Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-199
A Nemzetgyűlés 199. ülése 192 valamennyi erős borainkat szintén erre a célra felhasználni. Amint már az előbb emiitettem, könnyű hegyi borainkat és az erősebb jófajta homoki borainkat dolgozzuk fel pezsgőnek, a többi borból pedig, melyet saját fogyasztásunkra meg nem tartunk, csináljunk konyakot szprittelésre és kivitelre. Ilyen alapon gondolom, hogy borkereskedelmünk és borkivitelünk óriási módon fellendülne és meghódítaná a világpiacot. Azonkivül — amint valószínűleg t. képviselőtársaim valamennyien tudják — a mi pincekezelésünk olyanforma, hogy jóformán a tulajdonosnál minden hordóban más és más fajta bor van. Ez önként következik a szőlőnek fekvéséből, különböző éréséből és abból, hogy nagy tömegben nem lesznek a borok egalizálva. Ha igy kerül ki a borunk a külföldre, akkor természetesen kevesebb értéket képvisel. Ami a speciális, különösen homoki szőlőinknek nagy területét, Szabolcs megyének bortermelését illeti, erre vonatkozólag fel kell említenem, hegy az elmúlt évben minden hektoliter ber előállítása circa 1500 koronájába került a tulajdonosnak, még pedig azért, mert roppant rcssz termés volt. Ma ott állunk, hogy azoknak, akik az elmúlt télen véletlenségből kellő időben nem értékesítették a boraikat, ma ugyanezt az árat igérik. Hol van ebben az esetben még a boritaladó ? Ez már tisztán a termelőnek külön kasszájára van szorítva. Griger Miklós: Szegény szőlőbirtckesek ! Jármy József : Ez így van, be tudom bizonyítani. A borkivitelnek hirtelen megszorítása, — amint azt Gaal Gaszton képviselőtársam is felemiitette — a borkiviteli engedélyeknek hosszadalmas megszerzése okozta azt a helyzetet, hogy hirtelen áresés állott be, ugy hogy meglehetősen nagymenynyiségü borunk van idehaza. Ami borainknak belföldi ellenőrzését illeti, erre vonatkozólag kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy majdnem, nonsens-számba megy az, hogy a bor ellenőrző bizottság összetétele a helyi egyénekből szokott állani. Ez igen sok kellemetlenségre szolgáltathat okot. A bor ellenőrzését ne bizzuk laikusokra, bortermelőkre, mert ehhez vegyészmérnökök kellenek s kell egy erősebb országos központ megszervezése, a mire vonatkozólag bátor vagyok előterjeszteni egy határozati javaslatot, melybe összefoglaltam az erre vonatkozólag elmondottakat. Határozati javaslatom, a következőképen szól (olvassa) : »Utasítsa a Nemzetgyűlés a kormányt, hogy az 1921. évi boritaladó törvény idevágó pontja értelmében a tényleg megállapított, tetemesen leszállított borárakkal szemben a hefctoliterenkint fizetendő 84 koronás illeték leszállittassék. Továbbá, hogy a fölös borkészleteinknek az export öröknek sürgősen adandó kiviteli engedélyekkel ut nyittassék a külföldre. Köttessék a szomszéd államokkal oly egyesség, amely ezen legfőbb termékünknek ott állandó piacot biztosit. Utasítsa a Nemzetgyűlés a földmivelésügyi minister urat, hogy egy 1. évi június hó 1-én, szerdán. 307 oly modern követelményeknek és a világpiac kívánságainak megfelelő bortörvényjavaslatot teijesszen elő, amely a külföldi értékesítést előmozdítja, és amely egyúttal hathatósabb belföldi állami ellenőrzés alá veszi borainkat.« Mivel a szeszpárlatról már említést tettem, hehetetlen, hogy amit t. képviselőtársaim megelőzőlen már annyiszor szóvá tettek itt, meg ne említsem a kisüstök kérdését is. A szőlőtermeléssel kapcsolatosan rengetegolyan anyag áll elő, amely nemzeti és nemzetgazdaságiam szempontból nem szabad, hogy kárba vesszen, öriási értékeket képviselnek ezek. Ilyen a törköly, ilyen a sepiü. És a gyümölcstermelés sem képzelhető el anélkül, hogy a fö'ö sieges anyag, amely a nyersterményen, vagy aszalvany on, avagy gyümölcsízen kívül megmarad, ne ért ékesít ődjék, hanem kárba vesszen. Ezek mind kiváló anyagok arra, hogy belőlük szeszt főzzünk. Jelenleg pénzügyi szempontból ugy áll a dolog, hogy formálisan teljes lehetetlenség a szeszt ugy értékesíteni, hogy abból valami jövedelem álljon elő. Az árak ma oly alacsonyak, hogy az állami illetékek lefizetése és a főzési költségek fedezése után a gazda jóformán minden bevételét felemésztette, ugy hogy alig-alig nyer valamit» Egyike legkiválóbb és leginkább sürgős pénzügyi problémáinknak az Alföld fásítása és ezzel kapcsolatosan a fa termelés fokozása volna. Erie már többen rámutattak, nekem azonban ki kell emelnem, hogy ha már fá sitiink, ne csak tüzrevaló fát ültessünk, hanem kocsiipaiunkat, gyáriparunkat, bútoriparunkat is igyekezzünk ellátni a szükséges műfával. Erre a célra alkalmasok volnának az ültetésre az amerikai cária fajták, amelyek ott Hycori néven szerepelnek. Saját sze'id diófák, azonkívül vannak óriási, gyorsan növő amerikai tölgyfélék, továbbá fenyőfélék, mint pl. a Chamaecyparis Lawsoniana, Tsuga Douglasii, Picea sitchensis stb. Ezen fenyőfélék ku önösen azéit volnának tekintetbe veendők, mert az Alföldnek igen sok szikes területe van, és ezen szikes területen a földszin kevésbé bir szikkel s ennek folytán ottan a fenyőfélék még díszlenek, holott mélyebb gyökérzetü fák kezdetben csatornázás és vizcsapolás nélkül tönkremennek. Nagyon figyelemreméltó volna, ha meglévő akácfasoreinkná 1 mindenütt azoknak levágása alkalmával jobbra-balra csekélyebb árkokat húznának a tulajdonosok, amely esetben minden átvágott gyökérnél uj hajtást kapnának és ezáltal elérhetnék azt, hogy egy fasorból néhány öl vagy méter szélességű szalagerdőt kapnának, amely rövid 9—10 év alatt már vágható tüzelőfát adna. Szemes terményeink értékesítése körül kénytelen vagyok rámutatni arra, milyen veszedelemmel jár az, ha összes szemes termeivényeinket évről-évre kivitel tárgyának tekintik anélkül, hogy megfelelő tartalékot hagynánk itt bent, a, belföldön. Ezért indítványoznám állami gabona39*
