Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-203

A Nemzetgyűlés 203. ülése 192: B. Szterényi József: Akkor nem volt meg a munkások szabad mozgása! Frühwirth Mátyás: Németországban látom az egyeztető és békéltető-bizottságokat, amelyek közül egyik-másik nagyon bevált. Nekünk is ilyen szervezeteket kellene megteremtenünk és ne várjunk, amig a szociális harc kiújul és a munka és a tőke összeütköznek egy darab kenyéren. Ezeket a szerveket meg kell teremteni akár az egyeztetési, akár a békéltető-bizottságok alakjában. Természetesen vigyáznunk kell, hogy ezek ne legyenek sóhivatalok, hanem legyenek hatósági, döntési joggal felruházva, úgyhogy teljesen el tudják birálni a munkabérkérdéseket; legyenek teljesen felhatalmazva a munkás és munkaadó közti vitás kérdések elbirálására. A kereskedelemügyi minister ur expozéjában bejelentette, hogy a munkáskamarákról is gondoskodni fog és hogy a megfelelő javaslatra vonatkozó munkálatok is már előrehaladnak. Ezek a békéltető szervek alapépítményei lehetnének a munkáskamaráknak, ugy, hogy nem felesleges dolog ezeket a békéltető-bizottságokat beilleszteni az ipari alkotmányba, mert ezeken lehet a munkáskamarát felépíteni. Ha a minister ur foglalkozik a munkáskamarák kérdésével, annál könnyebben meg lehet alkotni a békéltetőbizottságokat, amelyeknek nagy fontosságuk lesz a jövőben. Aki az ipari békét elő akarja mozdítani, az kell hogy a munka és tőke közé egy hatósági szervet állítson, amely igazságot szolgáltasson a munkásnak is és a tőkének is. (Helyeslés.) Szólni akarok az ipartörvényről is. Örvendetesen vettük tudomásul, hogy a kereskedelemügyi minister ur már kezében tartja az ipartörvény revízióját és a közeli napokban be fogja terjeszteni a Nemzetgyűlésnek. Az ipartÖrvényből azonban hiányzik egy nagyon fontos rész, a szociális rész, a munkásra, a nőmunkára, a gyermekmunkára vonatkozó rész, amely egyik legfontosabb része az ipartörvénynek. Ez kimaradt. Ezt a részt azonban nekünk minél hamarább pótolnunk kell, ugy, hogy a jövő ipari fejlődésben már az ipar tudjon kalkulálni, mert hiszen az ipari munkánál, az ipartörvény által megállapított munkaviszony körülírásánál ez mind belekalkulálandó az ipari termelésbe. A gyermekmunka, a női munka munkaideje és különböző kötelezettségei mind beletartoznak az ipari termelésbe és a gyárosnak az ipari fejlődésben számolnia kell mindavval, ami a törvényben biztosítva van a női munka, gyermekmunka, és felnőtt munka számára. Én arra kérem az igen t. kereskedelemügyi minister urat, hogy méltóztassék minél előbb a női és gyermekmunkát is szabályozni, hogy ezen a téren is tisztán lássunk. Továbbá van egypár nagyon fontos kérdés. Itt van pl. a kollektív munkaszerződések kérdése. Ezek rendkívül fontosak. Nekünk meg kell bírálnunk a kollektív 1. évi június hó 7-én, kedden. 503 munkaszerződéseknek a jogi helyzetét és bele kell illesztenünk azokat a törvényeinkbe. Látjuk a külföldön, különösen Németországban, hogy a kollektív munkásszerződéseknek minő óriási fontossága van. Az államok minden erővel arra törekednek, hogy az ipari békét biztosítsák és hogy az ipari békének és az ipar fejlődésének ezt a fontos oszlopát megőrizzék. Ennek egyik módja, hogy a kollektiv munkaszerződéseket minél inkább elterjesszük és minél szokásosabbá tegyük a munka és a tőke közti viszony szabályozására. T. Nemzetgyűlés! Az iparosság, különösen a kisipar, nagyon sokat remél az ipartörvény revíziójától, én azonban meg vagyok győződve, hogy a kisiparnak momentán van szüksége segítségre. (Helyeslés.) B. Szterényi József: Ez így van! Frühwirth Mátyás: Rendkívül fontos az ipartörvény revíziója és jó hatása , lesz a kisiparra nézve, de anuak hatása csak évek vagy évtizedek múlva lesz meg, ugy hogy annak hasznát csak a következő generáció fogja élvezni. Nekünk azonban arra kell törekednünk, hogy a kisiparnak most nyuljunk a hóna alá és most segítsünk rajta ott, ahol lehet. Tudom, hogy a kereskedelemügyi minister ur tervbe vette, hogy a kisipart a közmunkákból is részesíteni fogja és amennyire a költségvetés megengedi, iparkodik a hóna alá nyúlni. De én ugy látom, hogy a kisipar versenyképességét épen az anyagbeszerzés nehézségei akasztották meg. A hitel nem volt meg, ugy hogy ezek miatt nem képes versenyezni a nagyiparral. Ezért különösen fontosnak tartom, hogy a kereskedelemügyi minister ur adjon módot rá, hogy az iparosok országos központi hitelszövetkezetének szervezéséről szóló törvényjavaslatot, amelynek az a célja, hogy a kisipart az anyag beszerzésénél segítse és olcsó hitelhez juttassa, minél előbb — talán még a közmunkák kiírása előtt •— itten láthassuk és tető alá hozhassuk. Igaz, hogy ez a pénzügyminister ur hatáskörébe tartozik, itt csak azért említem meg, mert ugy látom, hogy a kisipart momentán támogatni csak a közös anyagbeszerzés előnyeivel és az olcsó hitel nyújtása utján lehet. Enélkül nem tudjuk elérni azokat a célokat, amelyeket el akarunk érni. Még két kérdésem van, amire ki akarok térni. Olvassuk mindennap, hogy kint a vidéken az állatárak igy és így estek. Olvassuk naponkint, hogy 20—30 koronás húsárak vannak; beszélnek arról, hogy a debreceni vásáron 10 — 15 koronás sertésárak vannak. Minden vásáron azt látjuk, hogy borzasztó olcsóság van a vidéken, de amikor itt Pesten bemegyünk a központi vásárcsarnokba, vagy akármelyik piacra, akkor ezeknek az áraknak nem a dupláját fizetjük, hanem a 20—28 koronás sertéshús itt 70—80 koronába kerül. Vagyis az a termelő, aki az állat felnevelése körül szorgalmas munkát fejtett ki és az állatjára sok gabonát és