. (Mozgás.) Az igazságérzet itt semmi esetre sincs megnyugtatva és ez nem nevelő, hanem rontó hatású, mert magam sem tudom azt mondani, hogy fizessék meg az igy kivetett adót, hogy ez igazságos. Mihelyt pedig az az érzés vesz erőt a közönségen, hogy az adó igazságtalan, akkor előtte tovább nem bűn az eltitkolás, eltagadás. így társadalmat nevelni nem lehet. Egy másik, szembetűnő eset pedig a következő : Egy községben egy 800 holdas birtokra, amelynek idehaza volt a tulajdonosa, 516 koronát vetettek ki ; a másik a községben a mostani biróra, akinek 25—30 hold földje van, aki háborúban volt, fogságba került, 1919 elején jött haza, kis gyermekei lévén, földje bérbe volt adva, 17.000 korona hadínyereségadót vetettek ki. Ebben a legnagyobb abszurdum az, hogy amikor hazajött, akkor választották meg bírónak és még ez után a fizetése után is visszamenőleg kivetették az adót. Szijj Bálint: Ily eseteket én is tudok. Vasadi Balogh György: Az adókivetésnek ezt az abszurditását akarom tehát megállapítani : viszont megállapítom azt is, hogy ott, ahol a közönség igazságosnak látja az adókivetést, készségesen teljesiti fizetési kötelezettségét. (Ugy van!) Szijj Bálint : Ne csak az illetményeikért harcoljanak, hanem az igazságért dolgozzanak. (Ugy van ! Ugy van !) Vasadi Balogh György : T. Nemzetgyűlés ! A nevelés kérdésénél én nagy különbséget tennék az egyes néposztályok között — épen mert nem ismerem a közoktatásügyi minister ur programmját, tehát csak a magam véleményét mondhatom el — akkor, amikor gazdasági nevelésről beszélünk. Nem foglalhatjuk egy kalap alá az egészet, hanem ezen kérdésnél különbséget kell tennünk aszerint, hogy melyik néposztály neveléséről van szó. Másképen kell annak a neveléséről gondoskodni, aki a szerencse kedvezése folytán arisztokrata család gyermeke, akinek nagy birtoka van, mert annak más feladatra kell a nemzettel szemben készülnie, mint másnak. Én ezek nevelésénél arra fektetném a fősúlyt,