Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-201

A Nemzetgyűlés 201. ülése 19.21. évi június hó 3-án, pénteken, 4Ô3 A közvéleményre! sok szó esett a vita folyamán. Én is igen fontosnak tartom a közvéleményt, amelyet nem lehet figyelmen kivül hagyni, amelyre sokat kell adni ; de nincs veszedelmesebb valami, t. Nemzetgyűlés, mint ha a közvéleményt meghamisitják. Az utóbbi időkben a közvélemény meghamisítása hozta ránk a legtöbb és a legnagyobb veszedelmeket. Láttuk a kommün alatt, amikor a vörösek terrorral a szolgálatukba szegődtették a sajtót, mint a közvélemény kifejezőjét. De époly veszedelmes az, ha valaki pénzzel vagy bármiféle megtévesztéssel állítja szolgálatába a közvélemény kifejezését. A rossz békefeltételeknek is a közvélemény megtévesztése volt az oka, — amint a délelőtt folyamán Kutkafalvy t. képviselőtársam igen szépen elbeszélte — mert igenis, az a nép nem vágyódott Magyarországtól elszakadni, igenis ragaszkodott ahhoz, hogy velünk maradjon, de az entente-nál megtévesztették a közvéleményt. Nagy hátrány, hogy az ország lakosságának többségét kitevő becsületes földmivesnép nem vehet részt a közvélemény kialakításában, mert reggeltől sötét estig dolgoznia kell és szétszórtan él; ezt tehát a városi nép irányitja leginkább. Az utóbbi időkben is kialakult és tartja magát egy meghamisított hir. Leginkább az is volt célja mai felszólalásomnak, hogy ezt megcáfoljam. Nem hiszem ugyan, hogy teljesen sikerüljön megcáfolnom, mert igen megrögzött ez a hir, és azért sem, mert nekünk, magyaroknak, van egy rossz szokásunk, hogy bármilyen jelszót vagy sületlen hirt közénk dobnak, mi azt kritizálni és a valódiságát vagy következményeit vizsgálni restek vagyunk, hanem egyszerűen elhisszük és azután arra alapítunk is. így vagyunk ezzel a hirrel is. Nem tudom, hogy rosszakaratból, tájékozatlanságból vagy milyen számítással terjesztették, de mindenki ismeri azt a hirt, hogy minden gazda milliomos, minden gazdának a ládafia tele van pénzzel rogyásig. Nincs az a pesti gyermek vagy felnőtt, vagy falusi asszony, aki ne látta volna, hogy a lebélyegzésnél hogyan mérték a gazdánál zsákokban a pénzt és a gazda végül egy zsák pénzt adott annak, aki segitett neki a pénzt lemérni. Azt, hogy ki volt gazda, nem tudta senki, nem is kereste senki. Később,; a Bákócziuton is láttak egy asszonyt, amint ment egy bankókkal tele zsákokkal megrakott szekéren és amikor a szél kikapkodta a lyukas zsákokból a bankót, a közönség kapkodta ós jól mulatott rajta a nép. Mindenki ugy újságolta, hogy: »En nem láttam, de a Marcsa látta!« A mi cselédlányunk is azt mondta, én nem láttam, de látta a Marcsa. Én csodálkozom rajta, hogyan adhat az Isten annyi pénzt annak, akinek még annyi esze sincsen, hogy uj zsákot vegyen és abba /akja a pénzt. En is félig-meddig Pesten lakom, így mondják a pestiek, így mondom én is. Ezt a pénzlebélyegzés alatt mondták. Most jött a pénzkicserélés. Két héttel a cserélés előtt egy vicclap — mint a közvélemény kifejezője — jelezte, hogy miként viszik a jól táplált falusi asszonyok batyukban, a férfiak pedig zsákokban a pénzt kicserélésre a pénztárakhoz, a városiak pedig soványan, hátgerinchez nőtt gyomorral nézték irigykedve a falusiakat a pénzkicserélés előtt két héttel. (Derültség.) Ezek után én nem keresem, hogy az ország mely részében vannak azok a gazdák, akiknek zsákszámra van pénzük, mert előttem ez a zsák olyan kicsinyre zsugorodott, hogy az egy madzagon jól megfér a falusi ember nyakában és azért tartja ebben a pénzt, mert nem telik bőrtárcára. (Ugy van! jobb felöl.) Nem azt keresem tehát, hogy hol vannak ezek a jómódú gazdák, hanem hogy ki hihette el ezt a hirt. Aki a falun ismeri az életet a maga valóságában, az nem hitte el, a városban azonban, ahol csak könyvekből és képekből ismerik a falusi életet, igen sokan, még komoly emberek is elhitték, ha nem is így ebben a beállított formában, de hogy a legtöbb pénz ott van a faluban; ez szent meggyőződésük volt. Hiszen bár igy volna, nem volna semmi csoda. Ha a társadalom bármelyik osztálya annyit dolgoznék napi 18 órán keresztül olyan ruhában és olyan koszt mellett, mint az a földmives nép, majdnem meztelenül, sokszor az ebédje egy karaj kenyér és egy darab szalonna, a vacsorája egy karaj kenyér és egy csupor tej, — mert hiszen nincs ideje vacsorát főzni az asszonynak — akkor mind milliomos volna. De a gazda munkája olcsó, abból igazán nem lehet meggazdagodni. Nem mondom, — az igazságnak tartozom annak a kijelentésével — hogy vannak gazdag falusi emberek, vannak milliomosok is, de nem a földturásból, hanem azok, akik bort, sertést, marhát vettek nyereségre és meggazdagodtak. De ilyen meggazdagodott emberek vannak minden társadalmi osztályban, vannak a tisztviselők között is, akik mindenesetre tagadhatatlanul a legrosszabb helyzetben élnek közöttünk. Azonban általában ugy élnek a gazdák, hogy ha helyre akarnák hozni a gazdasági felszereléseket, a lerongyolt épületeket, ha fel akarnák ruházni a lerongyolt családtagjaikat, akkor vagy az ingatlanságtól, vagy az ingóságoktól kellene teljesen megválniok. Hogy mégis az a felfogás, hogy minden gazda milliomos, ez veszedelmes az országra nézve is. Mert gondoljuk csak meg, hogyha ezzel minden lap tele van, ha képekben és Írásban hirdetik ezt, lehetetlen, hogy ez el ne jusson a jóvátételi bizottság fülébe is. Taszler Béla : Már oda is jutott ! Pásztor József: Ha pedig ezt meg tudja vagy már mégis tudta, ugy fog gondolkozni, ahogy én is gondolkoznám, ha benne volnék, hogy Magyarország földmivelő ország, legtöbb benne a földmives, minden földmives pedig mil51*