Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-187

A Nemzetgyűlés 187. ülése 1921. évi május hó 9-én, hétfőn, 479 helyes közigazgatási politika irányára. (Halljuk I Halljuk !) A közigazgatás, belátom, t. Nemzetgyűlés, nem megfelelő a mai rendszerében, nem megfelelő azért, mert nem felel meg azoknak a feladatoknak, amelyeket a szociális, gazdasági és kulturális szempontok és követelmények előirnak. Ha ennek a feladatnak nem felei meg, sürgősen meg kell reformálnunk. Azonban a vármegyéket nem szabad bántanunk, mert gondolnunk kell arra, hogy a vármegyék oly szerepet töltenek be Magyarországon, amellyel a nemzetet nevelik, a nemzeti érzést kialakítják és a közvéleményt, a nemzeti szellemet megalapozzák. B. Szterényi József: Ez igy van! Szilárd Béla : Ha támadjuk, t. Nemzetgyűlés, a közigazgatást, amit joggal meg is tehetünk, mert a közigazgatás tényleg nem felel meg a mai követelményeknek, akkor nem szabad a régi bástyákat támadnunk, hanem igenis meg kell reformálnunk az általa végzett közigazgatást és a vármegyéket vissza kell vezetni a múltba, a vármegyékben rejlő erőt ki kell fejleszteni, hogy ezzel az erővel minél tökéletesebben élhessenek. (ügy van! TJgy van!) Az utóbbi évtizedekben azon a címen, hogy a vármegyének csakis közigazgatási szerepe lehet, mert a másik hivatása a parlamentarizmus és a szabadságjogok folytán tárgytalanná vált, oly reformokat léptettek életbe, amelyek a közigazgatásnak hasznára nem voltak, ellenben eltompították és megbénították azt a tevékenységet, amellyel a nemzetet fentartották, a nemzeti szellemet ébresztették. Ha mi változtatni akarunk a vármegyéken, akkor, nézetem szerint, az általuk teljesített közigazgatást kell modernné tenni. Ezeknek a vármegyéknek az volt az előnyük, hogy nem tartottak lépést a korral akkor, amikor a radikalizmus szerint haladni kellett volna, és amikor Magyarországnak ezeréves épületét a fejlődés nevében bontogatni kezdték. A vármegyéknek azt a szerepét, hogy a nemzetet fenntartják, a nemzetet éltetik, meg kell hagyni, ellenben a közigazgatási rendszert meg kell változtatni. A volt belügyminister ur bemutatott már egy javaslatot a közigazgatás megreformálására vonatkozólag. Igaz, hogy ez csak részletjavaslat volt, mert a törvényhatósági és községi választójogról és a képviselőtestületek újra való alakításáról szólt. Ha bizonyos tekintetben nem is értettem egyet ezzel a javaslattal, mert elvi szempontból is voltak aggályaim, de mégis örültem, hogy a közigazgatási kérdés napirendre kerül és a vita folyamán kialakul ellenállhatlanul olyan szükségérzet, mely a közigazgatási reformok megalakítását és életbeléptetését sürgetni fogja. Nézetem szerint, t. Nemzetgyűlés, munkálkodásunkat ezen a téren kellett volna megkezdeni, hogy mindazok az alkotások, amelyeket a múltban bevezettünk és amelyeket a jövőben még bevezetni akarunk, olyan közigazgatási szervezet által valósuljanak meg az életben, amely szellemében, összeállításában olyan lesz, hogy mindaz, amit akarunk, megértően és jól meg is valósul. A közigazgatás megreformálása azonban, t. Nemzetgyűlés, nem könnyű feladat. Nem könnyű feladat különösen nálunk, annál a történelmi szerepnél fogva, amivel a törvényhatóságok bírnak. Csak lépésről lépésre haladhatunk előre. Es igen megfontoltan kell haladni. Ennek a reformnak a múltban kell. gyökereznie és forrása csakis a néplélek lehet. És azt is meg kell gondolnunk, hogy a mai körülmények még nem alkalmasak arra, hogy minden tekintetben átfogó, hatalmas koncepciójú közigazgatási reformot hozzunk létre. A közigazgatás ugyanis szoros kapcsolatban van az alkotmánykérdésekkel, szoros kapcsolatban van a területi kérdéssel. Az alkotmány tekintetében még sok alkotásra van szükség, a terület szempontjából pedig nem mondhatunk le arról a követelésünkről, hogy régi határainkat visszanyerjük. Egy átfogó általános közigazgatási reformnak föltétlenül ezekből kell kiindulnia, ezeken kell nyugodnia. Egyelőre tehát várnunk kell, mindaddig, amig alkotmányunk véglegesen ki nem alakul, amig területünk, ha nem is véglegesen, de mégis bizonyos tartóssággal elhatárolódik a minket körülvevő államoktól. Addig is azonban, t. Nemzetgyűlés, valamit tennünk kell, a közigazgatásnak ama terrénumain kell segitenünk és munkálkodnunk, ahol ez az összefüggés nem annyira érezteti hatását, ahol nem csinálunk olyan változtatásokat, melyek mélyen belenyúlnak a közigazgatás jelenlegi intézményeibe, hanem javítunk és átalakítunk abból a célból, hogy addig, amig a teljes regenerálás ideje elérkezik, kedvezőbb helyzetet teremtsünk, a közönséget a közjólét emelésével a jövő nagyobb változásaira alkalmasabbá tegyük. Meg vagyok győződve, hogy a t. belügyminister ur, aki régi közigazgatási és régi vármegyei ember, meg tudja érteni ezt és ki tudja keresni azt a pontot, ahonnan a javításnak ki kell indulnia. Aki ismeri a falut, az megállapíthatja, hogy a vidéknek elrejtett környékein buzog a valódi nemzeti életerő. (Igazi Ügy van!) Ebből az életerőből kell mennél többet merítenünk, de hogy ezt megtehessük, előbb fokoznunk kell ezt az erőt, előbb össze kell gyűjteni, hogy azután szétfolyjék mindenütt az országban, hogy mindenüvé virágzást és boldogulást vigyen. A falu a nemzet fájának gyökere ós csak akkor végzünk jó munkát, ha ezt a gyökeret erősitjük, ha ennek felszívóképességét fokozzuk és ha kövérítjük a talajt. T. Nemzetgyűlés! A múltban a városok előnyösebb helyzetben voltak a községekkel szemben, aminek politikai okai voltak. A falu népét, amely mindig engedékenyebb volt, nem