Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-205
A Nemzetgyűlés 205. ülése 1921. évi június hó 9-én. csütörtökön. 599 tanítók és tanitóözvegyek és árvák is, akik illetményeikre három esztendőn keresztül is kénytelenek várni. (Igaz! ügy van! Mozgás.) Én magam már legkevesebb 800 ilyen elmaradt régi fizetés kiutalásának érdekében jártam el. Hallatlan sérelem ez, t. Nemzetgyűlés ! Ismerek tanitókat, tanitóözvegyeket, akiknek havi nyugdijuk nem több, mint 83 K és 33 fillér (Mozgás és zaj.) s ezért a nyomorult alamizsnáért, amelyből legfeljebb két napig tengethetik életüket, másfél esztendeig kell az érdekelteknek várniok. (Zaj és felkiáltások : Botrány !) Az ilyen szerencsétlen tanitóözvegynek senki sem ad még csak hitelt sem, mert tudják, hogy nem képes visszafizetni. A ministeriumban azzal hárítják el magukról a felelősséget az illető tisztviselők, hogy nem győzik a rengeteg munkát. Hát ezt a munkát nekik nem is kell győzniök. Én a kultuszministerium és a kultuszminister ur felesleges megterhelésének tartom azt, hogy azok, akiknek elvégre sokkal nagyobb koncepciójú dolgokkal kell foglalkozniok, ilyen fizetéseknek, illetményeknek, államsegélyeknek és egyebeknek, szóval filléres tételeknek kiutalásával vesztegessék az időt. (Igaz !. ügy van !) Méltóztassék felhatalmazni a vármegyei kir. tanfelügyelőket teljes felelősség mellett, hogy az olyan tanítóknak, tanítónőknek és óvónőknek, akiket az ő tankerületükbe kineveznek, fizetését ő utalhassa ki, feltéve, hogy az illető tanerő a hivatali esküt letette. Az a tanfelügyelő esetről-esete, vagy mondjuk havonként összesítve jelentést tesz majd a kultuszminister urnák, igy meggyőződést lehet róla szerezni, vájjon az illető kir. tanfelügyelő a törvény szerint járt-e el a kiutalások tekintetében. Vass József vallás- és közoktatásügyi minister : Már megtörtént ! Budaváry László : Ezt örömmel veszem tudomásul, mélyen t. minister ur, és örönunel állapitom meg, hogy végre valahára ebben az irányban is intézkedés történt. Mindazonáltal kérem, a kultuszminister urat, hogyha az erre vonatkozó rendelet még nem, ment volna ki, méltóztassék azt haladéktalanul kibocsátani, hogy a tanitók között ez az intézkedés közmegnyugvást kelthessen. Amennyiben pedig máris megtörtént volna, második határozati javaslatomat vissza is vonom. Elnök : Melyik határozati javaslatot méltóz' tátik visszavonni ? Budaváry László : A másodikat, amely a tanfelügyelők felhatalmazására vonatkozik. Harmadik, illetőleg most már második határozati javaslatom pedig következőképen szól (olvassa) : »A Nemzetgyűlés utasítja a kultüszministert, hogy a tanitók, tanárok és óvónők rendtartásáról, illetve az egységes tanítói és tanári kamara (nemzetnevelők kamarája) felállításáról szóló törvényjavaslatot az érdekelt tanár- és tanítóegyesületek bevonásával dolgozza ki és azt három, hónapon belül terjessze a Nemzetgyűlés elé.« Ez is régi kívánsága a tanítóknak és a tanároknak. Amennyiben nem volna lehetséges megvalósítani azt, hogy egységes tanítói és tanári kamarák létesüljenek, ám csináljunk két kamarát ; én azonban azt hiszem, hogy lehetséges a dolognak ilyen egységes megoldása is. Ezen határozati javaslataim beterjesztése után legyen szabad rátérnem még egy ügyre, amely a magyar tanügyi köröket most leginkább foglalkoztatja. (Halljuk ! Halljuk !) Ez az ügy pedig napvilágot látott a Nemzeti Újság egyik legutóbbi számában »Utóhangok egy jubileumhoz« címm,ei, Ez a cikk igy szól (olvassa) : »Pár napja meg-megújuló hullámokban hömpölygött végig — nem a hazán, hanem csak a liberális lapok hasábjain — egy koraszülött jubileum hire : Sebestyén Károly dr. ünnepelte tanári működésének 25. évfordulóját. Hányan vannak ebben a csonka országban, kik több joggal jubilálhatnának, mégsem teszik ? Hányan vannak nagyobb tehetségek, fontosabb m.unkájukat zajtalanul, az ismeretlenség homályában robotolók, kiknek tiszteletére a sajtónak nem jut eszébe megfújni a harsonákat ! Elvégre mindent megértünk : Sebestyén Károly százszázalékos, erős, céltudatos zsidó, a jubileum kigondolói ugyanebből a sütetből valók, a liberális lapok tudósítói nemkülönben. Az egész jubileum rossz izlés és jó taktika dolga, végeredményben azonban mégis csak magán-, legfeljebb hitközségi ügy, amelyhez a magyarságnak semmi köze. De ami azután akar következni, ahhoz nekünk is volna néhány szavunk. A vallás- és közoktatásügyi ministerium üdvözlőiratában a tanári köröket különösen érdekelte ez a néhány szó : »Gondoskadtam arról, hogy Nagyságod érdemei hivatalos helyről is megfelelő elismerésben részesüljenek.« Nem minden tanár kap ilyent ! A mondatot körülfogó dodonai homály akkor oszlott el, midőn az 1921/22. évi állami költségvetés Sebestyén Károly állását V. fizetési osztályúvá szervezte át. (Nagy zaj.) Mig a dolgozó magyar tanár legföljebb VII. fizetési osztályról álmodhat, addig a sajtó segítségével magát kitűnően adminisztráló szabadkőműves zsidó tanférfiu könnyen feltornázza magát valamennyi tanár elé az V. fizetési rangfokra ! S mindez az Ur 1921-ik, a fehér terror dühöngésének második esztendejében.« (Derültség.) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Én az emiitett tanár urat nem ismerem, ellenben azt tudom róla, hogy szabadkőműves és azt is tudom róla, hogy ő alapította az Erzsébet-páholyt, amelynek főfelügyelője volt. Már most nem tudom megérteni, hogy miért küld üdvözlőiratot a kultuszministerium ennek a tanférfiunak, amikor tudomásom van róla, hogy pl. Gyöngyös városában most ment nyugdíjba egy egyszerű néptanító, aki 53 esztendeig működött a katedrán, aki nemzedékeket nevelt fel, vagy Budafokon is most vonult nyugalomba másik két tanitó több mint 40 évi szolgálat után, és igen sok rendkívül jeles, kiváló tanár és tanitó megy nuygalomba úgyszólván nap-nap után olyan, aki üdvözlőiratokat egyátalán nem kap, akinek még csak meg sem köszönik
