Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-198

264 A Nemzetgyűlés 198. ülése 19, kitania egy fórumot, amelynek hivatása lett volna az ország sorsának intézése. Miután teljesen nyilvánvaló volt és az akkori munkapárti államférfiak és képviselők is azt mondták, liogy ők itt többé a kormányt át nem vállalhatják, meg kellett alakitani egy olyan testületet, amely bevonva a parlamenten kivüli elem.eket is, ezen elemekkel együttvéve próbálja lecsititani azt a rettentő helyzetet, ami itten volt. S hogy az a helyzet miként ál] t, az még mindannyiunknak élénk emlékezetünkben van. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A forradalom igazi oka tehát a háború elvesztése volt, az, hogy a katonák visszatérésére vonatkozó október 2-iki Ígéretet nom tartották be, oka volt a katonák rendetlen hazaözÖnlése, Károly király manifesztuma, az élelmiszerhiány, a nyomor, az ország kimerültsége, a kormány teljes tehetetlensége, a nyolcnapos interregnum, amely akkor minden kormány nélkül volt, az, hogy egy energikus politikus sem találkozott, aki élére állott volna a mozgalomnak.es végül az osztrák diplomáciánk átkos és aljas árulása — ezek voltak az én nézetem szerint a forradalom okai. De menjünk tovább egy lépéssel, t. Nemzetgyűlés. A király kineveztje Károlyit. Hogy milyen volt Budapest képe akkor, amikor Károlyi kikineveztetett, arról csak azok tudnak számot adni, akik akkor itt éltek. (Igaz ! ügy van !) Annak a rettentő tömegnek, a katonaságnak, vagy a katonaruhába öltözött emberek vadsága, kíméletlensége, a fényes napon való rablások stb., még jól emlékezetünkben vannak, összeadtak akkor milliókat és milliókat magánpénzekből, mert állami pénzekből nem fordíthattak erre a célra, hogy azokat, akik visszajönnek a frontokról, valahogyan lefegyverezhessék. Kellett hát lenni valaminek, ami átveszi annak a kormánynak szerepét, ami nem exisztál, s igy állott elő az a kormány, amelyben az összes ellenzéki pártok résztvettek. De rá kell mutatni arra a tünetre is, t. Nemzetgyűlés, hogy abban az időben nem volt hazaárulás, ha valaki ezt a kormányt támogatta, én ezt bátran konstatálhatom, mert háromszori felhívásra sem tettem le a fogadalmat. Igenis, akkor az volt a hazaárulás, ha nem csatlakozott valaki a Nemzeti Tanácshoz, és majd meg fogom jelölni azokat, — neveket nem fogok felolvasni — hogy vájjon tényleg felforgatók, defaitisták voltak-e azok, akik ezt csinálták, vagy jó hazafiak voltak-e, nem voltak-e a képzelhető legjobb hazafiak, akik rendet akartak, akik meg akarták óvni Magyarország integritását, helyre akarták állítani itt a rendet, akik nem akartak felfordulást, Ha tehát azokról beszélek, akik ebben a forradalomban résztvettek, egészen az utolsó pillanatig, amig a bolsevizmus ki nem tört, tehát beszélek róluk, ne méltóztassék ezt ugy venni, t. Nemzetgyűlés, mintha vádolnám őket. Ellenkezőleg, ha én olyan tisztán láttam volna a helyzetet, mint ahogyan ma, hoszszas tanulmányozás után látom, legyenek róla meggyőződve, hogy igenis, én is azok közt lettem 21. évi május hó 31-én, kedden. volna, akik a Károlyi-forradalomból részt kértek maguknak. Mert egészen másképen nézik azt, ha egy agitáció céljaira akarnak valamit felhasználni, vagy ha nem agitacionális cél az, ami vezeti az embereket. Egészen másképen látjuk a viszonyokat, ha mi tényleg csak az ország javát akarjuk, ha ki akarjuk vezetni az országot a hínárból, s ha nincs más cél a szemünk előtt. Én megvallom önöknek őszintén, hogy ismerek ma a bolevista rezsimben résztvett olyan, egyéneket, akik most bujdosók, de akik olyanr szolgálatokat tettek a mi polgárságunknak, amit elfelejteni nem szabad és akik nagyobb ellenforradalmárok voltak, mindamellett, hogy résztvettek a bolsevizmusban, mint akármelyik olyan ember, aki ma tele szájjal hirdeti a hazafiságot. (Ugy van ! a jobboldalon.) Én ezeket ismerem és helytállók értük, sokszor beszélünk pártkülönbség nélkül ezekről a férfiakról. Nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek festik. Igenis, voltak a bolsevizmusban résztvevők között is olyanok, akik látták, hogy a bolsevisták veszélybe döntik az országot, és ha valaki tett a bolsevista őrület letörésére valamit, akkor elsősorban a szocialisták egy része tette lehetővé, hogy diszkreditálva lettek a bolsevikiek, mert hiszen háromszor ugy voltak már, hogy meg kellett volna bukniok. De minderre most nem akarok kitérni. Én most csak a forradalomról beszélek, mert a bolsevizmus általában még egy ismeretlen X előttem, amelynek rugóit abszolúte nem ismerem, s ezért ma még nem tudok arról beszélni, hogy felidézésében kik a bűnösök, nem tudom megérteni, hogyan történhetett meg az, amit én lehetetlennek tartottam. De ami a forradalmat illeti, azzal tisztában vagyok. (Felkiáltások a középen : Ugyanazok csinálták !) Már most — hogy ezzel a kérdéssel egyszersmindenkorra teljesen végezzünk — abból a szempontból, hogy ki, vagy kik csinálták ezt a forradalmat, fontosnak tartom, hogy azon újságot citáljam, amelyet nem lehet defetizmussal vádolni, és azt a pártot citáljam, amelyet szintén nem lehet defetizmussal vádolni, a keresztény nemzeti pártot. E kettőről fogok némi dolgokat itt felolvasni. Két nevet fogok említeni összesen azért, mert épen azok, akik itt a leghangosabbak, ha arról van szó, hogy fokhagymaforradalom, ami akkor történt. Őket meg fogom nevezni és nem fognak ezért megharagudni, hisz ők nyíltan irtak akkor az újságba, és hivatkoznom azokra, amiket irtak akkor, amik mindenkinek a kezében vannak, szabad. Pl. Haller István az Alkotmány 1919 január 23-iki számában irja a következőket — megjegyzem, hogy Batthyány és Lovászy már december 22-én kiléptek a kormányból azért, mert látták a jövőt, hogy bolsevizmus közeledik, — (olvassa) : »A terror, az elnyomás, az izgatás csak addig becstelen eszköz, amig éle ellenem irányul és rögtön megengedett, ha én vagyok az ura a helyzetnek? Aki a letűnt hatalmak arzenáljának rozsdás fegy-