Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-205

578 A Nemzetgyűlés 205. ülése 1921. nevelés kongresszusán. Azt mondja : »A XVIII. században azt képzelték az emberek, hogy a felvilágosodás haladásra, mindenre képes. Az igazság megismerése — igy vélekedtek — az embert megszabadítja előítéleteitől és illúzióitól s ezzel egyetemben a szenvedélyek káprázataitól és igy majd cselekedeteit csak az ész fogja irányitani. A tapasztalat ezt a szélső és kizárólagos intellektualizmust meghazudtolta és ennek ellenhatásaként azt állították, hogy a tudomány távol van attól, hogy önmagában az erkölcsi érzést nevelje, (Ugy van!) ez inkább csak eszköz, melyet különféle célokra lehet használni és amelynek értéke épsn attól függ, hogy miként használjuk,« (Vgy van ! haljelöl.) Hasonló irányban nyilatkozik egy hires svájci pedagógus, Payot, aki azt mondja : »örökösen szövegekre támaszkodva, az elmének nem akad teremteni való dolga. Az idő e tekintetben igazat fog adni Renan jóslatának, a tisztán jsrudición alapuló tudományokról. Nincs jövőjük. Az általuk elért eredmény nagyon is bizonytalan és vitás és az a 20.000 kötet, mely évenként a nemzeti könyvtárban felhalmozódik, — nem számitva ide a hírlapokat és időszaki folyóiratokat, — 50 év alatt egy millió kötettel gazdagítja a meglevő gyűjteményt. Egy millió kötet ! Kötetenkint középszámitással két centimétert véve a vastagság méretéül, olyan halom könyvet ad ki ez, mely magasságra nézve négyszer múlja felül a Mont Blancot. Nem világos-e, hogy a történelem mindjobban mellőzni fogja a, tulajdonneveket, hogy annál inkább kiemelje az okaiban és eredményeiben még mindig kétséges nagy szociális eseményeket és hogy a tisztán emlékezetbeli tudás a rengeteg anyaghalmaz alatt összeroskadva, a gondolkodó elmék előtt elveszti minden tekintélyét!« (ügy van! balfelől.) Azt mondom, hogy amit ezek a pedagógusok konstatáltak, különösen most a világháború után válik nyilvánvalóvá, akkor, amidőn Európaszerte tapasztaljuk azt, hogy a sacro egoismo átjárja a lelkeket mindenütt ; ugyanazokat a relációkat halljuk a győztes államokból, Angliából, Franciaországból és ugyanazt tapasztaljuk mindenütt a közéletben ; a sacro egoismo, az az önzés, amely csak önmagát ismeri, átjárja a mi társadalmunkat és mindinkább veszendőben van a társadalmi, nemzeti szolidaritás. Ezzel pedig a jövő generációt nem szabad megteliteni ; a jövő generációba a nevelés által bele kell ültetni az összetartozóságnak, az egymáshoz való ragaszkodásnak érzetét. Nem helyes az a módszer, amelyet Franciaországban próbáltak, ott, ahol az iskolát teljesen elválasztották a vallástól ; ott, ahol kiküszöbölték még azokat a tankönyveket is, amelyekben Isten neve fordul elő, mert voltak olyan pedagógusok is, akik azt mondották, hogy a nevelésnek és oktatának teljesen objektivnek, — és ők ebben találják az objektivitást — morálmentesnek, illetve metafizika mentesnek kell lenni és erre a semmire évi június hó 9-én

; csütörtöJcön. akarták ők felépiteni az erkölcsi nevelést. Hogy ez hova vezetett, t. Nemzetgyűlés, mutatja az, hogy az utolsó 30 év alatt Franciaországban, mintegy kétszáz erkölcstankönyv jelent meg, amelyek közül egyik-másik hatvan kiadásnál is többet ért meg. Hogy azonban mi lett az eredmény, arra nézve nagyon jellemző az, amit nekünk épen azon a londoni erkölcsnevelési kongresszuson Fitz Maurice, az akkori angol külügyminister mondott. Azt mondotta ugyanis : Franciaországban történt, hogy a szokásos évzáró jutalmak kiosztása alkalmával a tanitó, midőn az erkölcstani jutalmat átadta, ezeket a szavakat fűzte hozzá : Különben meg kell jegyeznem, hogy a jutalmazott intézetünk legvásottabb növendéke. (Derültség.) Az ilyen elméleti teoritikus erkölcsi nevelés, bizonyos általános frázisoknak a bemagoltatása, tehát nem adja meg az alapot arra, hogy ebből igazi jellemeket lehessen képezni. (Igaz ! TJgy van ! balfelől.) De, t. Nemzetgyűlés, én viszont azt is állitom, hogy nálunk sem történt meg az, aminek történnie kellene, amit Förster, a neves pedagógus, müncheni tanár ugy fejez ki röviden : »Das ethische Durchdringen des ganzen Lehrstoffes.« Abban áll az erkölcsi nevelésnek kvintesszencia ja, hogy az erkölcsi öntudat áthassa az egész tananyagot. És ez elhelyezhető mindenütt. Én azt mondom ; Igen, nálunk a hitoktatásnak is gyakorlatiasabb irányban kell történnie. Ezzel nem azt mondom, hogy nekünk igenis szükségünk van a mi hitünk igazságainak ismertetésére, de ennek a hitoktatásnak is bele kell nyúlnia a gyakorlati életbe (Ugy van !) és a hitigazságokkal kapcsolatban a belőle vont következtetéseket gyakorlati példákban kell az ifjúsággal közölni. (Úgy van ! balfelől.) Nem szabad ennek az erkölcsi oktatásnak csak a hittani órára szorítkoznia ; kapcsolatban kell lennie ennek a történelemmel, sőt én azt mondom, hogy a természettudományokkal is, (Igazi ugy van!) a baloldalon.) hiszen a természet könyve az előtt, akinek vannak szemei, hogy lásson, egyszersmind a legmagasztosabb dicsérete a Teremtőnek és itt mindent kapcsolatba lehet hozni arra, hogy a gyermekben egyszersmind ne csak a természeti dolgoknak részletes ismerete maradjon meg, mint például bennünket annak idején sokat kinoztak a mindenféle állatoknak állkapcsával és fogrendszerével. Ezek nagyon mellékes dolgok ; a fontos az, hogy olvasni tudjunk a természet könyvében, hogy legyenek szemeink és hogy lássuk azt a bámulatos munkát, harmóniát, amely az örökös küzdelem mellett mégis benne van a természetben, (ügy van!) T. Nemzetgyűlés ! Ezt tartanám én a legfontosabb dolognak, hogy a nevelés irányzata erre az erkölcsi terrénumra terelődjék. Ezért tartanám én szükségesnek azt, hogy az az erkölcsi nevelés irányítást nyerjen a tanítóképzőben ; legyen ott egy külön tantárgy erre nézve, amint különben egy pár pompás minta van Förster-