Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-182

A Nemzetgyűlés 182. ülése 1921. évi április hó 27-én, szerdán. 355 lést, hogy ezt a kérdést nem lehetett szőnyegre hozni, mert az egy pillanatra sem tudta volna lekötni a Nemzetgyűlés figyelmét. Tekintettel azonban arra, hogy ez a kérdés még most is aktuális és még most is izgatja a tömegeket, kénytelen vagyok ezt idehozni a Nemzetgyűlés elé, hogy módot adjak a közélelmezési minister urnák arra, hogy ezen nyugtalanságoknak elejét vegye, illetve ezen tömegizgalmakat leesititsa. Körülbelül három héttel ezelőtt hírlapi közlemények, hivatalos és félhivatalos nyilatko­zatok jelentek meg, melyek arról szóltak, hogy a közélelmezési ministeriumnak mindössze egy­két napra áll rendelkezésére a közszükséglet céljaira elégséges gabona, illetve liszt. Az izgal­mat még fokozták azok a nyilatkozatok és hir­lapi közlemények, melyek arról szóltak, hogy a közélelmezési ministerium, illetve a kormány... (Zaj. Halljuk! Halljuk! jobb felől.) Rupert Rezső : Nem hallunk semmit ! Csen­det kérünk! Lehetetlen igy tárgyalni! Huszár Károly: Halljuk a szónokot! Szabó József (budapesti) : Ha a királykér­désről vagy valami más szenzációról beszélnék, az bizonyára jobban érdekelné a t. Nemzetgyű­lést. Most nincs fontos dologról szó, csupán az ellátatlanok mindennapi kenyeréről. (Halljuk ! Halljuk !) Nagyon szeretném, ha ez is érdekelné annyira a Nemzetgyűlést, mint érdekelte a hús­véti szenzáció. Rupert Rezső: Igaza van Szabónak! Szabó József (budapesti) : Ezek a hirlapi közlemények izgalmat keltettek, és fokozták az izgalmat azok a nyilatkozatok és hirlapi közle­mények, melyek arról szóltak, hogy a kormány a közszükséglet ellátására külföldről akar gabo­nát beszerezni. Nem tudom megérteni, miért volna szükség arra, hogy a kormány külföldről szerezze be drága pénzen az ellátatlanok részére a mindennapi kenyeret. De takarékossági szem­pontból sem tudom elgondolni ezen eljárás okát és én erről a helyről a pénzügyminister urnák figyelmébe ajánlom, vájjon összeegyeztet­hetőnek találja-e pénzügyi politikájával, hogy külföldről szerezzen be a kormány gabonát drága pénzen akkor, amikor nekem az a meggyőződé­sem, hogy Magyarországon még van bőven ga­bona, és azt a közellátás céljaira meg is lehet szerezni. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) Csontos Imre: Jó volna megmutatni, hogy hol van ! Szabó József (budapesti) : De erkölcsi szem­pontból sem tartom helyénvalónak, hogy Magyar­országba, egy agrárállamba külföldről hozzunk be gabonát. Mi itt az irredenta eszméket hir­detve mindig arról beszéltünk, hogy a Felvidéket, Nyugat-Magyarországot és a lekapcsolt terüle­teket sokkal jobban tudjuk ellátni, mintha ezek­hez az újonnan alakult államokhoz kapcsolják őket ; nekünk tehát ezt a hitet nem szabad meg­rendítenünk, hanem be kell igazolnunk, hogy Magyarország igenis el tudja látni minden lakosát a szükséges mindennapi kenyérrel. (Egy hang a jobboldalon : Bár ugy volna ! Csak teremjen !) Ha keresem az okát annak, hogy a kormány kénytelen volt ilyen nyilatkozatot tenni, ha keressem az okát annak, hogy nincs közszük­séglet céljaira elég kenyér, akkor kénytelen vagyok odakonkludálni, hogy ennek oka az lehet, hogy a hivatalos fórumok részéről és a politikusok részéről folyton és folyton hangzottak nyilat­kozatok, melyek terminushoz kötötték a szabad­forgalom helyreállítását. Szalánczy József: Most is kötjük! Szabó József (budapesti): Épen ez volt a baj, hogy a képviselő urak részéről is ilyen határozott, kijelentések történtek. (Zaj a jobb­oldalon.) Április 15, március 15 és ilyen ter­minusokat kötöttek ki, amikorra vissza kell állí­tani a szabadforgalmat. Plosz István : A szájától veszik el még ma is a kenyeret a falusi népnek ! Szabó József (budapesti) : Ennek az lett a következménye, hogy a kisgazdák tekintélyes része becsületesen eleget téve törvényes köte­lezettségének, maximális áron beszolgáltatta a rá kivetett mennyiséget, nagy része azonban nem szolgáltatta be a gabonát (Egy hang a jobboldalon: Mindegyik eleget tett kötelességének.) abban a reményben, hogy március 15-én vagy április 15-én elkövetkeznek a jelzett terminusok, és akkor majd drága áron tudják értékesíteni az elrejtett gabonát. (Zaj a jobboldalon.) Én ezen kisgazdák nevében is tiltakozom az ellen, hogy a kormány most azokat, akik eleget tettek törvényes kötelezettségüknek és maximális áron, tehát olcsón beszolgáltattak a reájuk kivetett gabonamennyiséget, azzal büntesse, hogy elvéve tőlük a gabonát nem ad nekik módot arra, hogy magukat valahogyan kárpótolhassák, mig azokat, akik a törvényt egyenesen kijátszották és gabonájukat elrejtették, ugy jutalmazza, hogy módot ad nekik arra, hogy elrejtett gabonájukat drága pénzen árusítsák. Csontos Imre : A nagybirtokot kell meg­keresni. Szabó József (budapesti) : Csontos t. kép­viselőtársamnak is figyelmébe ajánlom, hogy ugy tudom, hogy Karcagon is más véleményen vannak és egészen osztják az én véleményemet. Ezt ép egy kisgazda képviselő leveléből olvastam, melyben ő is erkölcstelennek mondja ezt az el­járást. Most tehát azon tisztességes kisgazdákkal szemben, akik beszolgáltatták gabonájukat, ilyen módon jár el a kormány, mig azoknak, akik nem szolgáltatták be, azt a kedvezményt adja, hogy drága pénzen értékesíthetik az elrejtett gabonát. Ezt nem én mondom, ezt Karcag mondja, Karcag kisgazdái mondják, akik egye­nesen erkölcstelennek minősitik ezt az eljárást. Csontos Imre: Ismerem a karcagi helyzetet, jobban mint ön. 45*

Next

/
Oldalképek
Tartalom