Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-184

394 A Nemzetgyűlés 184. ülése 1921. évi május hó 4-én, szerdán. nek újjáépítésén és népének boldogitásán, sőt addig megyünk a türelemben, hogy katholikus kö­rünk társelnöke a közigazgatás vezére, protestáns, kálvinista ember. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. Felkiáltások a jobboldalon : Bár mindenütt igy volna !) Ha itt előhozakodunk folytonosan a fele­kezeti féltékenységgel, vagy pedig a katholikus­protestáns uralomnak kérdéseivel, akkor egyik sem kerül uralomra, hanem az a bizonyos harma­dik és mi mind a ketten az ő gályarabjai leszünk. ( Za V MeskÓ Zoltán : A pájeszesek ülnek majd itt ! Nagy János (egri) : Ilyen izgató momentu­mot látok a liberalizmus kérdésében is, amellyel minket szégyenbe akarnak hozni, mintha mi itt reakcionáriusok volnánk, mintha a sötét közép­kornak volnánk a hivei. Bár az a középkor nem olyan sötét, mert csodájára járnak ma is és a mai modern világ az ő kártyavárai közt bámulattal nézi annak a középkornak remek alkotásait, művésze­tét és társadalmi kialakulását is és annak a közép­kornak szelleme teremtette meg azt, amelyben volt idealizmus, nem az a ronda önzés, amely ma embereket és embereket ellenségekké tesz. Csizmadia Sándor : A középkor az, ami nagy­szerű volt ? Nagy János (egri) : Azt hallom hangoztatni, hogy szomorúan néz itt reánk a falakról Deák­nak, talán még Széchenyinek, Eötvösnek, Kossuth­nak, az idősebb Andrássy Gyulának arca. En nem látom ezt a tekintetet, de megfordithatom, ha a liberalizmusnak, annak a nagyszerű kornak ezen vezérei keresztülmentek volna azokon a szomorú tapasztalatokon, amelyeken mi ke reszt ülmentnük, ki tagadja, hogy nem ülnének itt most közöttünk. (ügy van! ügy van ! a középen és a baloldalon.) Orbók Attila : Nem vitték falnak az országot ! Nagy János (egri) : Ezek posszibiliák, ame­lyek között csak az Isten tud megitélni s azért én nem kutatom, hanem azt mondom, hogy az a liberalizmus, amely a jogszabadságot, a politikai szabadságot, a közszabadságokat teremtette meg, amely a vallás szabad gyakorlatát, a tanszabad­ságot alkotta meg, az a liberalizmus, amely a szabad versenyt tűzte ki zászlajára, de erkölcsi alapot követelt és gondoskodott róla, hogy a küz­delem és a verseny egyenlő feltételek között men­jen végbe, az a liberalizmus, amely nem engedte meg, hogy a sok jónak felszabadításával a salakot is felkavarják, az a liberalizmus, amely a tekintély­tisztelettel, az erkölcs megbecsülésével erkölcsi szempontok hirdetésével és a kötelességteljesités­sel van kapcsolatban, az a liberalizmus nekünk is kell és azért a liberalizmusért mi élünk és halunk, arra a liberalizmusra mi esküszünk. (Helyeslés a középen.) Budaváry László : Az keresztény liberalizmus! Andaházy- Kasnya Béla : Nincsen ! Nagy János (egri) : De ez a liberalizmus, amelyet itt évtizedeken keresztül hirdettek, amely telitve volt egyházellenes tendenciákkal és törek­vésekkel . .. MeskÓ Zoltán : És hagymával volt spékelve ! Nagy János (egri) : ... az a liberalizmus, amely a társadalmi, gazdasági, nemzeti életünk­ben működő erőket nem egyensúlyban akarta tar­tani, hogy mindegyik dolgozzék a maga helyén, szabadon, függetlenül, hanem azokat az erőket valahogy össze akarta olvasztani, sterilizálni, vagyis neutralizálni, senilegesiteni akarta, ez a liberalizmus, amely igy létesitett a felekezetnélküli­ség és kozmopolitaság hirdetésével és ha nem is tanításával, de megengedésével egy olyan gyurmát, egy olyan mixtum-kompozitumot, amelyből ügyes számitók a szociáldemokráciának, a marxizmus­nak és kommunizmusnak rendszerét faragták ki, az a liberalizmus, amely a gazdasági szabadság hirdetésével megszülte a rideg önzést és a kapitaliz­must, amely azután felfalt minden szabadságot, politikai szabadságot, sajtószabadságot, gyüle­kezési szabadságot és minden egyéb szabadságot csakis az ő pénze csengésének megfelelő formában tudott megengedni, (Mozgás és ellenmondások a szélsőbaloldalon.) liberalizmus, amely felkel­tette a népekben a nagy igényeket, de nem tudta azokat kielégiteni, az a liberalizmus, amely a jog­egyenlőséget hirdette, de bizonyos köröknek és azt nem igyekezett szétterjeszteni a széles réte­gekben . . . Drozdy Győző: Ma is ugy van ! (ügy van! ügy van ! a szélsőbaloldalon. Zaj.) Nagy János (egri) : .... nem kell nekünk, amidőn a forrás korszakát éljük. Csizmadia Sándor : Most van tanszabadság ? Nagy János (egri) : Most, mikor még a nemzet betegágyban fekszik, a népbiztosok gyötrései és kinzásai miatt . . . (Zaj a szélsőbaloldalon.) Csizmadia Sándor (közbeszól). Elnök : Csizmadia képviselő urat kérem, mél­tóztassék csendben lenni ! MeskÓ Zoltán : ö proletár-arisztokrata ! (De­rültség. Zaj.) Csizmadia Sándor : Csak kétszer szóltam. Elnök : Kétszer szólt képviselő ur, de egyszer sem szabad ! Nagy János (egri) : . . . nem lehet ezt a nem" zetet ujabb izgalmaknak kitenni, mert akkor bele­hal. Az a liberalizmus, amely a szabadság túlzásait és a szabadosságot nem tudta, nem merte lenyesni, amelynek a bő köpenyébe minden destruktiv erő elfért, amely nem engedte meg a konszolidáló erők intenziv művelését, de annál szabadabb teret adott minden destrukciónak, ez a liberalizmus ne­künk nem kell. (Felkiáltások a jobboldalon : Ugyanaz volt a vezér ! Andrássy volt a vezér ! Zaj. Nagy moz­gás a középen.) Mikor én ennek a speciális, külön magyar liberalizmusnak hangoztatását hallom, eszembe jut Jókainak egyik regénye, amelyben a pesti árvizet irja le, mikor egy duhaj, könnyelmű társaság a kora hajnali órákban a szennyes vizek felett csónakázik és a háztetőkre szorult rémüldöző lakosságnak folyton csak azt kiabálja: »Friss dunavizet vegyenek !« Hasonló ehhez az a bosszan-

Next

/
Oldalképek
Tartalom