Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-176

A Nemzeigyüícs 170. ütést 1921. évi április %ó 20-án, szerdán. 223 mert hiszen az államnak rengeteg sok pénzébe kerül ezeknek a táboroknak fentartása ; de véget vessünk azért is, mert hiszen ez az intézmény a polgári szabadságot veszélyezteti. Mert ahogy ma azok ellen, akiket kommunista érzület miatt le­tartóztatnak, alkalmazzák ezt az internálást, ami­kor minden közelebbi meghatározás nélkül szokás destrukcióról beszélni és igen tiszteletreméltó haza­fias mozgalmakat is ennek a fogalma alá sorolni ; akkor, amikor tényleg nem látjuk még eléggé biz­tosítva a polgárszabadságot, nem látjuk az államot olyan alkotmányosan berendezettnek és nem látjuk a biróságok uralmát olyan feltétlennek, hogy a polgárszabadságot csak megindokolt olyan esetben vehessék el és korlátozhassák, amikor az valóban az állam érdeke : akkor ebből a szempont­ból is, nehogy ma ugyan a kommunistáknak, de holnap másoknak, becsületes s derék hazafiaknak is, akik talán épen nem tetszenek a kormányzat­nak, ugyanez a sors juthasson osztályrészül, ezt az intézményt meg kell szüntetni. Hiszen, t. Nemzetgyűlés, ha a múlt időkben csak elgondolta volna az ember, hogy valakit a büntetőtörvénykönyvbe nem irt cselekményért és nem birói Ítélet alapján a szabadságától meg­fosztanak, megrémült volna ennek még a lehetősé­gétől i s*. Ha mégis azt látjuk, hogy amikor a polgár­szabadság biztosit va van, amikor ez az állam jog­rendjének a homlokára irva van klasszikus, régen, nyugodt időben meghozott törvényekben, hogy senki sem büntethető más büntetéssel és más cse­lekményért, mint amit a büntetőtörvénykönyv a cselekmény elkövetése előtt arra a cselekvésre vo­natkozóan megállapított és nem büntethető senki és nem vonható el a szabadsága senkinek addig, amíg a bűnvádi eljárás szerint eljáró bíróság az illetőt el nem itélte : akkor ezzel szemben, t. Nem­zetgyűlés, ez egy szégyenfolt, ami itt divattá és rendszerré vált, hogy embereket meg nem határo­zott cselekményekért, büntetendőknek nem nyilvá­nított cselekményekért, — csak azért, mert bennük bizonyos érzület lakik — a szabadságuktól meg­fosztanak és ezzel egy epidémiát tesznek lehetővé, olyan epidémiát, amely azután más olyan érzületű embereknek a pusztulását és elveszését fogja je­lenteni, akik egyébként, objektive véve, az ál­lamra nézve nemcsak hogy nem veszedelmesek, hanem hasznosak, azonban akiknek a bátor szava talán a hatalomnak nem tetszik, mert hiszen min­den időben divatban volt az, hogy a hatalom ér­dekei a hazának, a nemzetnek és az államnak érde­keivel azonosittatnak és akik azon érdekek ellen vétenek, azokat mint a nemzet ellen vétőket von­ják felelősségre és internálják, teljesen törvényte­lenül, a büntetőtörvénykönyvnek rendelkezése ellenére és anélkül, hogy az arra rendszerint hiva­tott hatóságok bírálnák meg azt, hogy szükséges intézkedés esete fenforog-e, hogy jogos-e az az inter­nálás. Itt rémképeket festenek a falra. Itt a kormány­zat hosszú időkön keresztül nem állt másból, mint­a reszketésnek, a félelemnek politikájából, a gya­nakodásnak politikájából. Minden kis megmozdu­lásban borzasztó veszedelmet sejtettek.. Amint a gonoszság, a törvények megszegése, az alkotmány­ellenes, a törvények ellen való uralom, a despotiz­mus bűn, árt, elitélendő és károkat okoz az ország­nak mindenféle tekintetben, épen ily károkat tud okozni a rövidlátás, az ideggyöngeség, a félelem is. Láttuk a kommunizmus idejében, de korábban is, hogy azoknak az embereknek, akiknek az or­szág akkor a markukba került, a térde reszketett, féltek mindentől — igaz, hogy okuk is volt rá, mert a lelkiismeretük nem volt tiszta -— azok mivel tartották meg az uralmat, mivel hitték, hogy azt­megerősithetik ? A terrorral, a folytonos megtor­lásokkal, az internálásokkal, a tuszfogásokkal és más egyéb ilyenekkel. Én azt gondolom, hogy semmiféle dicsőségünkre nekünk nem válik az, ha ezekkel a rendszerekkel mi is versengünk abban, hogy nekünk is reszket a térdünk, a mi lelkiisme­retünk sincs rendben, ennélfogva mi is már fel­avatjuk a kommunista eszközöket és műszereket egyszerűen polgári műszerekké. Semmi oka ennek nincs, semmi alapja ennek nincs, semmiféle érdek nem parancsolja, hogy ezt megtegyük. Bátran, férfiasan a valóság szemébe kell nézni és nem sza­bad eltűrnünk, — mert hisz itt igazán nem lehet ma már veszedelemről szó, nem szabad eltűrnünk azt, hogy ezt egyszerűen ürügyül használják és esetleg ártatlan embereket is internáljanak. Azt szokás mondani, hogy még mindig van társadalmi veszély. Különösen a K let felől jövő veszedelmet emlegetik. Igenis, a "K. let felől jövő veszedelem ellen tehát védekezni kell, ott talán csakugyan veszedelmet sejthetünk, habár nem is közeli, nem is imminens ez a veszély, az az idő azonban elmúlt, hogy itt az országban ilyen tár­sadalmi felfordulást, ilyen veszedelmet várhatnánk. Ilyent igazán nem várhatunk, nem sejthetünk, nem gyaníthatunk és igazán meg kell állapítani, ha tisztán látunk, hogy ilyenek nincsenek is, ha­nem ilyen társadalmi mozgolódások, ilyen, esetleg társadalmi érdekünk biztonságát veszélyeztető mozgolódások legfeljebb abból származhatnak, ha nem vezetünk be ide egy becsületes kormány­zati rendszert. A kommunizmus, amely ellen ezek az óvó rendszabályok vannak, állig fegyverzetten bukott el. Soha a történelemben elő nem fordult az, hogy egy hatalom, amely állig fegyverben van és a fegy­vertelen összességgel, a fegyvertelen milliókkal szemben elbukott, az megint fel tudjon tápász­kodni a maga erejéből. Ép igy vagyunk a kommu­nizmussal is, amely állig fegyverben volt, mégis meg kellett buknia. Mi tehát igazán csak reszketős térddel félhe­tünk attól, hogy feltámad. Feltámadhat akkor, ha itt a polgári boldogságot, a polgári jólétet, a népjólétet veszedelmek érik, ha ebben az ország­ban a maga sorsa, a maga dolga felől nem lehet biztos a polgárság. Ha itt elkedvetlenítik a polgá­rokat, a milliókat, akkor feltámadhat egy vesze­delem. Nem a kommunizmus alakjában, hanem

Next

/
Oldalképek
Tartalom