Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-193

A Nemzetgyűlés 193. ülése 1921. évi május hó 23-án, hétfőn. 107 rendelkezésre álló erőket tekintetbe véve, nem lehet oka annak, hogy ezért és csak ezért törekedjünk megbuktatni a kormányt. Nem. ez a törekvésünk, hanem egész egyszerűen az, hogy iparkodjunk felvilágosítani az ellenzék padjairól a kormányt arról, mely teendőket látunk mi olyanoknak, amelyeknek megvalósítása legsürgősebb a kormány és a rendszer fennmaradása érdekében, de a nemzet érdekében is. A rendszer fennmaradásának sine qua non-ja a rend fenntartása. Tehát nem destrukció az, ha követelem, hogy teremtse meg a kormány saját életének és rendszere fennmaradásának előfeltételeit. Ezek az előfeltételek pedig az én felfogásom szerint a jogrend, a társadalmi és a gazdasági konszolidáció, a külső és a belső béke, aminek viszont az az előfeltétele, hogy minden hatalom a kormány kezében legyen, amely kormány a Nemzetgyűlésnek felelős és hogy minden hatalom, amely a kormány kezében van, törvényes alapon gyakoroltassák és ne rendeletekkel. (Élénk helyeslés a ssélsobalolddlon.) A hatalmat a Nemzetgyűlés utján keli gyakorolni, amelynek bizalmát a mélyen t. kormány élvezi és amelynek bizalmából helyét elfoglalja. Ennek érdekében követeljük mi az emberi és a politikai szabadságjogok teljességét. Emberi, politikai, gazdasági lelkiismereti és kulturális szabadság nélkül konszolidáció nincs. A szabadságjogok megteremtése, a politikai, gazdasági, lelkiismereti és kulturális szabadság létesítése pedig előfeltétele a termelő munkának. Ezek nélkül dolgozni nem lehet, termelő munka nélkül viszont nincs sem szellemi, sem gazdasági fejlődés, szellemi és gazdasági fejlődés nélkül pedig az uj nagy Magyarország soha felépíteni nem lehet. Ha keresem azt, hogy ezen teendők közül mi a legsürgősebbek egyike, akkor meg kell állapitanom, hogy a legsürgősebb feladatok egyike a szabadságjogok teljességének helyreállítása, ugy és olyan módon, hogy senki ebben az országban a törvények fölé ne emelkedhessek, mindenki szolgája legyen a törvényeknek, senki se lehessen azoknak ura. Ezeknek a törvényeknek alapján mindenkinek engedelmeskednie kell a kormánynak, amely viszont felelősséggel tartozik a Nemzetgyűlésnek minden egyes tettéért, amelyet törvényes hatáskörében tesz. T. Nemzetgyűlés ! Ha én azt állítom, hogy csak a kormány kezében lehet hatalom, ha követelem, hogy a kormány törvényes alapon álljon és törvények alapján kormányozzon, ezt csak a legnagyobb rosszindulat nevezheti destrukciónak. De akárhogyan legyen is, ha sorra veszem szabadságjogainkat, eszembe jut Heinének ttZ cl mondása, hogy a francia ugy szereti a szabadságot mint a menyasszonyát, az angol mint a feleségét, a német pedig mint az öreganyját. Hát én ugy látom, t. Nemzetgyűlés, hogy mi pedig ugy szeretjük, mintha az anyósunk lenne az a szabadság. (Derültség.) Mert akármelyik szabadságjogot nézem is, látom, hogy az a maga teljességében nem áll fenn és okot keresnek arra, hogy a korlátozó intézkedések még mindig fentartassanak. Jusson eszébe a kormánynak, hogyha van is rend, nem minden rend egyforma; az még nem ideális rend, amely organizált halálfélelmen nyugszik, mint azt a deszpotizmussal kormányzott országokban oly sokszor láttuk. Hála Istennek, ettől mi távol állunk, de még nem látom azt a rendet, amely az ideális rend, amely a polgárok bizalmán alapszik. Erre a polgári bizalomra kell a kormánynak támaszkodnia. De csak az a támaszték, ami egyszersmind szabad is, mivel csak a szabad po'gár tud ellentállni, és az nem támaszték, aki ellentállni nem tud, mert kötve van a keze. A megbecsülésnek a mérve, amellyel az állam az egyesnek, az egyénnek a szabadságot nyújtja, egyszersmind legpontosabb mértéke annak is, mekkora kultúrája van egy nemzetnek. Nagy, hatalmas, kulturált nemzetek szabad polgárok bizalmára támaszkodnak. Ha mi kulturáltak akarunk lenni és azt akarjuk, hogy minket kulturnemzetnek tekintsenek, akkor, apró, kis, mesterséges eszközökkel nagy szabadságjogainkat nem korlátozhatjuk. Csak olyan nép tudja a maga politikai szabadságát kivívni — már pedig azt hiszem, hogy abban mindnyájan egyetértünk, hogy mi politikai szabadságot akarunk — és csak olyan nép tudja a már kivívott politikai szabadságot meg is tartani, amelynek erős érzéke van az emberi szabadságjogok iránt. Viszont csakis a politikai szabadságjogok védelme alatt virágozhatik fel a személyes szabadság. T. Nemzetgyűlés! Méltóztassanak nekem megengedni, hogy ebből az alkalomból, amikor a szabadságjogokról beszélek, őszinte és hálás köszönetet mondjak a mi nagy emberünknek, Apponyi Albert grófnak (Éljenzés.) azokért a szavakért, amelyekkel ő e szabadságjogoknak és általában az emberi jogoknak védelmére kelt. En jól tudom, hogy amikor ő elmondotta a maga nagy beszédét, többen hangoztatták már előre, hogy de sokan fognak majd Apponyi Albert grófnak ezekbe a szavaiba belekapaszkodni, és csakugyan hallottam és olvastam beszéde után sok oldalról az erős kritikát. Mégis mélyen meghajolok előtte és hivatkozom reá, mert ugy érzem, hogy aki valami kevésnek tartja magát, az önmagát tiszteli meg azzal, ha másnak, aki nálánál sokkal, de sokkal több, álláspontját tiszteletben tartja. Csak annak érdeke kijelenteni, az emberi nagyságot látva, hogy ő nem ismer el bálványokat, és csak annak érdeke azonnal az emberi nagyság árnyékában az emberek egyenlőségére hivatkozni, aki egy fityinget sem ér. Apponyi Albert az állami szabadság és a kulturális fölény apostolának' mutatta magát, hirdette ezeket az eszméket azért, mert jól tudja, hogy az 14*