Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-199

21. évi június hó 1-én, szerdán. 292 A Nemzetgyűlés 199. ülése 19, előtt ezt tenném, kénytelen vagyok leszögezni újból egy tényt az elmúlt vitából. Kénytelen vagyok megállapítani, hogy azokra a kérdésekre, amelyeket én és politikai barátaim közül mások is a programmvita alkalmával a ministerelnök úrhoz intéztek, feleletet nem kaptunk. Én nem akarom ezt a talán izgató anyagot újra beledobni a vitába, azért tisztelettel egyszerűen megismétlem azt a kérdésemet, hogy IV. Károly ittléte alkalmából vállalt-e a magyar kormány akár anyagi, akár közjogi tekintetben oly kötelezettségeket, amelyeket magára nézve kötelezőnek tart. Fel kell vetnem ezt a kérdést újból és feleletet kell várnom rája, mert ha nem kapok, akkor kénytelen vagyok a külföldi lapokban megjelent hireket valóknak elfogadni. (Halljuk ! Halljuk !) Újra felvetem itt a kérdést az igen t. ministerelnök úrhoz, a külügy minister úrhoz, sőt a pénzügyminister úrhoz is : igaz-e, hogy Boroviciny Gyula követségi tanácsos IV. Károly mellé szolgálattételre, be van rendelve ? (Mozgás a szélsöbáloldalon.) En várom, t. Nemzetgyűlés, erre a feleletet. En ugy vagyok informálva és pedig igen jó helyről, hogy szolgálattételre a magyar kormány egyik követségi tanácsosa, Boroviciny Gyula IV. Károly mellett van beosztva. Sándor Pál: Ki adta a pénzt rá? Rassay Károly : T. Nemzetgyűlés ! Az általános pénzügyi politikát nem igen kivánom birálat tárgyává tenni, nem pedig azért, mert valamiképen ugy érzem, hogy itt a pénzügyminister urnák a diktátori minőségével a parlamenti felelősségnek egy egészen speciális helyzete állott elő. Â minister uré az egész dicsőség, de a minister uré az egész felelősség is. A minister urat elhívták a nemzetnek élére, a minister ur kikötötte azt, hogy az ő pénzügyi politikájába — amit, egész őszintén megvallom, sem én, sem mások egészen végiglátni képesek nem voltak, lehet, hogy épen ezt kivánja az ő politikája — avatatlan kézzel bele ne nyúljunk. Amikor azonban ezt a tényt megállapítom, akkor logikusan le kell szögeznem azt a másik megállapításomat is, hogy felelősséget sem tudok vállalni a pénzügyi politikáért, mert ha az operáló orvos — és a sok szellemesség között talán ez volt a legtalálóbb — azt mondja, hogy menjetek távol az operációs asztaltól és ne fogjátok meg a kezemet, akkor, még ha aggályom van is, nincs erkölcsi bátorságom, hogy ahhoz a kézhez hozzányúljak. Egyet kénytelen vagyok azonban megállapítani, azt, hogy a t. pénzügyminister ur szimfóniájában bizonyos zavaró, disszonáns hangok jelentkeztek az elmúlt napokban és jelentkeztek a koronának zürichi esése következtében. Csak azért mondom, hogy disszonáns és zavaró hang, mert a t. pénzügyminister ur helyes öntudattal, — mert öntudat nélkül politikát csinálni nem lehet — de talán nem egészen helyes nyíltsággal azt hirdette a nemzet előtt, hogy a valuta emelkedése az ő konzekvens pénzügyi politikájának eredménye. Erről az öntudatmagasságról a pénzügyminister úrral együtt mi magunk is egy kicsit lezuhantunk, amikor a pénzügyminister ur a napokban azt a megállapítást volt kénytelen tenni, hogy odakünn a spekuláció nagyon dolgozik, felvitte a koronát és a spekuláció le is zuhantatja. En nem vagyok matematikus és ezek után nem tudom kiszámítani, hogy a korona emelkedéséből mennyi Írandó a pénzügyminister ur öntudatos politikájának javára és mennyi írandó az általam nem ismert mértékű spekuláció javára. T. Nemzetgyűlés ! Mi voltunk egynéhányan, akik bár a hozzá nem értés távlatából bizonyos aggodalommal néztük a pénzügyminister urnák azt a kijelentését, hogy ő a valutát meg fogja javítani, rövid idő alatt és hamarosan fogja megjavitani. Mi ugy éreztük, t. Nemzetgyűlés, hogy a mi valutánk leromlását hosszú éveknek, abnormális éveknek egymásra ható gazdasági okai idézték elő, és valahogy a mi egyszerű eszünkkel ugy gondoltuk, hogy ennek megjavítása sem lesz lehetséges máról holnapra, hanem csupán azoknak a gazdasági okoknak fokozatos kiküszöbölésével, egy normális, lassú, csendes folyamat utján. Ugy látom, t. Nemzetgyűlés, hogy az idő némileg a mi álláspontunkat igazolja, mert most már a pénzügyminister ur is megállapítja, hogy az igazi, a stabil valutajavulás egyedül és kizárólag a termelésnek és munkának teljes felvétele mellett lehetséges. B. Szterényi József: Egyebet se mondott Mindig ezt mondta hónapok óta! Hegedüs Loránt pénzügyminister : Ezt mondtuk! Rassay Károly: T. Nemzetgyűlés! Ha az általános pénzügyi politikával nem is kívánok foglalkozni, de legyen szabad mégis az államháztartásnak mintegy azt mondhatnám technikai rendjével kapcsolatos abuzusokat illetőleg néhány észrevétellel kitérnem. Egyet megengedek magamnak, t. Nemzetgyűlés, nevezetesen főbb vonásaiban birálat tárgyává kivánom tenni, volt-e tényleg szükség arra, és ha volt, miért volt rá szükség, hogy a Nemzetgyűlés az 1920— 21. évi költségvetést letárgyalja. Egy ilyen költségvetést tárgyalni, amelyet, mint visszatérek rá, maga a javaslat indokolása posthumusnak nevez, teljesen szokatlan. Erre nincs példa sem nálunk, sem a külföldön. Erezte ezt a t pénzügyi bizottság is, amikor ennek a pénzügyi javaslatnak azt a kissé különleges jelzőt adta, hogy posthumus-javaslat, és én kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez a javaslat valóban a posthumus, az utószülött jogi helyzetét osztja és mindazt a gyanakvást és bizalmatlanságot indokolja, amit a jogi és társadalmi életben az ilyen utószülöttekkel szemben szoktunk tanusitani. (Derültség a baloldalon.) Ugron Gábor : Nem tudjuk, hogy kié !