Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-201

400 À Nemzetgyűlés 201. úlése 1921. évi június hó 8-án, pénteken. Ugyebár, ez a törvény álláspontja, ez volt a törvényhozás álláspontja, ez volt minden pro és kontra felszólaló képviselő urnák is a nézete és a véleménye. Már most ez a teória. És mi lett a praxis? A praxis az lett, hogy nemcsak az első évfolyamban, de a további évfolyamok­ban épolyan numerus clausus, épolyan kor­látok léptek ténylegesen életbe, mint az első­éves tanfolyamoknál, hogy épen olyan korlátolt számban vették fel, épen olyan lehetetlen indo­kokból utasították vissza a jelentkezőket ; diákok szóltak bele és ők döntötték el, hogy erkölcsi szempontból ós egyéb okokból ki megbízható és ki nem. A végeredmény az volt, — és ez nem válik nagy dicsőségére a kultuszkormánynak — a végeredmény az volt, hogy a törvény törvény­telen kezelése folytán egypár kikeresztelkedett zsidógyerek bejutott, de a zsidóknál époly szigo­rúan mérték a törvény ellenére a későbbi év­folyamokba való beírást, mint az első évfolyam­nál és nem nagyobb százalék jutott be a buda­pesti egyetemekre és a műegyetemre ezek közül a későbbi évfolyambeliek közül, mint az első évfolyamra, dacára annak, hogy mást Ígértek és a törvény is mást igért. Kinek van ebből haszna ? Sallay János: Túlprodukció van! Pető Sándor: Mindegy, kérem. A szülők kénytelenek voltak gyermekeiket külföldre adni. Az a sok pénz, amit a jómódú szülők gyerme­kük nevelésére fordítottak, mind külföldre, ment. Ebből is nagy gazdasági előnyünk volt. És még egy sérelem történt a szigorlatoknál, — nem tudom, hogy orvosolva lett-e. (Mozgás a közé­pen.) Képviselőtársam, aki kolozsvári egyetemi tanár, talán jobban tudja. T. i. az egyetemi szabályok azt kívánják . . . Vázsonyi Vilmos: Rég el van intézve. Pető Sándor : Akkor a szigorlati kérdésről nem beszélek. Szádeczky-Kardoss Lajos : Sokkal több a zsidók százaléka, mint eddig volt. Vázsonyi Vilmos: Nem a kolozsvári egye­temről van szó. Az, ellen nincs semmi kifogás. Pető Sándor : Én tehát arra kérem a t. kultuszkormányt, ha már fenn akarja tartani — nem hiszem, hogy sokáig fenmaradhatna egy ilyen törvény — akkor legalább hajtsák végre, hajtsák végre korrektül, (Egy hang jobb/elől: Szigorúan!) és ne legyen visszaélés a törvény­végrehajtásánál. Evvel én be is fejezem felszólalásomat. Méltóztatik látni, hogy túlságos bizalommal a mai kormányzat iránt nem viseltetem. Nem elegit ki engem sem a gazdasági politika, amint ezt részletesen kifejtettem; nem látok javulást a közrend tekintetében sem. Mesterséges akadá­lyokkal teszik lehetetlenné, hogy itt végre köz­szabadság és jogegyenlőség legyen, hogy itt végre törvények uralkodjanak, nem pedig ren­deletek, (Mozgás a középen.) és hogy csak fele­lős hatósági tényezők gyakorolhassanak be­folyást az emberek szabadságára és életérde­keire. Karafiáth Jenő : Es ezt komolyan mondja ? Sallay János : Becsületes embernek haja­szála sem görbül meg. Pető Sándor: En nagyon sajnálom, hogy itt a ministerelnök ur annyira lekicsinyelte azokat a kívánságokat, amelyek a jogrend érde­kében felmerültek. Nagyon sajnálom azért, mert meg vagyok győződve, hogy politikailag és gazdaságilag csak használhatnánk ennek a sze­gény, agyonnyomoritott országnak, ha mind­azokat a törvényszerű igényeket, amelyeket bal­oldalról hangoztatnak, a kormány komolyan venné és az életbe át is ültetné. Ezen bizalmat­lansági állapotomból kifolyólag a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés.) Elnök : Az ülés délután 4 óráig felfüg­gesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Szabóky Jenő jegyző: Pásztor József! Pásztor József: Igen t. Nemzetgyűlés! Az előttem felszólalt Pető t. képviselőtársam beszéd­jének csak egy részével óhajtok röviden foglal­kozni, de abból nemcsak azzal, amit elmondott, de azzal is, amit nem mondott ugyan el, de lehetet­len ki nem olvasni beszédjéből, ü elismeri ugyan, hogy sok adó kell, de nem azt keresi és kéri, hogy a kiadások okai szüntettessenek meg, vagy hogy ujabb adóalanyok létesíttessenek, hanem egy­szerűen azt mondja, hogy az Istenért, ne rak­janak a városra annyit. Mi mást lehet ebből érteni, mint azt, hogy ha egyrészt nem csök­kentjük a terheket, másrészt a városról levesz­szük, akkor a nagyobb teher a vidékre neheze­dik, hisz az már úgyis megszokta. Es ezt oly szép szavakkal és hajlongások közt tudta előadni, olyan jól tudott a pénzügy­minister urnák udvarolni, hogy, őszintén meg­vallom, féltékeny lettem rá, mert a pénzügy­minister ur ceruzája után kapott és jegyezgetni kezdett, amiből azt következtettem, hogy Pető barátomnak sikerült meghódítania a pénzügy­minister urat. Megvallom őszintén, nem érzem magamat olyan hős lovagnak mint Pető bará­tom s gyengeségem érzetében az igazsághoz fo­lyamodva, azzal akarom bebizonyítani, hogy a város nincs erősebben megterhelve, mint a falu. Hiszen ha valakinek van Budapesten egy háza, és az illető, mondjuk, 30 éves, munkaképes ember, az nem kívánhatja, hogy házának jöve­delméből megélhessen, még ha nagy tőke is volna benne. A falun, ha valakinek ugyanolyan értékű vagyona van, annak amellett igen sokat kell dolgoznia, hogy megélhessen. Aztán a vá­rosban minden kényelmet megtalál az ember, míg a, falun sárban járnak, kényelmetlenebb az élet. Én tehát jobban szerettem volna, ha Pető barátom nem azt mondta volna, hogy a ter-

Next

/
Oldalképek
Tartalom