Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-203

A. Nemzetgyűlés 203. ülése 1921. évi június hó 7-én, kedden. 495 csak az előmunkálatokról és a tervezésről volna szó, és ha ezt elhalasztanók, akkor négy-öt esztendő múlva is ugyanott volnánk, ahol ma vagyunk. Az 1908 : XLVIII. te. tulajdonképen kétoldalú szerződés az állam és a székesfőváros között. A szerződésben foglalt feltételeket a város a maga részéről teljesítette, ellenben az állam ezideig még nem teljesítette. Ernst t. képviselőtársam délelőtt rámutatott arra, hogy a kormány és a nemzet ne tartozzék a fővárosnak. Helyes, ez igy rendjén volna, de én ennek dacára el tudok képzelni több esetet,

f amikor a törvényt végrehajtani nem lehet. Épen az a vita tárgya jelenleg, vájjon ezt a törvényt végre lehet-e hajtani olyan mértékben, mint ahogy én azt bátor voltam itt a Nemzetgyűlés elé tárni. Nagyon jól tudjuk, hogy vannak törvények, amelyeket végrehajtani nem lehet, hiszen elég dokumentum az ötéves világháború vagy a kommün, hogy olyan vis major jön közbe, — és itt határozottan egy felsőbb erővel állunk szemben — hogy hiába van az a »kell«, hiába a parancs, hogy meg kell tennünk, de ha egyszer nem lehet, az a »nem lehet« mindenesetre nagyobb ur, mint a »kell«. T. Nemzetgyűlés ! Hogy mégis miért sürgetem én ennek a hídnak a felépítését, helyesebben az előmunkálatok megkezdését, méltóztassanak megengedni, hogy csak röviden reámutassak először kérdésre, hogy mik azok az előnyök, amelyek a hídnak felépítéséből következnek, vagy evvel szemben : mik azok a hátrányok, melyek a hid fel nem építéséből a nemzetre, illetve a fővárosra hárulnak. Ernst t. képviselőtársam, ha a memóriám nem csal, az egyetlen volt közöttünk, budapesti városatyák között, — én is bevallom a bűnömet — aki először emelt szót a székesfőváros érdekében. Lehet, hogy az én memóriám csal, de én azt hiszem, hogy így van. B. Szterényi József : Schlachta is és a pénzügyi bizottságban mi is. Homonnay Tivadar : A hid felépítését parancsolja először is az iparnak és kereskedelemnek érdeke, és parancsolja a munkanélküliek számának lehető csökkentése, — szerintem nagy arányban való csökkentése — a város fejlődése, a közlekedésügy, a közegészségügy, az élelmezésügy és a lakáskérdósnek lehető megoldása. T. Nemzetgyűlés! En azt hiszem, ezek a kérdések oly nagy horderejűek, hogy érdemes ezzel a tárggyal részletesebben foglalkozni. Felvethetnék talán azt a kérdést is, hogy most opportunus-e vagy nem utópisztikus gondolat-e Budapest székesfővárosnak fejlődéséről beszélni, amikor a 18 millió lakosú régi nagy Magyarország ideiglenesen hat-nyolc millióra redukálódott; vájjon nem utópisztikus gondolat-e, hogy ilyen időben a fővárosnak lehető fejlődéséről tárgyalunk. Az előbb egy hasonlattal éltem, t. Nemzetgyűlés. Megint visszatérhetek arra, hogy igenis nekünk ez a megmaradt Budapestünk az a szerény kis helyiségünk, ahol meg tudjuk magunkat húzni, ezt tehát nekünk lehetőleg lakályossá kell tennünk, és a kor minden igényének megfelelően kell fejlesztenünk. T. Nemzetgyűlés! Nem utópisztikus gondolat Budapest székesfővárosnak fejlődése. Magasabb nézőpontból kell tekinteni és a messze jövőbe látó koncepcióval kell kezelni Budapest székesfőváros fejlődését. Ha ideiglenesen el is tudták venni tőlünk Észak-Magyarországot és a többi eddig elszakított területeket, nem tudták elvenni Budapestet, nem tudták Budapestet sem Bukarest mellé, sem Prágába helyezni; azok a világjáró utak, amelyek Budapest székesfővárosnak világvárosi jellegét mutatják, ezután is Budapesten keresztül fognak vezetni. Bécsből, Berlinből és Prágából — amint a múltban, ugy a jelenben és a jövőben is — az a világjáró ut Budapesten át fog vezetni le Szalonikiba, Konstantinápolyba, Odesszába. Ugyancsak Budapesten át fog vezetni az az ut, amely Angliából, Skandináviából, Franciaországból, Németországból vezet. Ugyanezek a világjáró utak vezetnek Lengyelországból, Oroszországból Budapesten át az Adriához és Olaszországba. Amikor tehát ezeket előrebocsátottam, dokumentálni kívántam azt, hogy Budapest fejlesztését elsőrendű nemzeti érdeknek tartom és én Budapest fejlesztéséhez mint valami rögeszméhez ragaszkodom, bár talán nem én vagyok az első, aki a nemzetgyűlésen felvetem ezt a kérdést, mert 1908 előtt is többen tárgyalták az én jelenlegi képviselőtársaim közül is, azonban 1908 óta napjainkig — sajnos — vajmi kevés történt ebben a kérdésben. Mint mondottam, én a fejlődést egyesegyedül az Obuda-hungáriaköruti hidnak felépítéséhez fűzöm. Hogy egy fővárosnak fejlődése mihez van kötve, arra eisősorbaü azzal kellene felelnem, hogy annak jó közlekedése legyen. Helyes távolsági közlekedés nélkül — sajnos, ez Budapestnek ma sincs még — nem tudom elképzelni egy nagy városnak világvárossá fejlődését. Azt látjuk, t. Nemzetgyűlés, hogy Budapestnek közlekedésügye bizony nagyon, de nagyon gyengén áll. Magának a Dunának hossza, amely mögött a balparton és jobbparton terül el a város, több mint 15 kilométer, amely vonalban ugyanolyan arányban látom megosztva Budát és Pestet. Jóformán ugyanolyan négyzetkilométer területen terül el Buda, mint Pest a Duna partján. De ha nézzük azt, hogy ezen a 15 kilométer hosszú Dunavonalon, Európának legnagyobb folyóján hány hid van, azt látjuk, hogy tizenöt kilométeren át tulajdonképen hat hid van és ezek közül is kettő a vasúti forgalmat bonyolítja le, egy híd pedig, a Lánchíd, sem a teherforgalomra, sem pedig villamosforgalomra berendezve nincs, ugy hogy tehát csak három hid volna az, amely hat kilométer távolságban a forgalmat le tudja bonyo-