Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-149

48 A Nemzetgyűlés 149. ülése 192 között, minden válság között, amely emberi gyöngeségek, pártférfiaknak vagy vezéreknek gyöngesége vagy a sors különös körülményei folytán érte, négyszáz esztendőn keresztül úgyszólván mindig tengelye maradt az ország egész életének, a magyar államiság fejlődésének, (Ugy van! Ugy van! a jobbóldalon.) mert azok a mély gazdasági és társadalmi okok, amelyek létrehozták és amelyek forrásaiból táplálkozott, négyszáz esztendőn keresztül folytonosan adva voltak és éreztették a maguk erejét ennek a gondolatnak az életében. Ugyanez a helyzet a nemzeti és keresztény gondolattal szemben is. De ha a dolog igy is áll, ha a nemzeti és keresztény gondolat, mint egy általános politikai törekvés, meg nem bukhatik, hogy élete független pártoknak és kormányzó férfiaknak vagy vezéreknek sorsától, akkor bennünket, akik ide vagyunk küldve, hogy ezt a gondolatot szolgáljuk és iszonyú nehézségeken keresztül megvalósítsuk belőle azt, ami az adott feltételek közt lehetséges, bennünket az a körülmény, hogy ez a gondolat bukhatatlan, nem oldhat fel ama kötelezettségek alól, amelyek azt parancsolják nekünk, hogy az adott feltótelek közt mindent megtegyünk, hogy ennek a gondolatnak a hitele, életképessége, (Ugy van ! Ugy van ! jobb felöl. ) — s még ezen túl megyek, mert az adott viszonyok között erre szeretnék súlyt vetni — a kormányképessége dokumentáltassék. (Helyeslés,) Mert.azt hiszem, hogy ebben mindnyájan egyet fogunk érteni, hogy óriási érdekek fűződnek ahhoz, hogy a nemzeti és keresztény gondolat ki ne ejtse kezéből mindaddig az ország sorsának vezetését, amig az ország végképen ki nem emelkedik a társadalmi és gazdasági széthúzásnak és bomlásnak azokból a jelenségeiből, amelyek ma szemünk előtt vannak,... Giesswein Sándor: Akkor se! Milotay István : . . . amig végképen ki nem emelkedik az ország a szétdaraboltságnak abból a helyzetéből, amelyben ma sinylődünk és nyögünk, és amig el nem érkezünk ennek a szétesésnek, szétdaraboltságnak helyzetéből, az integritásnak állapotába. (Ugy van! Ugy van! Taps.) Hogy azután mi lesz a sorsa ennek a gondolatnak, az kivül esik az emberi belátásnak és számitóképességnek határain. De hogy addig minden erővel rajta kell lenni, hogy mint kormányzó és politikai vezető gondolat, igenis, ez a gondolat járjon az élén az ország sorsának, ebben — azt hiszem — mindannyiunknak egyet kell értenünk. (Ugy van! Ugy van!) Nyilvánvaló dolog, hogy ez a gondolat hordozza magában azt a konszolidáló és egységesítő erőt, amelyet ma helyette semmi más törekvés és semmi más gondolat meg nem tud adni a sebzett és beteg nemzeti társadalomnak. (Helyeslés.) Egészen nyilvánvaló, hogy, amilyen mértékben veszíteni fog ez a gondolat a maga hódító és ható erejéből, amily mértékben tehe1. éri február hó 21-én, hétfőn. tétlennek bizonyul arra, hogy a kormányzatot vigye és hogy a Nemzetgyűlés munkáját vezesse, amily mértékben megtörténik ez vele, oly mértékben törnek előre vele szemben ós jutnak érvényesüléshez azok az ellenséges erők, amelyeknek uralomrajutása — meg vagyok győződve róla — Magyarországot újból a további bomlás, a további politikai zavarok, a további gazdasági felfordultságnak és a politikai züllésnek útjára vinné. (Igaz! Ugy van! bal felöl.) Épen azért, mert ilyen érdekek fűződnek ennek a gondolatnak életben maradásához, ilyen érdekek kívánják, hogy ez a gondolat helyén maradjon, nekünk számolnunk kell azokkal a veszedelmekkel, amelyek abban az irányban hatnak, hogy ez a törekvés, ez az irányzat ne tudja a maga misszióját, a maga küldetését elvégezni; számolnunk kell azokkal a veszedelmekkel, amelyek abban az irányban hatnak, hogy minél több akadályt, minél több nehézséget gördítsenek ennek az irányzatnak, ennek a gondolatnak az útjába, hogy igy egy óriási külső és belső nyomás alá helyezve, ez a gondolat tehetetlenségre legyen kárhoztatva (Ugy van!) és igy tehetetlenségével kompromittálja magát és tehetetlensége folytán megrendüljön a hit azokban a tömegekben, amelyek ezt valamikor szivükbe zárták és amelyek bennünket ide küldöttek, hogy ezt a Nemzetgyűlés munkájában képviseljük és megvalósítsuk. (Ugy van !) Nem kell hangoztatni, azt hiszem, ebben is mindannyian egyetértünk, hogy milyen érdekek fűződnek hozzá, hogy életképesség, sikeres kormányzati munka formájában ez a gondolat továbbra is meg tudja őrizni azt a hitet, bizalmat és reménységet a tömegek lelkében, amelyet valamikor maga irányt felébresztett és amelyeket beváltania önmagával szemben és ezekkel a tömegekkel szemben is kötelessége. (Ugy van! jobbfelől.) Azt hiszem, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ha megrendül ez a hit, ha elfogy az a nagy erkölcsi erőtartalék, amelyet ez a gondolat ad ma a politikai pártoknak, a Nemzetgyűlésnek és a kormánynak is, abból micsoda káros és hátrányos következmények származnának, nem pártokra, nem egyes emberekre, nem vezérekre, nem párt- és hatalmi vagy személyi érdekekre, hanem az egész országnak érdekeire. (Igaz! Ugy van!) Ezt mélyen átérzik és tudják azok az ellenségek, akik számítanak ennek a gondolatnak elernyedésére, számítanak azokra a hibákra, amelyeket ennek a gondolatnak képviseletében politikusok, pártvezérek vagy kormányférfiak elkövetnek, és körülöttünk azért jelentkezik oly állandóan ellenségeinknek az a zárkózott láncolata, amely határainkat, ennek a feldarabolt országnak határait megszállva tartják, és amely ebben a gondolatban látja a maga számításainak legnagyobb ellenségét, s ezzel a gondolattal szemben feszíti meg minden erejét, hogy itt, a meg-