Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-203
480 A Nemzetgyülc'j 203. ülés?. 1921. évi június hó 7-én, kedden. netes operációra kell vállalkoznom. Kérem tehát, kegyeskedjenek ugyanilyen józansággal, mint ahogy most hallottam, nehéz munkámban tovább is segítségemre lenni. Ami most már az Oláh Dániel t. barátom által felhozott néhány esetet illeti, azokat meg fogom vizsgálni, esetleg magam megyek ki, mindenhova azonban magam nem mehetek ki. Elhiszem, hogy ilyen óriási adóterhek, amilyenek most gyűltek össze, súlyosak; még pedig fokoottabb mértékben azért, mert a közönség elfelejtett adót fizetni három esztendeje, sőt nem is tanitották arra, hogy mit csináljon. Mindenki látja, hogy egészen uj helyzet van, s ennek legyőzése nagyon nehéz és bizony emberi igazságtalanságok nélkül ez nem megy. De biztosithatom t. barátomat, mindenhova, ahova lehetséges, vagy magam elmegyek, vagy teljesen megbízható, igen kiváló közegeimet küldöm ki, — mert vannak olyanok — akik az ilyen igazságtalanságokat jóvá fogják tenni, mert meg vagyok győződve, hogy a magyar ember igenis hajlandó mindent elviselni, csak az igazságtalanságot nem (TJgy van! TJgy van!) és valóban hasonlít a mesebeli király kisasszony hoz, aki hét derékaljon keresztül is megérezte azt az egy borsószemet, amelyet alátettek. (TJgy van! TJgy van! Derültség.) Azt hiszem, hogy ha ezt az egy borsószemet kiveszem, akkor mindenki nyugodtan fogja kötelességét teljesíteni. Elnöki Kérem a minister urat, — épen a gyorsíróktól jött jelentés — legyen szíves az elnök felé beszélni, mert a gyorsírók sem tudják figyelemmel kisérni. Hegedüs Loránt pénzügyminister : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Ami Szilágyi t. barátomnak azt a megjegyzését illeti, hogy a tanfolyamokra pótdíjak kellenek, ezt meg fogom vizsgálni, valószínűleg igaza van neki. Itt azonban sokkal mélyebben fekvő bajok is vannak. Miután igen t. barátaim, Gerencsér és Fertsák t. képviselő urak előálltak a tisztviselőkórdéssel, egészen őszintén meg kell mondanom, hogy a magyar állam terheit folyton a tisztviselők által fokozni lehetetlenség, mert letörünk. Jelenleg a helyzet az, hogy megmaradt Magyarország területének 32%-a, a népességnek 40%-a és az állami berendezésnek körülbelül 70%-a. Ezt nem lehet igy csinálni, ennélfogva folytonosan a tisztviselők számát szaporítani és folytonosan a tisztviselők státusát rendezni nem lehet, annál kevésbé, mert mindannak a rengeteg milliárdnak, — hozzánk képest milliárdnak — amelyet most kihúzunk ezen tökéletlen kotrógéppel a közönségből, egy célja van, ami sikerül is : a pénzérték emelése. Ami a pénzérték emelése érdekében történik, az a tisztviselők és a nyugdijasok érdekében történik, mert ők vannak falhoz szorítva. Ennélfogva az összes termelő osztályok megsanyargatása a tisztviselő érdekében történik, mert a tisztviselőkérdés egyetlen végleges megoldása nem a drágasági pótlék, nem a státusrendezés és nem az ügybeosztás, hanem a pénzérték becsületes felemelése. Miután ez politikámnak alapja, azt hiszem, hogy a tisztviselőkérdést igy kell megoldani, nem pedig olyan módon, hogy folyton egymásra halmozzuk a drágaságot jelentő drágasági pótlékokat. Hogy ez a gép tökéletlen, annak több oka van. Igen t. barátom Gerencsér képviselő ur volt szives arra figyelmeztetni és a katonákat most leszereljük és azok jönnek. Igen a katonákat leszereljük és roppant nehéz az, őket beerőltetni a társadalomba. Elismerem, hogy azok, akik annyit szenvedtek és annyi reménykedés után annyi bánatot éltek át, olyan lelkiállapotban vannak, amely nagy gyöngédséget követel. Általában azt mondom én önöknek, hogy összes pénzügyi tudásomat egy mondatba foglalhatom össze és ez az, hogy a pénzügyi adminisztrációban is, az adórendszerben is, a közgazdaságban is egy gyüszünyi mézzel többre megy az ember, mint egy hordó méreggel. (TJgy van ! TJgy van !) Ezt a kis mézet kell nekünk ezek elé az emberek elé vinni és igyekeznünk kell őket bevinni a társadalomba, bevinni a civil állami életbe. Nyáron, amikor megborzadtam attól, hogy láttam, amint az általam elrúgott körtecsutkát az alagutnál felvette egy állami tisztviselő özvegye és megette, irtam azt az Alagút című cikket, amelyet Bródy t. barátom felhozott itt a Házban. Abban arra kértem a magyar társadalmat, a Gyosz-t, amelyet vezettem, a Tébe-t, amelyet alkottam a bankok körében, az Omke-t, a kereskedők egyesületét és az Omge-t, a gazdákat, hogy álljunk össze s próbáljuk ezeket a hazatérő tiszteket, különösen a magasranguakat levezetni a polgári társadalmi életbe. Mi lett a vége? A bankokban elhelyeztem 90 ezredest és alezredest, az összes nagybirtokosoknál hatot. Ezt igy nem lehet elvégezni. Szilágyi Lajos: Megjegyezték maguknak a katonák ! Hegedüs Loránt pénzügyminister: Pedig a célom az volt, hogy a vidékre menjenek, mert a városok túl vannak tömve s ez a legnagyobb baj. Méltóztassanak megnézni a balkán államok történetét. Minden balkán államot az tett tönkre, hogy túlfejlesztették a proletárintelligenciát, több intelligenciát neveltek, mint amenynyit elbírtak volna és ez a semmibe hajtott ambíciók tömege volt az, ami állandó közéleti nyugtalanságot okozott. (TJgy van! TJgy van!) Az állam érdeke tehát az, hogy levezessük ezeket, de ehhez a társadalomnak és különösen a nagybirtokosoknak segítsége kell. (TJgy van! TJgy van!) Egy még keserűbb dolog is van ebben, amit megmondani kénytelen vagyok. Engem sokan vakmerőnek mondanak pénzügyi terveim miatt. Én egy vakmerőséget követtem el életemben, akkor, amikor bankár lettem, hogy megmutassam a velem egyszármazásuaknak, hogy jöjjenek utánam pénzügyi térre. Nem jöttek, ez volt a
