Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-201
402 A Nemzetgyűlés 201. ülése 1921. évi június hő 3-á/n f pénteken. rajtaszáradt az oda fizetett 50 krajcár a panaszlom Ha viszont hibásnak találták, meg kellett neki tériteni az 50 krajcárt. Ezek ismerték az embereket, ismerték a népet mindenféle rafinériájával, gyávaságával egyetemben és sokkal igazságosabban tudtak Ítélkezni, mint a legdrágább birák. Ha azután egyik vagy másik fél nem nyugodott meg, kivették a végzést és elvitték a járásbírósághoz. De ennek helyzete is megkönnyebbült, mert olyanok hozták az első Ítéletet, akik ismerték a feleket. Az 50 krajcár olyan szégyenösszegszerü volt, ép ugy megbélyegezte azt, aki hibás volt, mint most azok az ezrek, amiket ügyvédek közben jöttével kell fizetni. Es mondom, sokkal ig gosabb is volt, mert a biróságnál, amely nem ismeri sem az egyik, sem a másik felet, minden attól függ, hogy melyik az ügyesebb, melyiknek van jobb ügyvédje, és az nyeri meg a port. így lehetne a tisztviselők számát csökkenteni. Minden módot fel kell használni arra, hogy a tisztviselők létszámát apasszuk, de előbb produktiv munkára kell őket beállitani. A tisztviselők számának apasztásánál helyeslem ugyan Kerekes Mihály barátom eszméjét, hogy elsősorban a gazdagabbak álljanak félre, hiszen ezt hazafiasságból is megtehetnék, álljanak félre azok, akiknek van miből megélni és adják át a helyet azoknak a kartársaknak, akik csupán a fizetésükre vannak utalva. Leben und leben lassen, mint a német mondja. De a természetbeni ellátásnál furcsán is tűnik fel, hogy olyanok, akik vagon búzákat adnak el és százszámra kövér sertéseket, igénybe veszik azt a pár kilogramm lisztet és zsirt. De mindamellett, mélyen t. Nemzetgyűlés, igazságtalanságot látnék abban is, hogy valaki, akármilyen jó tisztviselő és akármilyen ambicióval dolgozzék is, ne maradhasson tisztviselő, mert vagyona van. Én ennek is megtalálnám a módját. Precedens is van rá. Ott van pl. a falusi biró, aki alig képes ráfizetés nélkül dolgozni és mégis szolgálja a közt. Van olyan nagyobb község, hogy mindennap igénybe van véve és egy esztendőre mégis csak 300 koronát kap, de azért vágynak a polgárok erre a megtisztelő állásra. Régente egy alispánnak 300 forint fizetése volt . . . Taszler Béla : A régi jó világban ! Pásztor József : ... és ha az alispán csak egyszer adott is vacsorát, amit rendesen szokott adni, az jóval többe került ennél, de amikor megüresedett egy állás, mégis több pályázó volt, mert megtisztelő volt az alispáni állás. Nem is kell olyan messzire menni. Itt vagyunk mi, nemzetgyűlési képviselők; mi is alapos ráfizetéssel dolgozunk és azért szivesen dolgozunk. Csak vegyék ide a vagyonosabb tisztviselőt is és azokat, akik arra alkalmasak és hajlandók, a jövőben is lehet alkalmazni. Súlyt helyezek azonban az alkalmasságra, ami alatt nem azt értem, hogy kinek van meg a szükséges iskolai bizonyítványa, mert ez mindenkinek megvan, hanem ha már létszámapasztásról van szó, elsősorban azokat kell meneszteni, akik kegyetlen basák módjára szeretnek uralkodni a nép fölött és ezzel mutogatják, hogy szükség van rájuk, mert ezek idegenitették el a nemzetiségieket, ahogy Kutkafalvy képviselőtársam délelőtt mondotta. De nem kell azt gondolni, hogy ez talán nemzetiségi üldözés volt. Mondok is példát rá. Engem egyszer beidéztek Kassára, mert a községet beperelte egy cég, a tüzfecskendő végett és a bíróval engem küldtek ki a tárgyalásra. Tótok és magyarok vegyesen voltak ott. A járásbíróságon az irnok reggel sorban felolvasta, kik vannak ott, hát mind jelen voltunk. A mi bírónknak különös ismertető jele volt a nagy bajusza, amely olyan hosszú volt, hogy a fején hátul is megköthette. Amikor a jelentkezés megtörtént, megkezdődtek a tárgyalások. Látok ott egy értelmes tót embert, aki észrevette, hogy ki van irva a sorrend, ki mikor következik és már rákerült volna a sor, de még nem hívták be. Előbb bekukucskált a kulcslyukon, azután félénken, reszketve benyitott. A járásbirő nekitámad : Marha tót, igy meg ugy, hogy mer bejönni, ha nem hívják, pedig akkor már el volt makacsolva. Ezután már mi nem mertünk bemenni. A bíróval együtt ott álltunk, végre azt gondoltam, hogy ez az ember is csak egy kanállal eszik, én sem maradok adósa, hát benyitok. Barátaim — szól a járásbirő, el vannak makacsolva. Ügyvédjük nem volt itt, el vannak makacsolva. Azt mondja erre a mi bírónk: Kérem tetszik emlékezni a nagy bajuszomra, én itt voltam végig, amikor ki tetszett kiáltani a nevemet. Az irnok is erősítgeti, hogy: Igen, itt volt, jelen volt. Nem tudok rajta segíteni, menjenek Aranyossy ügyvédhez, válaszolta a járásbirő. A birónk aztán kalapját a földhöz vágta, kezét az ég felé emelte és felkiáltott : Isten, hol vagy ! Erre eldőlt minden. Nem tartották meg a tárgyalást. De mondom, nem a nemzetiségeket üldözték itt, hanem általában a parasztokat, illetve nem is üldözték, csak nem vették semmibe. Erről igen sokat lehetne beszélni a tekintély helyreállításával kapcsolatban is. De ha a létszám apasztásáról van szó, az ilyeneket kell meneszteni, akik igy bánnak a néppel és meghagyni azokat, akik a néppel együtt éreznek a nép és az ország gazdaságának megerősítésén, meg kell hagyni azokat, akikben a nép a vezetőjét, tanácsadóját, pártfogóját látja, nem pedig ellenségét. Mert hogyan lehetne azt kívánni, hogy a nép ingyen fuvarozzon a tisztviselőnek és hozzon érte súlyos áldozatokat minden téren, ha ellenségét látja benne. Azután számot kell vetni az ország lakosainak teherbiróképességével is és ezt a leglelkiismeretesebb, legalaposabb vizsgálat tárgyává kell tenni, minthogy itt igen súlyos és következményeiben veszedelmes tévedéssel állunk szemben, ami a közvélemény meghamisítására vezetett.
