Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-188
A Nemzetgyűlés 188. ülése 1921. évi május hó 10-én, kedden. 509 nem egy másik. En teljesen eltekintek attól, hogy az októberi lázadás . . . Balla Aladár: Az nem lázadás! Sréter István : Én annak nevezem ! Rassay Károly : Ha lázadásnak minősiti, akkor legitimista. B. Szterényi József: De lázadás volt az! (Nagy zaj.) Balla Aladár: Elszakadtunk Ausztriától! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! A képviselő uraknak módjukban áll reflektálni. A képviselő ur nem mondott semmi olyat, ami a házszabályokba ütköznék. Sréter István : Én ezt annak nevezem és ebből nem vagyok hajlandó engedni. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon. Közbekiáltások a szélsöbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Rassay Károly: Akkor vissza kell állítani Ausztria-Magyarországot ! Sréter István : Azt kérdezhetné valaki, miért legyen épen az a szerencsétlen dátum a határkő és miért nem más. Én nem állítom, hogy épen ez a méltányos álláspont. Méltányos a következő okokból. Régente nem volt olyan fontos egy tiszt számára, hogy milyen állampolgár, magyar-e vagy osztrák; egészen mellékes volt. (Egy hang balfelol : »A közös haza.«) Régente ezt nem kívánták és követelték meg. O nem is sejthette a háború megindulásakor, hogy ez a monarchia valamikópen szét fog bomlani. Balla Aladár: A lázadás «buktatta meg! Sréter István : De ha valaki magyar csapatoknál töltötte egész békeszolgálati idejét és ha ő a magyar csapatok kötelékében harcolta végig a világháborút, akkor meg kellett látnia azt, hogy ez a nemzet — talán kissé túlzok bírálatommal — mondhatni az egyetlen nemzet a monarchiában, amely minden esetben királyim és minden áldozatra képes. (Mozgás.) Akkor neki meg kellett látnia és át kellett éreznie azt is, hogy szorosan véve azt a sok rendjelet, címet és rangot, azt a nagy dicsőséget, amelyet a háborúban szerzett, vagy amelyet a legfelsőbb kegy a mellére rakott, nemcsak magának, a maga lángeszének, kiválóságának, bátorságának köszönheti, hanem köszönheti igenis azoknak, akik az ő lángeszének terveit vérük hullatása vagy életük árán valóra tudták váltani. (Igaz! ügy van!) Orbók Attila : A magyar paraszt vérzett el értük ! Sréter István : Ez mindenkit, aki a magyar csapatoknál szolgált ebben a nagy világháborúban, csak hálára kellett hogy kötelezzen. És én azt kérdezem, hogy ha valaki ezt elismeri, — amint el kell hogy ismerje — akkor miért nem kérte hálából a nemzet iránt ezt már jóval hamarább. Meskó Zoltán : Akkor még nem volt honvágya! Sréter István : Ha valaki azt mondja : én osztrák állampolgár vagyok, de feleségem magyar, gyermekeimet magyarnak neveltettem, s én a magyar nemzeti hadseregben kivánok szolgálni, neki is válaszolok. Azt mondom egyszerűen : ha nem tetted meg akkor, vétettél a családod ellen. A magyar nemzet hálával fog irántad viseltetni, mert érte véreztél és harcoltál, de azt nem lehet tőle kívánni, hogy azért, hogy most neked a hadseregben helyet szorítson, saját honfitársait mellőzze. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) A nemzet gondoskodni fog arról, hogy igenis, te a polgári életben elhelyezkedhessél, megtaláljad a magad boldogulását, de honfitársait miattad nem mellőzheti. (Igaz! Ugy van! jobboldalon.) Itt közbe akarom iktatni még azt, hogy miért kívánom én azt, hogy valaki a magyar nyelvet szóban és írásban tökéletesen értse. Rassay Károly: Nem is kell indokolni, olyan termésetes ! Sréter István : ISÍem egészen természetes. Rassay Károly : Ha nem egészen, akkor már baj van! Sréter István : Azt mondhatná valaki például, hogy nem is az a fontos, hogy valaki a nyelvet tökéletesen értse vagy beszélje, hanem az a fontos, hogy hazafias érzésű-e vagy sem. Azt mondhatná valaki például, — ha kissé visszanyúlok a történelembe — hogy Pöltenberg bécsi német volt és mégis 1848/49-ben nagyszerűen harcolt a magyar szabadságért, sőt vértanúhalált is halt. Azt is mondhatná valaki, hogy pl. a 48-as honvédsereg vezérkari főnöke egy plundrás bécsi német, Bayer ezredes volt ós az ő nagyszerű tehetsége következtében vertük mindenütt tönkre az osztrák hadsereget. Én ezt koncedálom és elismerem, hogy igenis, ezt nem lehet általános elvül odaállítani. A népre magára, a nép tömegeire nézve szorosan véve mellékes kérdés, hogy beszéli-e a nyelvet vagy sem. A fontos az, hogy huz-e az országhoz. Mert ha általánosítjuk ezt az elvet, akkor egészen jól lehetne japánokat is idehozni, vagy lehetne bárhonnan idehozni valamiféle nemzetiséget. Ezt tehát nem lehet általánosítani. A népnél nem kell ezt megkövetelni. A népnél nem fontos a nyelv tudása. A népnél fontos a hazafias érzés. De az intelligens közép osztálynál, amelyhez, ugyebár, a tisztikar is tartozik, annál nem lehet kivételt tenni; ott meg keli követelni, hogy nyelvünket ismerje és beszélje ; ott nem lehet olyan kifogásokkal élni, hogy megtartom, jóllehet csak »szükségszerűen« beszéli a magyar nyelvet. Hogy akar egy ilyen tiszt, ma, amidőn az egész világot a világbolonditó tanok tönkretették, hogy akar egy ilyen tiszt hazafiasán nevelni, ha a nyelvet nem érti? Rassay Károly : Hát vannak ilyenek a hadseregben ? (Felkiáltások : Vannak !)
