Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-184
A Nemzetgyűlés 184. ülése 1921. évi május hó 4-én, szerdán. 395 tág, mikor a mi túlzó és hamis ál-liberalizmusunk által felfakasztott szennyes vizbe ez az ország belepusztul és akkor kiabálják, hogy : »Friss liberalizmust vegyenek !« (Derültség.) T. Nemzetgyűlés ! Egy ilyen izgató másik kérdés, amelyre szintén rá kell mutatnom, a sokszor hangoztatott jogrend kérdése. Van-e jogrend Írországban, Angliában ? Van-e jogrend Németországban ? Van-e jogrend Oroszországban és van-e jogrond Baranyában a szerbeknél ? Giesswein Sándor: Ebből az következik, hogy nálunk se legyen ? (Zaj.) Nagy János (egri) : Én nem azt következtetem ebből, hogy nálunk se legyen jogrend, sőt követelem, hogy legyen, . . . Budaváry László : Van is ! Nagy János (egri) :. . . jegyezzük azonban meg jól, hogy jogrend csak azért nem volt eddig Magyarországon, mert igen sokan a maguk szájaize szerint akarták a jogrendet megteremteni és megszilárdítani, (Igaz ! ügy van !) holott én ebben az országban csak két tényezőt ismerek el, mint amelyek a jogrendért felelősek : a belügyministert és a honvédelmi ministert. Giesswein Sándor : Hát az igazságügyminister ? Nagy János (egri) : A belügyminister ur ismert közigazgatási tehetsége — nagyon jól ismerem — és az az erélye, amit szintén ismerek, garancia nekem arra, hogy a nemzetben a konszolidációt és a jogrendet meg fogja szilárdítani és minden tényezőt a maga működési terére fog visszahelyezni. (Élénk helyeslés és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ezt akarjuk!) Előttem ugy tűnik fel a jogrendnek ez a folytonos hangoztatása, mint a forradalom idején az úgynevezett forradalmi vivmányoknak és az ellenforradalomnak örökös emlegetése. Ez volt az a jerichói kürt, amelynek harsonájára összeomlott itt minden nemzetmentő törekvés, minden egységesítő erő, amellyel a nemzetet meg lehetett volna menteni a gyalázatos összeomlástól és pusztulástól. Most a jogrenddel próbálkoznak azok, akik ismét szét akarják bomlasztani a nemzetet. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen. Nagy zaj a szélsőbaloldalo n.) Giesswein Sándor : Ez ellen tiltakozunk ! Drozdy Győző : Legyen már vége a szédelgésnek ! (Nagy zaj. Elnök csenget.) Nagy János (egri) : Miért nem kiabálták a jogrendet akkor, amikor a marxizmussal elbolonditott néptömeg azt az öreg piarista tanárt itt Budapesten az utcán leütötte, azt az embert, aki egész életében csak az ifjúság neveléséért dolgozott (Zaj és közbeszólások.) Elnök : Meskó Zoltán képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben lenni. Drozdy Győző : Hát Zalaegerszegen mi volt ? Most se legyen jogrend ? (Zaj.) Andaházy- Kasnya Béla : Menjen Orgoványba! (Folytonos zaj. Elnök csenget.) Nagy János (egri) : Miért nem hangoztatták a jogrendet akkor, amikor a marxizmus a maga szervezetével és terrorjával éhhalálra kárhoztatta és kárhoztatja még ma is az emberek ezreit és ezreit ? Csizmadia Sándor : Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul ! (Zaj.) Nagy János (egri) : Vagy miért nem hangoztatták a jogrendet akkor, amikor az eucharisztikus körmenetet itt Budapest utcáin az elbutított tömeg vasbotokkal akarta szétverni ? Giesswein Sándor : Követeltük ! Drozdy Győző : En akkor is voltam a rendőrségen ! (Zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben lenni, mert különben kénytelen leszek névszerint megnevezni a folytonosan közbe szólókat. Nagy János (egri) : Amikor ezt a körmenetet itt Budapesten az ablakokból leköpdösték, miért nem kiabálták akkor a jogrendet s miért nem hallottuk ezt emlegetni akkor, amikor egy megkótyagosodott hatalmi szervezet Magyarországot blokád alá helyezte azért, hogy hatalmi ténykedést mutasson ki ? (Igaz ! Ugy van ! Zaj half elől.) T. Nemzetgyűlés ! Én elitélek minden kilengést, minden egyéni vállalkozást, minden erőszakoskodást, bárhonnan jöjjön is az. Szilágyi Lajos : Ugy van ! Ha a katonaság részéről jön, akkor is ! Elnök : Szilágyi Lajos képviselő urat figyelmeztetem, hogy maradjon csendben. Nagy János (egri) : De meg kell érteni, hogy minden egészséges szervezet, amely élni akar, ha méreg kerül beléje, igyekszik azt kidolgozni magából és csak akkor tűri el a mérgező anyagot, ha már dögrováson van. (Igaz ! Ugy van !) Nem lehet csodálkozni azon, t. Nemzetgyűlés, hogy olyan iszonyatos megpróbáltatások után ez a nemzet még mindig beteg, még pedig beteg azért, mert a mérgező infekció még mindig a nemzet testében van. Szilágyi Lajos : Egyes emberekben van, akiket le kell törni S Nagy János (egri) : Halomszámra fogták össze azokat a szegény munkásokat, akiket a kommunizmusba beugrattak, börtönbe, zárták, internálták a könnyed gondolkodású munkások ezreit, de az ugratóknak, az uszitóknak személye szent és sérthetetlen, azokat nem bántja senki. (Igaz! Ugy van ! Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Csizmadia Sándor : A magyarság nagyjait nem vetették soha börtönbe ? Mutatja a történelem ! Nagy János (egri) : Az állam melyik szervezete vonta felelősségre pl. a destruktiv sajtót, (Igaz ! ügy van ! a jobboldalon és a középen.) amely romlásunknak oka volt ? (Igaz ! Ugy van ! Taps.) Drozdy Győző : Kezdődik az üzlet ! (Nagy zaj.) 50*