Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-188

502 A Nemzetgyűlés 188. ülése 1921. évi május hó 10-én, kedden. juk! a szélsőbaloldalon.) A legutóbbi véderőbizottsági ülésen is voltam bátor az igen tisztelt honvédelmi minister ur figyelmébe ajánlani, hogy jövő hadseregünknél, a magy. kir. honvédség felállításánál necsak az legyen a princípium, hogy kinek hány kitüntetése van, hogy kardos-e vagy nem, hogy ki az apja, milyen befolyásos ember, hány predikátuma van, hanem elsősorban a megbízhatóság. Szilágyi Lajos : Az a kérdés, hogy ki fogja ezt megállapítani? Dinich Vidor: Mondhatom, szomorú tapasztalatokkal rendelkezem a kommünből, ahol nagyon sok úgynevezett nagy urat láttam, akik megfeledkeztek rangjukról, címeres őseikről, de legjobban megfeledkeztek a hazáról. Ennélfogva elsősorban a megbízhatóság legyen a princípium. Csizmadia Sándor: Hiába tiltják! Dinich Vidor: Amellett tökéletes fegyelem és rend hassa át uj hadseregünket, amelynek tagjai egész katonák legyenek és ne politizáljanak. (Helyeslés balfelöl.) Hallottam sokat arról, hogy az angol parlamentben nagyon kedves hangok hallatszottak rólunk s ott azt a konzekvenciát vonták le, hogy a trianoni papirrongy tarthatatlan, hogy az revízióra szorul. En is köszönettel és hálával fogok visszaemlékezni a kedves, szimpatikus lordokra, de azt kérdem: miért ilyen későn? Most pedig azt olvastam a lapokban, hogy az angol parlament egyhangúlag ratifikálta a békét. Talán ebből a nagy szimpátiából mégis maradt valami: nem vették el a magyar kék eget, a rigófüttyöt, vagy a délibábot, de csak rajtuk kívül álló okokból. S itt eszembe jut még valami. Nemrégiben vívmányként hallottam említeni a trianoni béke alapján Magyarország függetlenségét. Ehhez kétségbeejtő naivság kell. Mindig azt állítottam és ma is azt állítom, hogy a nagy entente nem egyéb mumusnál, amellyel a gyerekeket ijesztgetik. Rassay Károly : Németország nem ezt mondja! Dinich Vidor: Ki tudta üríteni Baranyát? Érvényt tudott szerezni akaratának ? (Felkiáltások jobbfelöl : Nem is akarta !) Ha Benes nagyot üt az asztalra vagy Vacarescu nagyot köp a markába, akkor a nagy ententenál csend van. Orbók Attila : Kérdezze meg a németektől, azok mást mondanak! (Zaj.) Dinich Vidor: Hallottunk külföldi és magyar orientációról beszélni. Hallottam arról is beszélni, hogy milyen kedvesek a franciák, talán nem azért, mert nálunk Magyarországon nagyszerűen élnek, főleg olcsón és nem fizetnek luxusadót. Nem tagadom, az én orientációm egészen másfelé tendál, olyan nemzet felé, amely egy borzalmas világháború után, egy kis bolsevizmus után kezébe vette a kalapácsot s dolgozott és dolgozik nyolc órát magának és egy órát a hazának. (Zaj.) Félek, hogy az angolokkal és franciákkal való nagy szerelmünk miatt a Károlyi Mihálytól becsapott, állítólag legyőzött szomszédunk már nem fog hinni nekünk és két szék között bizonyosan a pad alá kerülünk. Ha bel- és külpolitikánkban őszintébbek leszünk, ha cselekedeteinket alá tudjuk rendelni a magasabb érdekeknek, a köznek, a társadalomnak és nem az énnek, akkor fogjunk össze. Félre a pesszimistákkal, a lecsüngő orrú világfájdalmas képüekkel, jöjjenek a konstruktiv erők! Rassay Károly: Kik azok? Dinich Vidor: Akkor lesz integer Magyarország, akkor lesz feltámadás. Jöjjenek tehát azok az erők, de mentől hamarabb ! (Helyeslés balfelöl) Elnök : A külügyminister ur kivan szólni. Gr. Bánffy Miklós külügyminister: Igen t. Nemzetgyűlés ! Ma, midőn először van szerencsém a Nemzetgyűlés előtt felszólalni, engedjék meg, hogy felszólalásom rendjén azokra a nagyérdekü beszédekre is reflektáljak, amelyek elhangzottak a külpolitika irányában, reflektáljak arra az állásfoglalásra, amellyel a Ház az angol alsóházban és később felsőházban történt felszólalásokat kisérte. Programmunkat a következőkben van szerencsém ismertetni. (Halljuk! Halljuk!) Politikánk szükségszerű következménye az összes entente-hatalmak ama megingathatlan akaratának, hogy a párisi békék teljességükben végrehajtassanak. Nem szabad illúziók, csalóka remények után indulnunk. Keserű tapasztalatokon okulva és a tényleges erőviszonyokkal számolva, a magyar külpolitikai vezetés az egyedül lehetséges reálpolitikai alapon áll. Erre kell hogy helyezkedjék még akkor is, ha annak részletei fájdalmasak és népszerűtlenek. Mert szükséges, hogy az ország megmaradt ereje ne meddő küzdelmekre, melyekre indulatok ragadhatnának, de a nemzet megszilárdítására, szellemi és anyagi javainak megvédelmezésére forditassék. E törekvésünk abban nyilvánul meg, hogy a kormány a maga részéről igyekszik elkerülni mindent, ami a szomszédainkhoz való, ami hibánkon kivül annyira feszült viszonyt még jobban elmérgesithetné. A békülékenység szellemét kívánjuk bevinni a ma még gyülöletterhes légkörbe, s e szándék érvényesítésében megtesszük azt, ami rajtunk áll. Elsősorban kereskedelmi szerződésekkel törekszünk fokozatosan helyreállítani az annyira leromlott gazdasági életet. Ily szerződést kötöttünk Németországgal, volt szövetségesünkkel, értékelve annak nehéz helyzetét, azzal az országgal, mely osztozik velünk és a többi legyőzött államokkal a szenvedés közösségében. Remélhetőleg jobb napokat fogunk megérni. Ily szerződést kötöttünk még Ausztriával, Svájccal és Lengyelországgal, melyhez hagyományos rokonszenv szálai fűznek. (Helyeslés.) Bizonyos, hogy a közvetlen szomszédainkhoz