Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-201

A Nemzetgyűlés 201. ülése 1921. évi június hó 3-án, pénteken. 409 Felemlítettem a hajóstársaságok korrupt privilégiumait; hogy amikor az állam már pénzügyileg súlyos helyzetbe jutott, akkor négy nagy hajóstársaság, amelyek Amerikába vitték véreinket, tehát emberhúst exportáltak Magyarországból, másrészt Ausztráliából hozták be a gyapjút azért, hogy a magyar gyapjút, a magyar juhtenyésztést letörjék, mondom, négy hajóstársaság, amelynek sokszoros milliós nyeresége volt évről-évre, évente 11 millió K szubvenciót kapott az akkori kormánytól. Rámutattam végül a gyáripar fejlesztésére is, amely hangzatos jelszavak alatt indult meg, hogy a magyar ipart meg kell teremteni. Mi is azt mondjuk. Az egész ország lelkesedett érte. Sőt én tovább megyek, nemcsak magyar ipart, magyar gyáripart is kell teremteni. Különösen helye volt ennek, mikor szó volt arról, hogy Ausztriától különválhatunk és az önálló vámterület létfeltételéit meg kell teremteni. Akkor igenis helye volt a gyáralapitásnak. Azonban mi történt ? Ennek az ürügye alatt azokat a milliókat, amelyeket a törvényhozás megszavazott, a kormánytól jobbára osztrák és idegen gyárak és nagybankok kapták meg, amelyeknek egyáltalában nem volt szükségük ily nagy pénzjutalomra. Szterényi t. képviselőtársam — sajnálom, hogy nincs itt — a budget-vitában történt felszólalásánál kiválasztott ezen monopóliumok és privilégiumok közül, amelyeket felsoroltam, egyet. a gyáralapitási szubvenciók kérdését s ugy állította be, minthogy ha én, talán általában pártunk is, az iparfejlesztés ellen akarnánk állást foglalni, minthogy ha mi táján az iparellenes tendenciákat képviselnénk. En ezt a beállítást tisztelettel visszautasítom. Senki nincs olyan híve a magyar iparfejlesztésnek, mint mi valamennyien, mert hiszen a polgári demokráciát Magyarországon nem is lehet megteremteni anélkül, hogy minden téren független exisztenciák ne legyenek. (Helyeslés.) Szterényi t. képviselőtársam bizonyos gúnyos fűszerezéssel rámutatott arra, hogy hiszen én nem is vagyok tájékozva, mert nem 200 millió korona volt az, amit gyáralapitási akciókra fordítottak, illetve előirányoztak, hanem — amint kiszámította — össze-vissza körülbelül 48 millió koronát adtak a gyáraknak. T. Nemzetgyűlés! Nem szoktam komolyság nélkül való állításokat megkockáztatni, nem szoktam a levegőből venni adataimat, és én kénytelen vagyok arra a vitára utalni, amelyben Szterényi t. képviselőtársam, még mint államtitkár Kossuth Ferenc helyett képviselte az iparfejlesztési törvényjavaslatot. Ezen vita során többen a képviselők közül rámutattak arra, hogy ezen törvényjavaslat keretében az állam 200 millió koronát készül a gyáripar-fejlesztésre fordítani. Ernst Sándor azt mondja 1906 október 20-án: »Mindenekelőtt aggodalom merült fel, hogy ily roppant fontosNEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. — X. KÖTET. ságu törvényjavaslat, melynek tartalmát nem ismerem, körülbelül 200 millió felett való rendelkezésről van szó, oly nagy sietséggel tárgyaltatik.« Majd igy folytatja (olvassa): »Miután pedig 200 millióról van szó, amelyet az iparfejlesztés nagy munkájában segélyképen fel akarnak használni, a kormánynak nem lehet érdekében viselni ezt a sok tekintetben ódiumot, amely össze van kötve avval, hogy ő úgyszólván nagyobb felelősséggel rendelkezik ezen óriási összegek felett.« Egy harmadik helyen igy szól (olvassa) : »Nem lehetünk aziránt kétségbe, hogy ha mi a nagyipar számára ki akarunk adni, mint hallom, mert ez a javaslatból nem tűnik ki, 200 millió koronát, azaz 200 millió koronát akarunk a nagyipar segélyezésére juttatni, akkor bizonyos kategóriákban a kisipar feltétlenül pusztulni fog.« Október 22-én Lengyel Zoltán a következőket mondja (olvassa): »Tulajdonképen nem 1,200 000 K évi emelkedésről, hanem — ő sokkal többet mond — »500 millió koronáról van szó.« Itt több közbeszólás történt, amelyek során megegyeztek. Lengyel Zoltán igy folytatja (olvassa) : »Tehát egyezzünk meg, t. képviselőház, hogy 300 milliónyi összegről van szó. Ez az az iparfejlesztési alap, amely 25 esztendőre szól a most megszavazandó tételekkel, amint tervezve van.« A vita során még többször emlegetnek e tekintetben 200—300 millió koronát. En átnéztem lelkiismeretesen az egész vitaanyagot, különösen Szterényi t. képviselő ur akkori államtitkár beszédeit, amelyekben a legapróbb részletekre, mindenre kitért és válaszolni iparkodott, igyekezett minden érvet megcáfolni, arra azonban, hogy ez a 200 millió koronás beállítás téves volna, egyáltalában nem tért ki, ezt egyáltalában nem cáfolta meg, tehát hallgatólag beleegyezett abba, hogy igenis ennyiről van szó. Es, voltaképen, hogyha nem költöttek el 200 millió koronát, az nem is annyira Szterényinek és az akkori érának érdeme, hanem valószínűleg a közbejött események következtében hiúsult meg, hogy az előirányzott 200 millió korona felhasználtassák. Egyébként, hogy ez a 47 millió korona nem izolált áldozat, arra nézve elég csak átolvasni a törvényjavaslatnak első paragrafusát, amelyből kitűnik, hogy a direkt szubvenciókon kivül még nagyon sok más kedvezményt is nyújtottak ezeknek a gyáraknak, nevezetesen, hogy felmentik az egyenes adó, valamint az ezen adók után járó illetmények alól, a kincstári illetékek, díjak, illetékegyénérték alól, vámdíjmentességet élveznek, az ipari célokra szükséges tisztátalan sót a minister meghatározott áron alul is értékesítheti nekik. Es még hasonló kedvezmények vannak, ugy, hogy ha mindezeket hozzávesszük, az a 47 millió korona bizony emelkedik is. De nem is az a fontos, hogy mekkora volt ez az összeg. Az én beszédemben egészen más 52