Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-205
A Nemzetgyűlés 205. ülése 1921. évi június hó 9-én, csütörtökön. 597 Budaváry László: Megvan az anélkül is! Andaházy-Kasnya Béla : Ha azonban az volt a célja a rendelkezésnek, bogy itt egy magyar érzést, egy bazafiui érzést neveljen, akkor épen ellenkező célt szolgált ; mert ne kívánja attól a kiüldözött zsidótól, bogy szeretettel gondoljon vissza arra a hazára, amelynek kenyerét ette, amelyért dolgozott és harcolt, de amely viszont nem engedte meg neki, hogy ott tovább tanulhasson. Budaváry László (közbeszól. Zaj). Andaházy-Kasnya Béla : Szerintem a keresztény kurzus csak a keresztényi szeretetre bazirozható, mert ha képviselőtársam a »hodie mihi, eras tibi« elvére alapítja a politikát, akkor ne várjon semmit a jövőtől. Hornyánszky Zoltán : Nana, talán lesz megint valami ? ! Andaházy-Kasnya Béla : Itt van azután az u. n. magyar képzőművészeknek egyetlenegy intézete, amely tulajdonképen megfelel a Magyar Tudományos Akadémia nívójának, ez az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat. Az Országos Képzőművészeti Társulat 60 évvel ezelőtt alapíttatott, közsegélyből, helyesebben a nemzet közadakozásából. Az Országos Képzőművészeti Társulat hosszú nehéz idők alatt végre megerősödött annyira, hogy szép házat tudott építeni, ezt is természetesen a főváros által adományozott ingyen telekre. A Képzőművészeti Társulat a háború kitörése idejében, 1914. év októberében átadta a helyiségét hadi célra, tehát hadikórház létesíttetett ebből a kiállítási helyiségből. Ebben a helyiségben tehát 1918 október hó közepéig hadikórház volt, amelyet természetesen a honvédelmi ministerium tartott fenn, illetőleg a honvédelmi ministerium hatáskörébe tartozott maga az épület is. 1918 október közepén sikerült a magyar képzőművészeknek a Képzőművészeti Társulat épületét újból a művészet számára megszerezni. Akkor azonban, miután ez kórház céljaira nemcsak hogy felhasználtatott, hanem át is alakíttatott, ennek a költségeire a honvédelmi ministerium akkor előirányzott 404.754 koronát. Ez az összeg azonban, sajnos, a magyar képzőművészet egyedüli kultúrházának restaurálására, illetőleg helyreigazítására nem volt elegendő, mert az közben a beállott anyag- és munkabérdrágulás következtében 117.000 koronával drágult. A Képzőművészeti Társulat azután épen szorult anyagi viszonyainál fogva az egyedüli vagyonát képező házat, — mint méltóztatnak tudni — a volt régi műcsarnokot, amely ezidő szerint az országos pedagógiai tanszermúzeum céljaira szolgál, kénytelen volt eladni, miután az épület semmi rentabilitást nem mutatott ; fentartása többe került, mint amennyit az épület maga hozott. (Az elnöki széket Bahovszhy István foglalja él.) Ezt az épületet tehát eladtuk 1,625.000 K-ért, és ezen 1,625.000 K-ból a Képzőművészeti Társulat — hazafiúi kötelességét érezve — azonnal hadikölcsönkötvényt jegyzett, 1,350.000 korona összegben. Szóval 300.000 koronát leszámítva, ami az akkori adminisztráció fentartására szükséges volt, a fenmaradő teljes Összeget hadikölcsönkötvényre jegyezték. Ma olyan visszás helyzetben vagyunk, hogy a társulatnak, tehát egyedüli székházunknak semmi néven nevezendő támasza nincs. Hadikölcsönkötvényünk oly minimálisan kamatozik, hogy az úgyszólván semminek sem nevezhető. A kultuszkormány pedig a hatvan évvel ezelőtt alakult Képzőművészeti Társulat szubvencionálására 8000 koronát szavazott meg és ezt a 8000 koronát fizette 1920. évvégéig, amikor azután kérvényeztük a kultuszminister úrtól ennek a felemelését, akkor a minister ur maga is belátva azt, hogy ez az összeg kevés, felemelte a 8000 koronát 16.000 koronára. Bizony sajnos, kénytelen vagyok a kultuszminister urnák kijelenteni, hogy ez a 16.000 K szubvenció nemcsak a művészet pártolására, hanem az ott betört ablakok helyrehozására sem elegendő. Amikor azt látom, hogy a magyar királyi Opera 30 milliót kap — őszintén megvallom, nem irigylem az Operától a 30 milliót, sőt helyeslem, mert a magyar művészet volt az egyedüli, amely a külföldön mindig hirdette a magyar faj kiválóságát és becsületet szerzett ennek a Magyarországnak, a magyar művészet volt az egyedüli exportlehetőségünk akkor is, amikor még semmire sem gondolhattunk — arra kérem a kultuszminister urat, hogy emelje fel ezt a 16.000 koronát; s végtelenül fogok örülni, ha a törvényjavaslatba felvett 16.000 korona helyett egy magasabb szubvenciót fogok látni előirányozva. Ez a 16.000 korona ugyanis akkor, amikor az egyedüli székházunk teljesen lerongyolódott, amikor a magyar képzőművészet egy fillér nélkül áll, mert annyi fedezetünk sincsen, hogy az ott szolgálatban levő köztisztviselők fizetését kifizessük, végtelenül csekély. Kérem tehát a kultuszminister urat, hogy a magyar művészetet ezen a réven is támogassa. Hiszen mi bebizonyítottuk már evekkel ezelőtt is azt, hogy a nemzeti gondolatért, a külön állami eszméért igazán harcoltunk, amikor künn Rómában, Parisban, Turinban és Velencében a magyar kiállításokon is — hangsúlyozom, hogy magyar kiállításokon, mert mi súlyt helyeztünk arra, hogy a magyar pavillon külön épületben helyeztessék el, és a magyar trikolor alatt rendeztetett mindig a magyar művészek tárlata — nemcsak hogy résztvettünk, hanem a magyar művészetnek tényleg hírnevet is szerzett az ott kiállító magyar képzőművészet. Kérem tehát a kultuszminister urat, hogy ezt az összeget emelje fel, vagy pedig tegye lehetővé azt, hogy miután székházunkat, illetőleg egyedüli vagyonunkat hadikölcsön-kötvényekben helyeztük el, hogy az ily
