Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-201

A Nemzetgyűlés 201. ülése 1921. het vegyük le a városról, hanem azt, hogy a kiadások okait szüntessük meg, amennyire lehet. Hisz, hogy a város nincs erősebhen megadóztatva mint a falu, az abból is kitűnik, hogy ha valaki egy autót akar venni, annak egy százalékos forgalmi adót kell fizetnie, mig ha valaki egy darab marhát vesz, melyre pedig nem luxusból van szüksége, mert szántani akar vele, az után már három százalék forgalmi adót fizet. De nem kivánok tovább vitázni e fölött előttem szólott t. képviselőtársammal, mert félek, hogy mindketten elrontjuk egymás dolgát és mindkettőnknek udvarlása hidegen hagyja a pénzügyminister urat. Rátérek tehát arra, hogy miként lehet apasztani ezeket a nagy kiadásokat. Ha a költségvetést lapozgatja az ember, önkénytelenül is megakad a szeme a személyi kiadások után rakott hosszú számsoron. Ha a költségvetést alaposabban vizsgáljuk, kitűnik, hogy a személyi kiadások 80°/o-át teszik ki a költségvetésnek. Hát, hiába javítjuk a valutát, hiába csinálunk csodával határos dolgokat, tehetünk akármit, ezt igy nem, fogjuk kibirni. Ezzel tisztában kell lennünk. En a legsürgősebb teendőnek tartanám ipartelepek létesítését, legalább annyit, hogy a hazai nyersterményeket feldolgozhassuk, (Helyeslés.) e célból a vizierők kihasználását, ahol a víznek esése van, villanytelepek létesítésére és egyéb gépek hajtására, hogy minél előbb produktiv munkába tudjuk állítani szellemi munkásainkat. Talán igen sokan azt mondhatnák erre, hogy volna-e szivem kitenni a tisztviselőket az utcára? Hát hiszen szinte fáj, hogy nem tudják megérteni, hogy nem azt akarom, hogy az utcára tegyék ki őket, nem az exisztenciáját akarom megtámadni a szellemi munkásoknak, hanem féltem az egész ország exisztenciáját. Mert mit segítünk mi a tisztviselőkön azzal, ha most talán szeretetből meghagyjuk mostani állapotukban, amikor rövid idő múlva velük együtt mi is az utcára kerülünk. Azt mondják sokan, hogy az ipartelepeket nem lehet megcsinálni most, mert nincs munkás és nincs pénz. Én nem tudom, hogy lehet egy időben mondani, hogy nincs munkás és sok a munkanélküli. Van itt munkás, csakhogy ugy a fizikai, minta szellemi munkás magának való munkát keres mind, illetve nem is magának való munkát keres, hanem elrontották a népet a munkanélkülisegélyekkel ; ahelyett, hogy munkát adtak volna nekik, munkanélküli-segélyeket adtak, és ha munkanélküli-segélyt kapott valaki, akkor sokkal könnyebb volt neki láncolni, vagy egyéb foglalkozást folytatni, és abból megélnie, mint dolgozni majdnem ugyanannyi bérért. Be kellene azután hozni a munkakényszert. Azt még megértem, hogy amikor a sátoraljaújhelyi munkások elmentek a szerencsi cukorgyár földjeire répát ásni, azt mondták, hogy fázik a kezük, az nem nekik való munka és hazamentek, de most megNEMZETGYÜLESI NAPLÓ. 1920—1921. — X. KÖTET. évi június hó 3-dn

} pénteken. 4Ô1 ütközéssel olvasom Abauj-Torna vármegye alispánjának évnegyedes jelentésében, hogy egy esztendő óta kilenc számvevőt keres és nem tud a vármegyében találni. Ezt nem tudom megérteni. Be kellene hozni a munkakényszert itt is, miként Bulgáriában, mert mással mint munkával nem lehet az országot kivezetni a veszedelemből. Azt is mondják, hogy nincs pénz. Én a pénzügyi bizottságban egy alkalommal azt mondottam Korányi volt pénzügyminister urnák, hogy nyúljon a hadimilliókhoz. O azt felelte : nem lehet, azokat tartogatom, mert kellenek az ipar továbbfejlesztéséhez. Erre az volt az ellenvetésem, hogy én jobban bizom a pénzügyminister urban, mint ő saját magában, hiszen ma ő Magyarország pénzügyministere és ha a hadimilliókat elveszi, azok az ő kezébe kerülnek és nem fogja kidobni, hanem ha az ipar tovább fejlesztésére szánta, arra a célra fogja fordítani ; de mivel biztosit engem a minister ur arról, hogy azok, akiknél ezeket a milliókat meghagyták, ugyanerre a célra fogják fordítani? Ha ezeket nem lehet is előkeresni, bizom benne, hogy a pénzügyminister ur utána fog nézni, hogy a hadimilliókat valahogyan megkerítse. De ha ez nem volna lehetséges, ugy a legszélesebb körökre kiterjedőleg a legkisebb « összegekkel is jegyezhető részvényeket kellene kibocsátani a hadikölcsönjegyzés mintájára és én hiszem, hogy ha a népnek megmagyarázzuk, hogy itt az ország helyreállításáról van szó, az nem fog elzárkózni előle és mindenki sietni fog egy bizonyos összeget erre a célra leadni. A legnagyobb bajunk az, hogy nem tudunk annyi tisztviselőt eltartani. Nem annyi tisztviselőt kell alkalmazni, amennyit, címeket keresve és találva protekcióval el tudunk ide-oda dugdosni, hanem amennyire tényleg szükség van. Hiszen, hogy mennyire lehet mellőzni a hivatalokat, arra igen jó példa az én községem. A járási, valamint megyei székhely, sajnos, meg van szállva. Vasutunk nincs. A járásbíróság 50, a törvényszék pedig több mint 100 kilométernyire van tőlünk. Amióta ez a helyzet, azóta egyáltalán nem pereskedik senki. Ha az egyik pofoncsapja a másikat, ez visszacsapja. Ha az egyik azt mondja valakinek, hogy gazember, a másik visszamondja neki, hogy a gazember te vagy. De annak megállapítására, hogy melyik a nagyobb gazember, nem mennek 50 kilométernyire a bírósághoz. Ez példa arra, hogyan lehet mellőzni a bíróságot. Régebben az történt minálunk, hogy ha valakinek ilyen baja volt, ha pl. megsértették egymást, vagy más ilyesféle ügyben a községi elöljárósághoz mentek, a reformátusok pedig a presbyteriumhoz, amely a lelkész elnöklete alatt vagy az elöljáróság a jegyző közbenjöttével ítélkezett. Letettek az elöljáróságnál 50 krajcárt, ezt ugy nevezték, hogy törvénypénz, mire összegyűlt az elöljáróság és megállapította, hogy melyik a hibás. Ha nem találták a panaszlottat hibásnak, 51