Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-150

Ki A S'einzctgyűlés 150. ülése 1921. évi -eb r 'fÁr hó 22-én, kedden. nunk az egész vonalon, mert éneikül a köz­igazgatás széjjelmállik. Anarchia van, amely a központból ment át a vidékre, (Ugy van! Ügy van ! a jobboldalon.) és amelyet eddig tulajdon­képen nem is próbáltunk megfékezni, pedig ez a legfontosabb, mert nem tudjuk, hogy a ma­gyar állam milyen ujabb megpróbáltatásnak lesz kitéve. Ezek mellett, amiket most jeleztem, leg­főbb gondja legyen a kormánynak és a Nem­zetgyűlésnek a közgazdasági, pénzügyi tevékeny­ség. Nem uj közjogi törvényekre, közjogi har­cokra, nem politikai küzdelmekre van szüksé­günk, (ügy van! ügy van! a baloldalon.) hanem szociálpolitikai és közgazdasági tényekre és alkotásokra, (Elénk helyeslés és taps a bal­oldalon.) mert ha ezeket elmulasztanok, ez óriási módon megbosszulná magát. A pénzügyek tekintetében megindult a munka. Ma nincs itt a momentuma annak, hogy a megindult munkát birálat alá vegyük. Az egyes javaslatok most fognak a Ház elé lépni s akkor majd azoknak a részleteivel fog­lalkozhatunk. Az egész koncepció, amely t. pénz­ügyminister barátomat vezeti, tulajdonképen majd a budget alkalmával, amelyet ő benyújt, lesz világos ; akkor leszünk majd abban a hely­zetben, hogy azt a maga egészében megítélhet­jük. Annyit mindenesetre konstatálok, hogy nagy szolgálatot tett azzal, hogy megmozdította a szekeret ; hogy történik valami, hogy akcióba léptünk és küzdünk a nagy veszedelmekkel szem­ben, hogy erőteljesen megindult a takarékosság utján. Ezek mindenesetre nagy érdemek, de a teljes elismerésnek csak akkor lesz itt az ideje, ha az egész reformmunka megfelel mindenek­előtt annak a célnak, hogy benne érvényesüljön a szociális elem, hogy a terhet az viselje, aki elbírja, (Helyeslés.) azonban ugy, hogy a munka­képesség, a tőke produktivitása ne köttessék meg, ne semmisittessék meg, hogy az adóteher egyenlően osztassék meg a különböző foglalko­zási ágak között. Es én itt különös figyelemmel leszek arra, hogy — nem mintha gyanúsítani akarnék, ele természetszerűleg — fog-e az ingótőke olyan kedvezményekben részesülni, amelyeket az uj pónzügyminister muli foglal­kozása esetleg előidézhetne. (Helyeslés balfelől.) Szükséges azonban ezen erőteljes pénzügyi politika mellett erőteljes közgazdasági programm is, amely rámutat arra, hogy miként akarjuk azokat a tőkéket, azokat a vagyoni erőket lábra­állitani, amelyeknek feleslegéből, jövedelméből akar azután az állam megélni. Mert egyoldalu­lag csak venni, egyoldalulag csak dézsmálni nem lehet. (Ugy van!) Építeni is kell, felépíteni öntudatos, céltudatos politikával magát az egész nemzetgazdaságot. A legfontosabb kérdések egyike az ellátás és élelmezés kérdése. Ebben én mint célt ugyan­azt tűzöm ki, amit Graal Gaszton t. barátom : a szabadságot. (Helyeslés a jobboldalon.) Az államnak örökös beavatkozása egészséges viszonyokat nem teremthet, (Ugy van ! jobb­felöl.) azonban itt is, épugy mint a sajtótörvény­nél, figyelmeztetni kell arra, hogy csak foko­zatos, okos átmenet vezethet a célhoz, olyan átmenet, amely biztosítsa elsősorban azoknak ellátását . . . Gaal Gaszton: Budapest túlélelmezése! Gr. Andrássy Gyula : . . . akik ma élethalál küzdelmet vivnak, a kisebb, szegényebb közép­osztály ellátását. Gaal Gaszton : Négyszázezer emberrel több van felvéve ellátatlannak, mint amennyi a lakosság száma. (Zaj.) Barla-Szabó József: 900.000helyett 1,600.000! Ernst Sándor : És nincs mit ennünk ! Taszler Béla: A képviselő nem tud fenn tartózkodni, mert nem tud megélni. Vidéken marad. Gaal Gaszton : Számolják el, hova tették a felesleget! (Zaj.) Gr. Andrássy Gyula : Igenis, gondoskodni keli Budapestnek és az összes városok lakossá­gának ama részéről . . . Barla-Szabó József: Az alkalmazottakról! Gr. Andrássy Gyula : . . . igen, azokról, ami ha meg nem történik, abszolúte nem tudnak megélni, tönkre kell menniök. A legnagyobb veszedelem van ezzel kapcsolatban. Nemcsak kötelesség, nemcsak humanitárius, emberbaráti érzés kényszeríti a kormányt és az egész ma­gyar társadalmat arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzék, hanem egoizmus és önérdek is, (Igaz! Ugy van! balfelől.) mert képzelhetetlen, hogy a belső rend, az állandó közbiztonság fenn­maradjon ; képzelhetetlen, hogy egy igazán kon­struktiv munka lehetővé váljék, ha a közép­osztálynak ez a szegényebb része sohasem tudja, hogy meglesz-e holnap a fűteni valója, a lisztje, kenyere, s ha látja, hogy napról-napra ei keli adnia valamit abból a kis tőkéből, amelyet örö­költ, csak azért, hogy egyik napról a másikra tengethesse az életét. Ez olyan állapot, amely forrása szokott lenni minden felfordulásnak és forradalomnak. (Ugy van !) Mert a felfordulá­sok és forradalmak nem a munkásoktól szoktak jönni, ők többnyire csak eszközök, akik azután végül a bőrükkel is fizetnek azért a politikáért, amelyre felhasználtattak. Ezek legtöbbnyire az elnyomorodott szegény középosztálybeliektől jönnek, akikben megvan az intelligencia az izgatásra, az irányításra; ott van minden forradalomnak kiinduló pontja. Ez ellen kell tehát küzdeni, ha biztosítani akarjuk azt a rendes fejlődést, amely nélkül Magyar­ország jövőjéről senkisem állhat jót, mert üyen rázkódtatásokat többé nagy veszély nélkül nem állhatnánk ki. Evvel kapcsolatban áttérek a munkáskér­désre is. (Halljuk ! Halljuk !) Magától értetődik, hogy a pénzügyi lehetőségig a munkások minden anyagi és szellemi érdekét fel kell karolni. Hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom